Máris rekorder a Watch Dogs

  • Írta: fojesz
  • 2014. május 29.
  • Hír
Link másolása
Bár pontos számokat nem árult el, a Ubisoft szerint egy rekordja már biztosan van a kedden megjelent Watch Dogsnak - úgy tűnik, megérte elkölteni a világ összes pénzét marketingre.

A Ubisoft egy blogbejegyzésben árulta el, hogy egy rekordja már biztosan van a Watch Dogsnak: a játékból több kópiát adtak el 24 óra alatt, mint bármelyik másik Ubisoft-címből.

Ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy a Watch Dogs egy teljesen új cím, aminek a bevezetése manapság nem egyszerű feladat. Nem véletlen, hogy a Ubisoft bődületes összeget költött marketingre, az elmúlt két évben folyamatosan lehetett hallani a játékról, és még Magyarországon is elég komoly kampányra futotta, ami azért ritkaság.

A kiadó egyébként nem mondott pontos számokat.

Gondok a PC-s verzióval

A játék rajtjakor a Uplay úgy kidőlt, mint a Neptun tantárgyfelvételkor, több platformon is problémák voltak a szolgáltatásba történő bejelentkezéssel. Ez jobb esetben csak játékbeli funkciókat tesz elérhetetlenné, de PC-n konkrétan a játék maga és a játék letöltése is nehezen indítható miatta. Egy Xbox Live-os posztból az is kiderült, hogy az eset más Uplay-játékokra, például az Assassin's Creed IV-re és a Child of Lightra is rányomta a bélyegét.

PC-n teljesítményproblémából sincs hiány, a játék Steam-oldalán többen jeleztek bugokat, lassulásokat és összeomlásokat még erős számítógép mellett is - ezeket egyébként a Digital Foundry teljesítményelemzése is megerősítette. A beszámolók szerint az AMD-kártyásoknál gyakoribbak az efféle esetek, mint az NVIDIA-hívőknél.

Köszi, frankek!

200.
200.
crashpipi
#198: Valóban gyengébb az Fx6300, de nem feleannyira, mint ahogy az ára mutatja. :)
Viszont amire írtad az i5-öt, arra itt egy link:
http://www.cpu-world.com/benchmarks/Intel/Core_i5-4440.html

Ezen szerepel a 4440 és a 8350 is. Azonos árúak...
199.
199.
Giggsy
#194: Válaszolok, de mivel az egész beszélgetést kimoderálták, nem biztos, hogy van értelme.
Azok után, hogy a vita kulturált hangnemben zajlott, téged nem érintett, és le is zárult, szerintem a te személyeskedő kirohanásodat nem sok értelme van minősítenem. Egyébként egyszer sem neveztem konkrétan hazugnak. Rámutattam arra, hogy a hazugok általában hogy viselkednek, azt nem mondtam, hogy konkrétan ő is az. Nem voltam lekezelő, nem írtam olyanokat, hogy "Kicsi bogaram", "Te szerencsétlen tahó", "okoska", "taj paraszt". Ez utóbbi a legjobb egyébként. Merthogy nem én viselkedem taj parasztként, és az ellentét ellenére FrankBlack sem tette.

Ami az állításaid illeti. A kezdeti kijelentés az volt, hogy a vezetők nem hallgattak a rendszergazdára. Nem az, hogy az EU-s beszerzés így, meg úgy. A közbeszerzés egyébként nem értem hogy jön egy magáncég témájához, tekintve, hogy az csak állami érdekeltségekre vonatkozik, egy számítógépes animációval foglalkozó cég esetében pedig ezt azért valószínűleg kizárhatjuk. Nyilván az EU-s támogatással kapcsolatos szabályokra gondoltál. Bevallom ennek rendjével nem vagyok tisztában (mivel közbeszerzésnek hívtad, gyanítom annyira te sem lehetsz) de kétlem, hogy az EU a támogatást egy nem megfelelő rendszer választásához kötné. Az szigorúbb lenne még a közbeszerzési szabályozásnál is. Ha viszont a cég már letette a voksát egy rendszer mellett, akkor csupán azért, mert ők rosszul mérték fel a saját igényeiket, senki nem fog nekik garanciális cserét végrehajtani (erről viszont közbeszerzés szinten kőkemény tapasztalataim vannak). És az állítás nem komplett gépek cseréjéről szólt, hanem csak arról, hogy a gépekben kicserélték az AMD+ATI-t Intel+Nvidiára.
Amúgy civilben informatikus voltam, és mivel meglepő módon a Honvédségnél sem kőbaltákkal vésik az információt a kőtáblákra, ide is úgy kerültem be. Tehát hidd el, hogy igenis van fogalmam az ilyen dolgokról, még ha te szemmel láthatóan igen lesújtó véleménnyel vagy is a katonákról.

