Íme, a Call of Duty: Advanced Warfare

  • Írta: zoenn
  • 2014. május 2.
  • Hír
Link másolása
Az Activision begyújtotta a rakétákat: május 4-én rántja le a leplet a Sledgehammer Games által készített Call of Dutyról. A Game Informer szállította az első képet, és már a trailer is kiszivárgott róla.

A hivatalos teaser szájton futó visszaszámláló szerint május 4-én, azaz vasárnap mutatkozik be a legújabb Call of Duty. Az idei - Blacksmith kódnéven futó - epizódot a Sledgehammer Games fejleszti, és állítólag egy "új éra" veszi kezdetét a sorozat történetében, ami arra enged következtetni, hogy ez lesz az első, igazi next-gen rész. Az Advanced Warfare november 4-én jelenik meg.

Kezdjük a percekkel ezelőtt kiszivárgott előzetessel:

A Game Informer következő számában is az új Call of Duty kapja a főszerepet, a magazin szállította az első screenshotot is:

A honlapot feltúrva kiderül, hogy a játék története ezúttal a zsoldosokra és a privát katonai szervezetekre hegyeződik ki.


A kampány főgonoszát egyébként a zseniális Kevin Spacey alakítja majd, az alábbi audiofájlban is az ő hangja szerepel: "Azt hiszed, hogy besétálhatsz ezekbe az országokba különféle fundamentalista vallási elv alapján, ledobsz pár bombát, megdöntöd a diktátorokat, és elindítod a demokráciát?"

66.
66.
leilu
#37: Én is erre bukok pedig 34 vagyok:)
65.
65.
hurkagyurka2
#60 Tudom, de én úgy értettem, még pár rész, és a játék indítása után nyugodtan hátra lehet dőlni, és végignézni különösebb beavatkozás nélkül... Mondjuk úgy 5-10 percenként elég lesz nyomni egy X-et, vagy egy háromszöget, és ennyi...
64.
64.
mdr88
Nincs kedvem végigolvasni mind a 63 kommentet, nos egyrészt elég jól néz ki a cucc... az első, ami beugrott róla az az Elysium - Zárt világ c. film, bár valószínűleg nem én vagyok az első akinek ez feltűnt. Az egyetlen dolog, amit nagyon remélek, hogy nem lehet majd 1,5-2 óra alatt végigrohanni rajta és megint csak a multi lesz a lényeg.
63.
63.
Thor Vath
Látszik, hogy vergődnek a fiúk, hogy életben tartsák a szériát, szinte látom, ahogy vért izzadva meetingelnek, hogy mi az istennyilát tegyenek még a COD-ba. Mert rombolható, hatalmas pályákat és járműveket nem tudnak, vagy nem is akarnak, mert a BF-es fiúknak abban már több éves verhetetlen rutinja van. Akkor mit? Mit, mit, mit? Alient! Zombikat! Űrhajót! Predátort! Kevin Spacey-t! Lépegetőt! Nekem ennek kicsit izzadságszaga van :-/
Egy nagyon élethűen, fullos grafikával, drámai történettel megcsinált második világháborús Call of Duty-val viszont nagyon játszanék már. Újra.
62.
62.
Simonus18
Next-gen ide vagy oda, az arc mimika ugyanolyan műanyag mint az előzőekben.
61.
61.
Zombiekiller6
Kevin Spacey és ugráló katonák? Ennyi az egész?
60.
60.
Drazhar
#58: Egyre inkább? :D
Évek óta ez a sorozat egyik kulcsa, a szkriptelt, filmszerű, grandiózus pillanatok. (Ezeket szeretem is benne, mert mindig odatesznek rendesen)
59.
59.
SineMissione
Nekem a Black Ops 2 nagyon tetszett, mert jók voltak a bejátszások meg minden csak hát egy hétvége alatt lazán végigvittem... A Splinter Cell Blacklist-hez képest sehol nincs egyik COD játék se :D
58.
58.
hurkagyurka2
Attól tartok, hiába néz ki jól, ez a COD sorozat egyre inkább egy interaktív filmre kezd hasonlítani. Valószínűleg a trailerben látott jelenetekbe nem sok lehetőség lesz beavatkozni, előre scriptelt történések lesznek. Ettől függetlenül adrenalin bombának nem utolsó! Ezzel együtt tetszik nagyon!
57.
57.
Hardy
Kutyát akarom, úgyis annyit ért az előző részben, mint halottnak a csók.
56.
56.
Sniper Fox
Érdekesnek tűnik a sztori. Az biztos, hogy jelenleg nagyon aktuális.
55.
55.
shooter1234
Jah vágom ezeket, ha meg ha valaki kételkedik a lézerágyúban:
2 http://bakeronline.hu/news.php?extend.1935
1 http://bakeronline.hu/news.php?extend.1607
53.
53.
kredencferenc
Nem, hogy létezik hasonló technika, de akár meg is lehet venni. Na kivel dobjam össze a fagyipénzemet egy lépegetőre?

