Idén nem az EA lesz a legrosszabb cég

  • Írta: fojesz
  • 2014. március 25.
  • Hír
Link másolása
Akár örülj neki, akár nem, jó ha tudod, hogy idén már biztosan nem az EA lesz a legrosszabb amerikai cég. A The Consumerist ominózus versenyén már az első fordulóban kiesett a kiadó.

A The Consumerist idén is megrendezi a legrosszabb amerikai cégek versenyét; azt, amit tavaly és tavalyelőtt is megnyert az Electronic Arts, úgyhogy bőven van játékos vonatkozása is a dolognak.

Idén viszont - hiába nyílt lehetőség a triplázásra - az óriáskiadó már az első fordulót sem élte túl: Time Warner Cable szoros küzdelemben, a szavazatok 51,2 százalékával lenyomta az EA-t, így az kiesett a versenyből.

Bár a Battlefield 4 miatt idén is óriási lejárató kampány indult a cég ellen, Andrew Wilsonék most valószínűleg felsóhajtottak, hogy nem kell magyarázkodniuk egy egyébként komolytalannak is nevezhető verseny miatt.

27.
27.
vnm51
#26: "Az emberek nagyresze hulye, akarhogy is nezzuk."
Na igen, ezzel nehéz lenne vitatkozni....
Ezek szerint itt csak a "szűkebb réteg" írogat nem tetszésének adva hangot az új egy gombos "csoda" játék iránt érzett ipari hányinger miatt? Félek az kevés lesz...
26.
26.
#16: Ezt h'jjak tomegpszichozisnak toljak az egyre hulyebb tomegek fejebe a szart.
Persze ebben benne vana kozoktatas is de nagyreszt a media.
Most gondolj bele lerogyik tok faradtan a tv ele egy kiscit zsibbattan nem mindegy hogy mondjuk valami ertelmesebb kiviz musort nez vagy azt a fost amita tv2 vagy az rtl nyom estenkent (laposhere krisztian es tsai).
Az egy dolog hogy lenne valasztasi lehetosge de ugy le van mar dozerolva agyilag,
hogy fel sem fogja.
Az emberek nagyresze hulye, akarhogy is nezzuk.
Ezt siman kihasznaljak es negativ iranyba terelik mert az a jo kapitalista hangya aki a taknyat logatva pakolja tele a kosarat.
25.
25.
#22: Igen, o az uj kemuri partizan prototipus :D
24.
24.
Juha
Tanulságot vonok le az elözö kommentekböl: ne vegyünk új játékokat teljes áron, mert egyrészt lehet, hogy egy kalap f*s, másrészt hiába veszed az ultimate hyper collectors editiont, úgysem lesz még teljes játékod, mert pár nap múlva bejelentenek egy DLC-t, ami világossá teszi a sztorit.

