E3 2014: A Guerrilla Games nem lesz kint

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 7.
  • Hír
Link másolása
Újabb tételt húzhatunk le a Sony-féle E3-as dreamlistről, a Guerrilla Games sem lesz kint a jövő heti kiállításon. Ezt a stúdió egyik producere erősítette meg, aki viszont azt is elárulta, hogy a következő játékuk nem Killzone lesz.

A napokban a Guerrilla Games online producere, Samrat Sharma tartott AMA-t a Redditen, ami jó és rossz hírt is hozott a csapat rajongóinak.

Mostanában az a szóbeszéd járja, hogy a Guerrilla egy open world szerepjátékon dolgozik, méghozzá olyanon, amit művészeti stílus terén erős keleti hatás ural - és bár ezek pletykák, Sharma válaszai azt sejtetik, hogy van valóságalapjuk.


Egyfelől az úriember megerősítette, hogy a következő játékuk egészen biztosan nem Killzone lesz: mint mondta, a sorozat és annak univerzuma mindig fontos lesz nekik, és valószínűleg mindig találnak majd benne olyan történetet, amit elmesélhetnek, a következő IP-jük viszont éppen arra válasz, hogy nem akarnak Killzone-stúdióvá válni.

Gyakorlatilag az is biztos már, hogy ez a játék nyitott világot használ majd: Sharma azt mondta, hogy bár egy felkészületlen csapatnak rengeteg időbe és pénzbe telik egy open world játékot kontenttel megtölteni, az ő technikai csapatuk azon dolgozik, hogy "újabb és érdekesebb irányba tolhassák el a tartalmaikat". Azt is hozzátette, hogy a következő bejelentésük alkalmával kiderül majd, mit jelent ez.

A rossz hír viszont a következő: erre a bejelentésre az idei E3-on nem kerül sor. Sharma szerint biztosak a munkájukban, tudják, hogy az új játékuk jó lesz, viszont egyszerűen még nem tart ott a fejlesztés, hogy megmutathassák a projektet a nagyközönségnek.

A Media Molecule után így a Guerrillát is nélkülöznünk kell a jövő héten.

12.
12.
p3ti
Sajnos a Killzone mint sorozat abszolút nem kitüremkedő, sőt, erősen átlagos. Első része nagyon rendben volt, főleg hogy a Black mellett az egyetlen igazán jó FPS volt a PS2ön számomra. Majd a Killzone 2 PS3mas cinematic trailere után, kb. kilóra megvettek a játékukkal, ami olyan szinten fos lett, hogy nagyjából 2-3 óra játék idő után bementem az első konzolboltba, és elcseréltem vmi random játékra. A harmadik rész meg nagyon szép, de átlagos, sablonos és unalmas. Sajnos a Shadowfall sem mutatott javuló tendenciát...szép de túlságosan sokszor látta már mindenki ugyan azt a menetet. Lehet vmi új projectbe kellene csapniuk, és a KZ sorozatot egy kicsit pihentetni
11.
11.
simon 555
Jobb is, hogy nem jelentik még be. Inkább jelentsék be később és jelenjen meg időben minthogy bejelentsék túl korán aztán meg csak csúsztatni fogják.
9.
9.
BloodyDeath
#8: Én egyet értek veled. Noha én mind három nagy gépes részt végig toltam. Nem igazán jó. Szerintem a Resistance mindenben köröket ver a Killzone-ra. Az én szememben.
8.
8.
Ra1D3n
#7: kiegészítés: A PS4-es verziót haverom PS4-én próbáltam. A véleményem kb nettó 1 óra játék után született meg. Erőltetett és rémunalmas fostenger, kb így tudnám összegezni. Nem is bánom, hogy nem volt tovább hozzá közöm, mert ahogy hallottam, vannak benne olyan gyalázatosan szar részek, hogy egyesek akár egy kasztrálásnak is szívesebben vetették volna alá magukat, csak ne kelljen még 1 másodpercet az adott részeken szopniuk és szenvedniük a fos kivitelezés miatt...
7.
7.
Ra1D3n
#6: Mindegyik rész futott a gépeimen(PS2-PS3), és mindegyiknek adtam bőségesen időt(részenként alsóhangon 2 órát a single részre, meg a 2-es meg a 3-as multiját is bepróbáltam), és azt kell mondjam, hogy nagyon gyatra FPS címről van szó. Vártma mindegyiket, mert felültettek a hype vonatra nagyon keményen, főleg a 2. résszel(mondjuk mai szemmel már kissé nevetséges, de anno 2005-ben mikor bemutatták, mindenki maga alá szart az összhatástól). A single mindegyik rész esetében gyatra, különösen az Shadow Fail-nél a legrosszabb, és a létező legunalmasabb amihez valaha közöm volt gamer pályafutásom során. A multi meg olyan semmilyen, és ha emlékezetem nem csal, akkor már volt kint egy Modern Warfare, ami fényéveket vert rá hangulatilag, hogyha a grafikai szintet nem is tudta hozni... Egyedül a vitás részt nem próbáltam ki(pedig van vitám, de a széria megítélése olyan alacsonyan van az én szememben, hogy még használtan se szívesen áldoznék rá pénzt). Sokkal több is lehetne mondjuk a Killzone sorozat, de a Guerilla játékról-játékra bebizonyítja, hogy ők a félkész gyatra fércmunkák bölcsője csak... Ezért is örülök, hogy nem lesznek kint az E3-on, és a sokkal tehetségesebb stúdiók több figyelmet kapnak majd a Sony konferencia alatt, és nem pazarolják azt holmi Guerilla hányadékra...
6.
6.
kristof97
#4: És neked milyen érveid vannak amellett, hogy középszar játékokat csinálnak?? Én játszottam a 3 multijával és a Killzone Mercenary meg van, és amit én mondani tudok: nagyon szép grafika, és király multiplayer. A single player rész lehet, hogy nem jó a nagygépes részeknél, ezt nem tudom, de a PS Vitás KZ-nek a singleplayere is jó.
5.
5.
Csoola
#4: Én szerettem az eddigi játékaikat, PS2-ön a Killzone azért elég jó volt, aztán PS3-on a második és harmadik részt is szerettem...
Szeretem a sci-fit és az oldschool FPS-eket, úgyhogy engem eddig mindig megvettek, a PS4-es Shadow Fall még kimaradt, de az egyik első játék lesz, amit beszerzek majd a gép mellé.
A szerepjátékokat viszont nem szeretem, szóval ez most engem sem érdekel túlzottan.
4.
4.
Ra1D3n
#3:
Köszönőm a mélyen szántó velős érvedet a Guerilla mellett. Bár nekem nem jön át, hogy mitől tartod egyáltalán valamire is ezt a csapatot, mert a játékaik egytől-egyig a középszar kategóriát képviselték. Hol van a Guerilla mondjuk egy Naughty Dog, Quantic Dream vagy egy Sony Santa Monica exkluzív stúdióhoz képest?! Szó se róla, kurva szépek a játékaik, de ezen felül aztán semmit nem tudnak a játékaik felmutatni. A leggyalázatosabb és leggagyibb exkluzív stúdiók címének birtokosa az én szememben...
3.
3.
Raam989
2.
2.
Ra1D3n
Nem fognak hiányozni nekem. Csak középszar játékokat tudtak kiadni eddig a kezeik közül, nem fűzök túl sok bizalmat az új IP-jükhöz sem...
1.
1.
Cristiano
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...