Az új Steam Achievements funkció - melynek béta verziója már elindult 17 támogatott játékkal - lehetővé teszi, a fejlesztőknek, hogy a játékuk kapcsolódó teljesítményeit teljesítménycsoportoknak nevezett gyűjteményekbe csoportosítsák.

Ahogy az a bejelentésben olvasható, "a fejlesztők határozhatják meg a csoportok számát, illetve az egyes csoportok célját a játékuk konkrét igényeinek megfelelően. Például az egyik játékban a teljesítmények egyjátékos és többjátékos csoportokba, míg egy másikban nyolc, osztályalapú csoportba vannak csoportosítva.

A csoportokat támogató játékokban továbbra is a megszokott módon, a játék játszásával oldod fel a teljesítményeket. Amikor azonban utólag böngészed, hogy mit oldottál már fel, a Steam a játékteljesítmények hosszú listáját a fejlesztő által létrehozott csoportokra fogja bontani, megkönnyítve, hogy átlásd, mit teljesítettél már, és hogy megtalálj más, kapcsolódó teljesítményeket, amelyeket legközelebb feloldhatsz.

Mindegyik teljesítménycsoportnak saját haladásjelző sávja is van, mutatva, hol tartasz az adott csoportban. Miután egy csoport minden teljesítményét feloldottad, a Steam megörökíti a pillanatot, és hozzáad egy „Csoport teljesítve” trófeát a profilodhoz. Ha később új teljesítmények lesznek hozzáadva a csoporthoz, a teljesítésed megmarad.

Ahogy a játék bővül, a fejlesztők új csoportokat tudnak létrehozni az új tartalom teljesítményeihez. Ezek az új csoportok megkönnyítik a visszatérő játékosoknak átlátni, milyen újdonságokat tudnak feloldani, miközben megőrzik a korábbi teljesítési állapotukat is, amíg újra nem játszanak."

Az új lehetőséget elsősorban azért honosították meg, mert a később DLC-vel felvértezett címek néha új acsikat adnak hozzá a játékhoz, ami tönkreteheti egy játék befejezett állapotát. 

Az első 17 játék, amely már támogatja az achievement-csoportokat, a következő: 

  • Against the Storm
  • Age of Wonders 4
  • American Truck Simulator
  • Call of Duty: Modern Warfare 4
  • Crusader Kings III
  • DREDGE
  • Euro Truck Simulator 2
  • Forza Horizon 5
  • Flock Around
  • He is Coming
  • LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight
  • Left 4 Dead 2
  • Portal 2
  • PowerWash Simulator
  • PowerWash Simulator 2
  • Team Fortress 2
  • Victoria 3