Én már csak a witchert merem elörendelni,(remélem nem kurvulnak el) a "kommersz" játékoknál megvárom a goty-t.
Ilyenkor már a multi sem túlterhelt pl.
Szóval most két lehetöség: Országunkban nem veszünk új játékokat, és lóf*sznyi támogatást sem kapunk idövel egyik kiadó részéröl sem,
Vagy: besz***juk, amíg nem lesz egy nemzetközi tendencia a höbörgésre.
Kicsik vagyunk, de elindíthatnánk vmit, csak sajnos nemzetünk nem erröl híres mostanában...:(
23.
23.
markoci555
Monsanto-t és mcdonalds-ot a végére!
Egyébként ha ennyire sz*r az ea, akkor minek játszotok a játékaival? Én a régi játékaikról csak jót tudok szólni, újakat nem próbáltam, nálam még mindig nagyon jók.
22.
22.
zolee216
#4: Cristiano te egy robot vagy b@sszus? Mostanában vettem észre, hogyha megnézek egy cikket, akkor folyamatosan a te nevedet látom az első 5 komment között. Már meg ne haragudj, de neked nincs magánéleted, unatkozol egész nap, vagy rá van kötve az agyad a számítógépedre???!!
Kérlek, ha már kommentálsz az elsők között, akkor legalább értelmes hozzászólást írj és ne azt kelljen az embernek olvasnia, hogy „EJJJ, Ajjj, Húúú”. A másik pedig, hogyha már írsz valamit, akkor figyelj a helyesírásra. Szerintem 23 évesen ez már eléggé ciki…..
21.
21.
manziel
Szerintem a legundorítóbb húzásuk az évenkénti sportjátékok teljes áron való kiadása.
A legtöbbnél az újítás egy izmosabb patch-nek felel meg.Simán frissítik a rostert a csapatoknál és ennyi a nagy fejlesztés az évben...
Pár éve tényleg meglepetésként ért hogy kiadták a Dead Space-t, ami az utóbbi idők egyik legnagyobb kedvence volt nálam, erre kidobtak utána két teljesen lapos folytatást amivel gyakorlatilag meggyalázták az eredeti játékot.
Sajnos amíg tényleg profitot lehet termelni az ezerszer ismétlődő, ugyanolyan moslék minőségű játékokkal, és az emberek boldogan is fizetnek érte, addig nem lesz semmilyen változás.
20.
20.
Raam989
Az EA örökre megnyerte magának ezt a címet. Még 2000 és 2006 között, durván az Xbox Classic idején odáig voltam a játékaikért, Medal of Honor, Battlefield, NFSU, Red Alert, Burnout, Maden, NFL/NBA Street... csupa jó játékokkal jöttek elő. De a Ps360 korszakkal teljesen új irányt vettek, a játékaik néhány kivétellel tucatszar, erőltetett, kommersz, félkész, ötlettelen volt, ezt pedig a BF4 tetőzte be. Átestek a ló túloldalára a túlzott profitorientáltsággal... Csodálkozom, hogy idén nem ők kapták meg ezt a díjat...
19.
19.
izolee69
#15: Tudod, hogy tartja a mondás, "Amíg lószar van, veréb is van."
A sok birkával mindent meg lehet etetni és amíg fogy a cucc (legyen is az akarmilyen gagyi), addig a gyártónak nem érdeke emelni a színvonalon.
18.
18.
névtelenség
...és a kör bezárt!

Immár újra tuti dolog az EA!
Aki emlékszik és felmeri emlegetni a mocskosságokat, azok "divatból fikáznak", a tönkretett fejlesztők valójában nem is léteztek, a meggyalázott szériák valójában csak a tömegízléséhez igazodtak (amennyiben az ízlés egy 3 éves értelmi fogyatékos amőba szintjén van), a bughalmaz és a day -31 Dlc-k pedig a legnagyobb innovációk amik az informatikai világban.

Akkor 1 év múlva mikor újra megégettétek magatokat ugyanitt vasvillákkal és fáklyákkal, meg azzal a szar kisdobos eskütökkel, hogy soha többé ÍÉ.

...parasztok.
16.
16.
vnm51
#13: Bár mindenért a médiát lehetne hibáztatni, de senki nem mondta az embereknek, hogy adják lejjebb az igényt. Ha azt mondták volna, hogy "bocs srácok, de ezt a borzadályt mi nem vesszük meg" akkor a kiadó két dolgot tehet:
1. vagy bezár, 2. vagy pedig előhúz a dobozból egy már - elhiheted hogy van nekik - kész tervet és nosza.

Ha nekem mutatnak egy gémet, és az nekem nem tetszik, akkor hiába mondják, hogy ez van ezt kell szeretni, én nem veszem meg. Helyette játszok valami régebbi értelmes dologgal, amíg nem jön egy olyan amire értelmét látom pénzt kiadni.
10.
10.
Gorrister
Már több mint 10 éve rühellem az EA-t és nem azért mert divat lenne fikázni bármit is. (amúgy valóban divat a fikázás? én ezt annyira nem tapasztalom mindenesetre ha így van akkor ez eléggé fura egy szokás).