Szóval ha utálsz, amiért megmondom a véleményem, tegyed. Egyetérteni nem kell, elfogadni a véleményem sem. De azért annyi tiszteletet légyszi adj meg, hogy ha én nem ereszkedem alpári, személyeskedő szintre, akkor te se tedd.
198.
198.
Stranger
#196: Dehogy van az FX-6300-al egy szinten... Az FX-6300 az i3-as processzorokkal van egy szinten.
http://prohardver.hu/teszt/intel_core_i3_es_i5_haswell_alapokon/jatekok_cpu.html

Benchmark programokat pedig felesleges nézegetni. Az A10-7850K nem olyan gyors, mert az IGP teszt. Abban pedig nagyon gyenge az Intel. Itt egy CPU teszt:
http://prohardver.hu/teszt/amd_kaveri_apu_teszt_review/jatekok_cpu.html

A legtöbb játékban veri az I3-as.


197.
197.
crashpipi
#193: Mivel nem ismertem az i5-4440-et, ezért én is utánaolvastam. Ha figyelmen kívül hagyjuk a CPU passmark besorolását, hogy azonos pontot kap a 20.000-el olcsóbb FX-6300-al, akkor linkelek egy másik oldalt:

http://hexus.net/tech/reviews/cpu/66525-intel-core-i5-4440-22nm-haswell/?page=7

Játékok alatt látszanak az fps értékei a 4440-nek és ott van a listában az AMD A10 7850, ami árban azonos vele, csak kicsit előkelőbb helyen teljesít a linkelt tesztben játékok alatt. :)

Szóval nem ennyire egyértelmű, hogy minden "AZONOS ÁR" párban az intel a jobb, sőt...
Inkább azt mondanám, hogy nagyon jó procikat gyártanak, csak irreálisan, tudásukhoz mérten drágán. :)
196.
196.
crashpipi
#193: Az az FX-6300-al hoz azonos szintet, ami 26.000 Ft, vagyis 20.000-el olcsóbb.
195.
195.
crashpipi
#193: http://www.cpubenchmark.net/compare.php?cmp[]=2017&cmp[]=1780
194.
194.
devi925
#189: Giggsy: Amit te itt hazugságnak gondolsz, az a beruházás valószínűleg pályázatos, EU-s támogatásból valósul meg. Ezeket én elég jól ismerem, és látszik hogy neked viszont halvány lila gőzöd sincs ezeknek a menetéről… A közbeszerzési törvénynek elég szigorú előírásai vannak... És képzeld el, hogy nem a rendszergazda fogja eldönteni egy személyben, hogy mi, és mennyiért legyen…. Csak tudnám, hogy akkor mit okoskodsz itt :) Kicsi bogaram. Ez egyáltalán nem úgy működik, ahogy te gondolod, te szerencsétlen tahó.... Egy ilyen beruházásnál a nem megfelelően működő eszközöket a beszállítónak kötelessége kicserélni. Tehát nem csak egy alkatrészt (hanem a komplett gépet, okoska :) De nem magyarázom, úgysem értenéd... :)

Csak azt tudnám, hogy ha ennyire nem értesz hozzá, akkor miért pofázol bele, miért oktatod ki a másikat, állítod be hazugnak, csak mert neked, mint jó katonának a Magyar Honvédségnél nyilván fogalmad sincs az ilyen dolgokról. Egyébként pedig jó nagy taj paraszt vagy öcsém. Itt trollkodsz, kiforgatod a szavait olyannak, aki értelmesen próbált hozzászólni valamihez... Menjél inkább vissza a laktanyába, és játssz a kis katonáiddal :)

