Blogajánló: A blogverseny nyertese pedig…

  • Írta: Scoo
  • 2014. május 8.
  • Hír
A héten csak két blogot ajánlunk, mivel csak a hét második feléből szemezgettünk, és amúgy is kellett a hely, hogy kihirdessük a blogversenyünk nyertesét. Lássuk az eredményt!

Biztos izgatottan várjátok, hogy ki nyeri az egy hónapon át tartó versenyünket. Mi is, jelen pillanatban még nem tudjuk, az öt döntős közül ki kerül ki nyertesen, de mielőtt belekezdenénk a díjátadóba, nézzük meg, kik remekeltek a hét második felében!

SimCity

A sorozat első része 1989-ben jelent meg. Azóta számos részt megért, és sikere szinte töretlen volt, de a tavaly megjelent epizód sok bosszúságot okozott a játékosoknak. Vajon ma már minden hibát kiküszöböltek benne? Dentorel polgármesterúr megmondja.

„Hiába rengeteg a pozitívum, ha egy-két negatívum olyan nagy, hogy egy idő után sajnos az ember ráun. És sajnos nálam is ez lépett fel, amikor már a negyedik városomat kellett megépítenem, mert elfogyott a beépíthető terület.”

Epigenesis

Devilgamer a jövőbe utazott, ahol a világ sorsát egy fura labdajátékkal döntik el. A játék egy érdekes, Steamen elérhető, ingyenes FPS, vagy legalábbis valami olyasmi.

„Nagyon be tud szippantani, és bár függővé nem tesz, mégis úgy elrepül mellette az idő, hogy észre sem veszed. Megér egy próbát mindenkinek!”

***

AND THE WINNER IS...

Ezzel le is zártuk az ajánló ezen részét, mivel máris kapcsoljuk a blogverseny díjátadójának a helyszínén lévő riporterünket:

- Üdvözlöm a kedves Olvasókat innen a hollywoodi Dolby Színházból. Nagy az izgalom ma, hiszen végre kiderül, ki volt a legjobb a legjobbak között. A vörös szőnyegen a színészek, énekesek és más hírességek után jönnek az est igazi sztárjai, a jelöltek. Oh, hogy villannak a vakuk, alig látom, ki érkezik elsőnek!

Hohó, itt van közöttünk Yanez! Mennyi blogot írt, micsoda híresség! Egyből két blogja is felkerült a listára: a „Vasárnapi blog 50! - Jubileumi Kiadás” és a WiiU Teszt paródia. Micsoda humorzsák most is.

De máris látom mögötte Praesagust, aki kőkeményen odaszólt és eltemette a Star Warst, valamint vaskos könyvet kezdett el írni a Metal Gear Solid történetéről.

Mit ér az élet zene nélkül? Ezt kérdezte Drat576, aki rock/metál válogatásával méltó helyett foglal el a jelöltek között. Milyen barátságos egy ember!

Ahogy elmegy az egyik, máris itt van a következő sztár! Shannaro nem kímélte magát, nem félt semmitől, így tudta csak összegyűjteni azt a tudást, amivel megírhatta szörnyenciklopédiáját. Harcos büszkeséggel lépked a szőnyegen.

Végül, de nem utolsó sorban pedig itt van Giga321, aki nem meglepő módon japán lányok gyűrűjében érkezett meg az eseményre. Nem hiába, ő van a topon, ha anime témáról van szó.

Mindenki megérkezett és a jelöltek is elfoglalták a helyüket.

    

Most, hogy a gigasztárok is befejezték a showt a színpadon, ideje komolyra fordítani a szót. A műsorvezető kezében ott van a boríték, ami tartalmazza a nyertes nevét. A jelöltek láthatóan izgulnak, de a közönség is csendben, feszülten figyel. Mindenkinek meg van a maga kedvence. Ön is izgul, ugye?

A nyertes és ezzel a hónap bloggere, valamint egy minden értéket felülmúló GK-póló tulajdonosa pedig nem más, mint Giiiigaaaaaaaaa321! A tömeg felállva tapsol!

Szegény DiCaprio idén is kimaradt.

Gratulálunk a nyertesnek!

Micsoda verseny volt, micsoda emlékezetes írások és szavak! Mindenkit csakis elismerő szóval tudunk illetni. Be is fejezem ezzel a közvetítést, mivel látva a nyertes meghatódottságát, és ahogy mindenki (többek között Sloth, Claymen, Rangerfox) boldogan gratulál neki, bizony nekem is elszorul a torkom. Gyönyörű szép pillanatok ezek. Ezzel búcsúzunk is. További szép estét kívánunk!

