Megtalálták a sivatagban elásott Atari-játékokat

  • Írta: fojesz
  • 2014. április 27.
  • Hír
A játékipar egyik legnagyobb rejtélyéről hullt ma le a lepel, mikor kiderült: az Atari tényleg elásatta az új-mexikói sivatagban egy csomó eladatlan termékét, köztük a botrányosan gyenge E.T.-adaptáció megmaradt példányait is.

1983-ban a New York Times és sok más lap megírta, hogy az Atari tizennégy teherautónyi eladatlan termékét ásatta el az új-mexikói sivatagban, köztük a világ egyik legrosszabb játékának ítélt és mindössze hat hét alatt összedobott E.T. The Extra Terrestrial megmaradt kópiáival.


A hír azóta is a játékipar akkori nehézségeit és az Atari bedőlését szimbolizálja, viszont mindig városi legendaként tekintettek rá, mert hivatalosan nem erősítették meg, sőt több Atari-alkalmazott (köztük Howard Scott Warshaw, az E.T. dizájnere) is azt állította, hogy nem történt ilyesmi.


Nos, a legenda tegnap beigazolódott: egy kutatócsoport nagy sajtóérdeklődés közepette feltúrta azt a környéket, ahol a játékokat eláshatták, és már be is mutatták az első leleteket - ezeket láthatjátok a fotókon:


Az ásatásról dokumentumfilm készül az Xbox One-ra, ezt Zak Penn, az Avengers és az X-Men 2 írója rendezi.

17.
kopic
#5: Egyetértek, én sem értem, hogy mi a francnak van ekkora felhajtás. -.-
16.
Ooorky
#15: Új-Mexikó USA-ban van, sivatag az egész.
15.
Antonov77
A bezúzása, égetése, veszélyes hulladékként kezelése sok pénzbe kerül a vérszívó, pénzéhes, köcsög kiadóknak. Fillérekért megbíztak valakit, hogy vigye át Mexikóba a cuccot és ott pár szerencsétlen csóróval ássák el! Igy működik a világ. Pont azok baszák szét a környezetet akik megtudnák fizetni az újrahasznosítást.
14.
Fooxfire
#13: ez annyira szar én inkább magamat ástam volna el ha kiadom
13.
Yetikoma
Azért ezt megéri megnézni...
https://www.youtube.com/watch?v=Csgz46o0IFo
12.
B3ni
le kellett volna hamvasztani a hamvakat lefagyasztani a jégkockát meg bevágni a tengerbe :D !
11.
markoci555
Noooormááális???? Mi van, ha egy távoli jövőben, amikor már elfeledkeztek rólunk, valahogy kiássák, és ez alapján ítélik majd meg milyenek voltunk? "Ilyen sz*r játékokat csináltak az őseink?" Hát mit gondolnak majd rólunk? :)
10.
grindcore
Szerintem is oltari kamu, kinek jutna eszebe elasatni a termekeit bezuzas vagy centekert arulas helyett? Ez hulyeseg, a leggagyibb jatekokat is el lehet adni olcson, van hogy tesco cimket tesznek ra, stb. Egyszer az intersparban talaltam egy tok nelkuli, de eredeti sega rallye ps3 jatekot 200 ft-ert, szoval ez kamu :-)
9.
Extol
Ez veszélyes hulladéknak minősül
8.
mikotamas
Èn is elástam volna...
7.
Ecneb
A rossz reklám is reklám, bár ordít, hogy kamu az egész. Még Cristiano-nak is lenne annyi esze, hogy nem elásni kell az ilyesmit, hanem elégetni, bezúzni, megsemmisíteni. Szánalmas, hogy manapság, mikre képesek, csakhogy a sajtóban szerepelhessenek.
Azért remélem, legközelebb jobb kamu hírt csinálnak :D
6.
Neo1989
Ha ennyire rosszak voltak mért nem hamvasztatták el mindet.
5.
bodortamas1
Én csak a felhajtást nem értem. Az Atari elásta a selejtes termékeit, amiket nem tudott jól értékesíteni. Aztán megtalálják. ÉS AKKO MI VAN?
3.
kredencferenc
Gyermekkoromban volt egy Atari 2600-as gépem. Játszottam ezzel a játékkal. Őszintén szólva annak alapján amire emlékszek, hagyhatták volna elásva. A Pitfall ezerszeresen verte! :)
2.
McDuff
Na ne b.ssza má!reméltem hogy csak legenda és nem süllyedt ilyen mélyre az atari anno.miért nem zúzta csak be?:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...