Kezd kicsit tele lenni a nem létező f@szom az ilyen kis nyomi trollokkal. Elnézést hogy így kifakadtam de ami sok az sok… bocsi :)
193.
193.
Stranger
#192: I5-4440... nem találtam egy jó tesztet sem, de hasonló a teljesítményük.
192.
192.
crashpipi
#188: Szerintem ez a minden árkategóriában kijelentés is korrigálásra szorul...
Nem mondta senki, hogy nem jók az intel procik, csak ha játszani szeretnél, nézd meg, hogy mennyibe kerül egy Fx-8350 és nézd meg, hogy ugyanannyiért mit kapsz az inteltől!
Szerintem úgy már mindjárt más a leányzó fekvése. :)
191.
191.
FrankBlack
#189: kimoderált üzenet
190.
190.
FrankBlack
#189: kimoderált üzenet
189.
189.
Giggsy
#187: kimoderált üzenet
188.
188.
Stranger
Szerintem kisebb-nagyobb gondok minden hardvernél előfordulnak. Nem nagyon lehet általánosítani, hisz mindig jönnek teljesen más felépítésű hardverek, amikhez más driverek is kellenek. Lehet, hogy a Fermis kártyákra a nagy fogyasztás és melegedés volt jellemző, de a mai kártyákra már nem igaz... ahogy lehet hogy jó volt a VLIW4/5-ös kártyákhoz a driver, de GCN-nél akadtak gondok... (ezeket csak úgy mondtam, de nem feltétlenül igazak)
Processzoroknál már kicsit más a helyzet, ott egyszerűen az Intel a nyerő... alacsonyabb fogyasztás, nagyobb teljesítmény szinte minden árkategóriában.
187.
187.
FrankBlack
#186: kimoderált üzenet
186.
186.
Giggsy
#185: kimoderált üzenet
185.
185.
FrankBlack
#184: kimoderált üzenet
184.
184.
Giggsy
#182: kimoderált üzenet
183.
183.
FrankBlack
#181: kimoderált üzenet
182.
182.
FrankBlack
#180: kimoderált üzenet
181.
181.
crashpipi
#179: Én meg nem hiszek benne, hogy ennyire le lehetne sarkítani a dolgot.
Az utóbbi időkben, nálam is csak a Wolfensteinnel voltak gondok, amire vissza tudok emlékezni, de ezt is egy driver update megoldotta. Szóval, ha nem a megjelenés du-ján játszottam volna vele, lehet fel sem tűnt volna.
A Watch Dogs hibái gyártótól függetlenül mindenkinél fennállnak, mert azt egy játék patch fogja orvosolni. (most lényegtelen, hogy ki tagadja, ki nem, hivatalosan is elismerte az Ubisoft, szóval azért egyik gyártó sem okolható)

Tehát a legtöbb panaszt hozzá nem értő játékosoktól kapja az AMD is. (mint ahogy az Nvidia is)
Az általuk pénzelt játékoknál ugyanúgy panaszkodtak az Nvidiások a gyengébb teljesítményre bizonyos kártyákon. Lásd Tomb Raider, Bioshock Infinite, stb. Ezzel nincs baj, egyik sem lehet tökéletes!)
Itt most csak az ár/érték arányról volt vita.
Ezelőtt a kártyám előtt 460GTX HAWK-om volt, azelőtt 8800GTX, 7900GT, 6600GT, szóval nem vagyok Nvidia ellenes, csak azt mondom, hogy semmivel nem jobbak, mint a konkurencia és ehhez mérten még túl is vannak árazva bizonyos kártyákkal.
A többi szerintem belemagyarázás.
Nem vonom kétségbe a barátod hozzáértését, mivel ismeretlenül nem is tehetem, és valójában azt sem értem, hogy milyen témával foglalkozó cég lehet az, amit egy kompletten újonnan cserélt AMD géppark fog meg globálisan... de nekem is vannak számítástechnikában jártas ismerőseim, a szomszédom például a Ustreamnél programozó, de családtagom is van az IBM-nél és az Arkonnál is és ők sosem zárkóztak még el egyik márkától sem így sziklaszilárdan, mert maximum egy-egy konkrét hardver viszonylatában lehet ítélkezni egyikről is másikról is, de nem globálisan.
A másik, hogy "megvédjem" kicsit az AMD-t... a PS4-ben is az ők hardverük van és a Watch Dogs teljesítménye hibátlan és stabil az fps és egy 780GTX árába kerül. :)

Én csak azt mondom, hogy mindig meg kell vizsgálni, hogy mire kell az a PC és, hogy az éppen rászánt pénzből milyen vga+cpu jön ki. Baromság egy gyártóhoz ragaszkodni!
180.
180.
Giggsy
#179: kimoderált üzenet
179.
179.
FrankBlack
#176: Ne haragudj crashpipi, de az éremnek mindig két oldala van (legalább :) Az én tapasztalataim teljesen eltérőek a tiedtől:

Én nem vagyok nagy hardver szakértő, de nekem is Nvidia+Intel cuccok vannak a PC-mben elég régóta, és nem véletlenül. Többek között, mert pl. én azt figyeltem meg, hogy az utóbbi években egyre több játékkal kapcsolatban vannak olyan hibák, amelyek szinte csak, (vagy túlnyomó részt csak) az AMD-vel rendelkező Pc-seknél jelentkeznek.