22.
Shannaro
#1: Miiijazz hogy nemvolt trollos bloooog? Az enyém pont az volt ;)
Giga321, téged pedig hátbaveregetlek egy tűzgolyóval, vagy egy Grizzly Magnummal :)
Grat mindenkinek, kivéve DiCaprio-t.
21.
DevilGamer
#13: Legközelebbi blogomba beleadok apait-anyait!
18.
mr_rich
#15: xDDDD szakadok az utolsó kijelentésen

Grat a nyertesnek
17.
Mr.Dead
#15: kimoderált üzenet
16.
drat576
Nagyon jól esik, hogy bekerülhettem. Mindenkinek nagy gratula, legfőképpen Gigának :)
15.
sloth
#9: Kabbeafaszom :D, amúgy tényleg nem gratulálok hangosan, mivel el is feledkeztem a versenyröl, de azért mennyen a hiphiphurá mindenkinek.
14.
EBR2000
Grat mindenkinek és főleg neked giga! Mind megérdemeltétek volna ;)
13.
Scoo
#11: érdekes, nem ismert játékról írtál. Igaz lehetett volna bővebb is, de most rövid hét volt, így belefért :)
12.
Scoo
Azt azért ne felejtsétek el, hogy az öt jelölt közül random lett kivalasztva a nyertes, épp azért, hogy elejét vegyem annak, hogy ki szerint ki volt a legjobb. Mind jók voltatok. Köszönöm a részvételt!
11.
DevilGamer
Gratulálok giga321! Megérdemled!

De ugyanakkor nem tudom leplezni meglepődöttségemet, hogy én bekerültem a blogajánlóba.
10.
markoci555
Nem olvasom a blogokat, de lecsekkolva az esélyeseket, simán Praesagus-nak adnám a trófeát, ha nem lenne, tehát második meg Yanez a wiiu-ért.
9.
Mr.Dead
"és ahogy mindenki (többek között Sloth, Claymen, Rangerfox) boldogan gratulál neki," sloth boldogan gratulál?? Ezt senki nem gondolta komolyan :D
8.
Sun9us
Gratula, elég combos hónap volt. :D
7.
Claymen
#6: Gratula! :)
Jó volt ez a játék, sok embert inspirált és remek írások születtek.
6.
giga321
HAGGYYYYYYYYYYYYYYYYYAAAAAAAAAAAD MÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁR :D

EZT el sem hiszem. Kamuztok :D Tuti. Ahogy megláttam a címet, tök unottan kattintottam rá, hiszen szentül megvoltam győződve, hogy tuti nem én nyerem csak kapok egy elismerést, hogy szép volt stb. Hiszen Yanez 2 bloggal is indult. Praesagust meg egy nagyon fasza és terjedelmes blogot írt.

Ráadásul sietve írtam a blogomat és kicsit úgy érzem szétszórt voltam amikor gépeltem.

Áhhh még most is ver a szívem :D. Beszarok esküszöm. Legutoljára talán általános iskolában nyertem tombolán egy kerékpár hátsó lámpát, de kb annyira kínai cucc volt, hogy 1 hét alatt eltört.

Szóval köszönöm szépen, hát még mindig nehezen hiszem el. A többieknek is gratulálok és köszönöm Köszönöm KÖSZÖNÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖM.
5.
névtelenség
Leo engem kért meg arra, hogy jó tanácsát továbbítsam a dobogóról lecsúszottaknak:

http://tinyurl.com/p6algjy

Üdv a klubban srácok!
4.
RangerFox
"Hangos taps hallatszik a nézőtérről, a tömeg állva éljenez a nyertesnek míg ő elismerően meghajol, és bezsebeli a gratulációkat!" Tényleg gratulálok hozzá, de mindenki más is nagyon jó blogokat írtak, nekik is jár a taps! Én nem is erőlködtem hogy bekerüljek, ezért nem is írtam több/jobb blogot, de köszi a megemlítést!
UI.: Azért giga majd küldjél magadról egy képet, ahogy felveszed a Special Edition-os GK pólódat! :)
3.
dannyka16
Praesagusnak kellet volna megnyernie, tőle származnak a legjobb blogok, a többi hozzá képest enyhén szolva is egy rakás....
2.
Pharaoh
Grat Giga! ;) A többiek is kitettek magukért! Big up 4 ya'!
1.
Yanez
Nagy Gratula Giga!!! Szo mi szo, megerdemelted, annyi szent!

"Szegény DiCaprio idén is kimaradt." - hat ezen nagyon jot derultem! XD Szuper lett a felvezetes Scoo! Most legalabb latszik, hogy nem trollos blogok kerultek be, habar nem is nagyon volt olyan.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...