Amiért nem kedvelem őket az az, hogy megölik a kreativitást. Persze nem voltak mindig ilyenek, ez a tendencia az új évezred elején kezdődött. Most nem sorolom hogy a 80-as évek végén és a kilencvenes években milyen remek játékokat hoztak ki. Ezért nem is aggódtam mikor 97-ben felvásárolták a Westwood-ot és után kihozták a Tiberian Sun-t meg a Red Alert 2-őt. De aztán 2003-ban szépen megszüntették a Westwood-ot és a C&C sorozatot elindították a lejtőn aminek az alját sikerült is elérni 2010-ben a Tiberian Twilight nevű borzalommal.
Az EA az utóbbi években nem csinált mást mint mások kreativitásán élősködött. Az üzletpolitikájuk kb. annyi hogy megvesznek egy jó, kreatív dolgokkal teli címet és telepakolják kommersz szarokkal, a kreativitást meg kidobják a kukába.

randall13 már említette miket tettek tönkre és még lehetne sorolni.
9.
9.
vnm51
#8: Röviden: De.
Balgaság lenne egy játékkiadót azért szidni, mert kielégíti az általad jól megfogalmazott "nagy többség" igényét. Minek szivassák magukat jó és urambocsá' értelmes játékok tervezésével ha a droidok ezeket a förmedvényeket is megveszik. Kevesebb invesztálás, kevesebb fejlesztés, nagy bevétel. A nagy többség boldog, a szűkebb rétegnek meg öles bráner.
8.
8.
izolee69
#6: A "tönkre tették" kissé sarkos megfogalmazás, ennyire azért talán nem minden fekete és fehér, bár tény, hogy nem biztos, hogy teljesen jó az irány, amerre ezek a franchise-ok vették az irányt. :-) Egyébként meg sajna az a nagy büdös helyzet a világban, (és legyen szó akár konkrétan most a játékokról, de minden egyébre igaz), hogy pont olyan a kínálat, amilyen a kereslet. Legalábbis a nagy többség által igényelt kereslet. Más kérdés, hogy van egy igényes réteg, akik ezektôl az újhullámos, szájbarágós "húzunk egy zsinóron, neked csak nyomkodni kell a gombot" stílusú játékoktól konkrétan beokádnak, de sajnos olyan irányba változnak az emberek, hogy erre van igény. Nem sikk játék közben agyalni... csak tolja végig a kedves vásárló minél hamarabb és vegye meg az újabb részt.
Nem?
7.
7.
Ross
#5: Jah nagyon tetszett. Egyszerűen lenyűgözött. Az érzés, hogy az egyik helyszín a nyugodt a következőben pedig borzalmak várnak az emberre szívszorongató. Az első kettőt pedig alig várom. A Binary Domain-t meg az Inversion-t pedig megnéztem és tetszenek is. Fel is írom őket a listámra. Köszönöm :)
6.
6.
randall13
#2: Dead Spacet tönkretették, Mass Effectet tönkretették, Battlefieldet tönkretették, Medal of Honort tönkretették. Soroljam még?
5.
5.
izolee69
#2: Szevasz!

Nem kell ezzel foglalkozni, szerintem komolytalan ez az egész "verseny" úgy ahogy van.
Ha a Dead Space 3 tetszett, ki ne hagyd az elsô két részét! Nekem nagy kedvencem az egész sorozat, többször végigtoltam már mindhárom részt. A bemutatkozódban láttam, hogy bírod a sci-fi témát, így bátorkodnám ajánlani a Binary Domain-t, vagy akár az Inversion-t az utóbbi évek kínálatából. Nincsenek annyira jók. mint a DS sorozat (legalabbis szerintem), de egy végigjátszást mindenképpen megérnek.
(Bocs a többiektôl az OFFtopic hozzászólásért, de az eredeti témához túl sokat nem lehet hozzátenni. :-)
2.
2.
Ross
Üdv Mindenkinek!

Új vagyok az oldalon. Még próbálom a tudást szívni magamba. Légy szíves segítsetek majd dolgokban :)
Ha valaki van olyan kedves elmagyarázza miért számít ilyen rossznak az EA? Csak mert nemrég fejeztem be a Dead Space 3-at és minőségileg nem volt gondom velük.
Köszönöm,
1.
1.
kiskenguru
Pedig én annyira drukkoltam nekik...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...