Arról nem is beszélve, hogy sok rendszergazda mellett volt szerencsém eddig dolgozni, és a legtöbben rengeteget szívtak az AMD-Radeonokkal, és a legtöbben utálták őket, mert sokkal több baj volt velük, mint az Intel+Nvidia párosítással. Legutóbb a cég 200 milliós beruházásból fejlesztette a gépparkot, és persze az olcsóbb AMD-t vették, hiába mondta a rendszergazda, hogy az nem lesz jó. Utána egy évig sorba szívott szinte minden géppel. Természetesen mindent megpróbált szoftveresen, amit csak lehetséges (30 éve foglalkozik ezzel, és még nem is mondtam, hogy melyik cégnél. Hidd el, hogy a szakmai hozzáértését kétségbe vonni egyenesen nevetséges lenne). A gazdasági igazgató persze számon kérte, hogy mi ez a fennakadás a munkában, mert nem működnek a gépek rendesen. Közben persze rájött az admin egy megoldásra: érdekes módon ha intel+nvidia alkatrészeket rak a problémás gépekbe, akkor máris atom stabilan működnek, és megszűnnek a problémák...

De ettől függetlenül is, úgy átlagban, az én szerény tapasztalatom szerint több probléma, hiba van az AMD-s gépekkel. Márpedig a problémamentes futtatása a progiknak, játékoknak, és a stabilitás is egy fontos szempont elég sokaknál, nem csak az ár-teljesítmény arány. Valószínűleg sokan azért tartják jobb választásnak az intel+nvidia párosítást, mert hasonlóak a tapasztalataik, mint nekem is.

De visszatérve a játékokhoz: Én érdekes módon a legtöbb játéknál egyáltalán nem találkozom azokkal a hibákkal, amikről nagyon sokan beszélnek a neten, amikről panaszkodnak vegyesen a PC tulajok. Csak egy példa erre, amit pont Te hoztál fel korábban:

„Ugyanígy volt a Wolfenstein is. PC-n toltam végig, villódzott, késett a textúra betöltés, beakadt sokszor és mire kijött a patch végeztem vele. :)”

Én is PC-n toltam végig, és nekem Nvidia kártyán nem villódzott, nem késett a textúra betöltés, tükör simán futott, nem akadt be, semmi gond nem volt vele, semmit nem tapasztaltam a sokat hangoztatott hibákból a játékkal kapcsolatban. Mindezt patch nélkül. De sorolhatnám még, hogy nagyon sokan milyen sokféle hibákról panaszkodnak egyes játékokkal kapcsolatban, én meg csak lesek, hogy miről beszélnek, mert nekem egy jófajta Intel+Nvidia géppel semmi gondom nem volt… Ja, és hidd el, hogy nem arról van szó, hogy csak nem vettem észre a hibákat. Én kiszúrok minden hibát, laggot, FPS droppot, stb. Elég érzékeny a szemem az ilyenekre (sőt: túl érzékeny :)
178.
178.
crashpipi
#177: Amíg a hangnem kulturált és az ember ráér, no problem. ;)
177.
177.
Giggsy
#176: kimoderált üzenet
174.
174.
crashpipi
"Silány elektronika és elavult/trükközött megoldások" :)
Egyik sem időtállóbb elektronikai cucc. Tömeggyártott szemét mind. De ha van 2-3 év garancia rájuk, kit érdekel? Ez nem érv, mi az, hogy szégyen? :D
Ha meghal, cserélik. Ezeket úgyis lecseréljük, mielőtt lejárna a garancia. Ki használ egy vga-t 3 évig? :)
Amúgy meg egyiknek sincs megbízható adat és statisztika a meghibásodásokról, max a fanboy fórumos tudósítások, de ott is pont véletlenül a konkurenciáról... :)
Egyik sem jobb minőség a másiknál.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...