Itt a hivatalos reklám!: http://www.youtube.com/watch?v=n2ByPH4REGY
52.
52.
Pharaoh
49#:

Az aktív digitális álcázórenszer egyenlőre emberi szem ellen még nem használható, csak bizonyos optikák ellen, ezért nem tekinthető, valóban bevethető technológiának!

Hanghullámos, saját keresőoptikás (BO2-ben Millimeter Scanner, GR:FS-ben Sensor Grenade) rendszerről nem tudok, hogy létezne!

Falmászó kézialkalmatosság létezik, de nem ilyen (és a BO2-ben is látott) kesztyű méretű és formájú!

Antigarvitációs járművek (ez esetben robogók/motorok) még nem léteznek, de közel járnak a megvalósításhoz a fejlesztők!

Ez mondjuk 4 volt, de a drone-ok (beleértve a 4 lábú "lépegetőszerű" pilóta nélküli "tankokat", a holografikus fegyveroptikák, az exo-skeleton-ok/suit-ok, a VTOL rendszerű légijárművek, a railgun (2:20-nál), stb. mind-mind léteznek és használható felszerelések (azzal együtt, hogy némelyik még nem volt bevetésen, de a BO2-es kételkedők is megtalálják a linkem alatti írásomban, hogy milyen valóságos felszerelések kaptak helyet a 9. részben és, hogy ezek a dolgok pl. egy militari fan számára igen is értékelhető fejlesztések)!
51.
51.
kulabácsie
F*szomat a scifibe már :pfff
A cod cod marad :legyint
50.
50.
BadPeth
Anno nagy COD fan voltam, de a fejlesztők rossz irányba mentek szerintem. Maradt a BF nekem legalább is. Mondjuk a mostani Vérpistikéknek tuti be fog jönni :D "akinek nem inge.. " De attól függetlenül szurkolok nekik hátha összejön...De ilyen háttérrel rendelkező fejlesztők miért nem kezdenek el egy FPS RPG post apocalyptic hangulatú multiplayer fejleszteni (Stalker DayZ és társai egybegyúrva )ezt nem értem meg.Szerintem nagyot ütne a mai grafikával. :D De ez már nem idetartozik ..
49.
49.
Drazhar
#48: Én szívesen meghallgatom mi az a három elem, és nem beszólás - tényleg kíváncsi vagyok!
(Én csak reggel néztem meg, de nekem ezek a exoskelenton meg mindnen sok volt. Ghost Recon Future Soldier beházasítása a szériába.)
48.
48.
Pharaoh
Ütős lesz ez! BO2 és Spacey is nagy kedvenc! Akinek gondja van a(z állítólag) nem létező technológiával, annak szívesen összeszedem, az ebben a videóban látható anyagok 90%-át (ahogy a komment végén linkelet anyagban is tettem), mert ennyi a már a valóságban is működő militarista felszerelés aránya (és én személy szerint, csak 3 olyan elemet találtam, ami futurisztikus, de lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülte el és már azokból is van prototípus)! Aki pedig nem tudja, hogy hol fejlődik évente a sorozat és, hogy miért szerethető, egy bizonyos réteg számára (nem a 10 éves korosztályra gondoltam) és másoknak pedig miért nem lehet érdekes/szerethető, annak ajánlom ezt az átfogó írásomat a franchise-ról:

http://www.gamekapocs.hu/tag/pharaoh/blog/6087/video_jatekos_filmes_katonai_sikerek_all_in_one

(Mégvalami! Nekem eddig sem volt kiemelkedően fontos a grafika, a CoD esetében és szvsz ez sem túl nagy ugrás, de azt azért vegyük figyelembe, hogy ez egy konzolon futott így és azért már elég szépen nézki, ami dob is majd a megszokott élményen!)
47.
47.
mr_rich
Jön egy újabb szánalmas játék! Remélem a sok hülye nem fog azelőtt csalódni ebben, hogy kiadná a pénzt érte. Alig várom, hogy sírjanak és a pénzüket követeljék vissza, a sok elkeseredett síkagyú fog energiával feltölteni a megjelenés napján (mert én maga vagyok a gonosz, aki más emberek szomorúságával, keseredettségével éri el a halhatatlanságot).
46.
46.
sloth
#39: This time is gonna be different
45.
45.
NinjaNorb
Na ez már tetszett ha nem csak qte jelenetekbe lehet használni azoknak a ruháknak a képességeit ez még érdekes is lehet :D
43.
43.
kopic
De azt honnan lehet tudni, hogy ez a rész már tényleg új grafikus motorral jön ?
42.
42.
giga321
Ez ilyen future cucc lesz?
41.
41.
Dr. Zaius
Héééé!!!!
És hol a KUTYA???
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...