Napi WTF: Így nézne ki egy autóverseny a Holdon

  • Írta: Arell
  • 2014. június 12.
  • Érdekesség
Link másolása
A Hold, melyet majdnem minden nap látunk az égen, egyharmad akkora mint a Föld, de a gravitációs vonzása mindössze hatoda a miénknek. Ennek köszönhető, hogy a videón látható járművek keréktapadása lecsökkent picit.

A közel háromezer kocsi virtuális sofőrje nyomja a gázt rendesen, és nem igazán erőlködik, hogy a Földön tartsa járművét a holdi gravitációval szimulált terepen. Az ennek köszönhetően eluralkodó káosz epikus méretű, szabályos versenyautó-folyót hozott létre a pályán. Meg kell hagyni, a tömegvonzás váratlan csökkenését modellező TrackMania 2: Canyon nem teljesít rosszul, miközben kirajzolja a lassított felvétel képkockáit a monumentális vergődésről.

Ha kíváncsiak lennétek egy valódi holdi száguldásra, összehasonlításképpen alább láthatjátok, amint az Apollo 16 asztronautája, John Young kőkemény 11 kilométer/órás (rekord) sebességgel tolja az LRV-t az égi szomszédunk felszínén.

9.
9.
drat576
Jópofa, de az első videóban a zene szerintem borzalmasan unalmas.
7.
7.
enesrider
Mintha valami droidhadsereg menne előre az uton, és akik szétszélednek azokat eltalálta valami gépágyú... :)))) Engem a Matrix 3-ra emlékeztet.. :D
6.
6.
a3a
#3: végülis a víz elég hasonlóan működik, bár kevésbé színes:D Amúgy a holdjáró alig bír a holdon maradni:D
5.
5.
Ecneb
#4: Neked való! Olyan mint te, elcseszett :D
3.
3.
medson
Tényleg mintha víz folyna, ilyet sem láttam még nekem nagyon tetszett :D
2.
2.
Arell
Én Ennio Morricone "Chi Mai" című dalát tettem volna alá, de így sem rossz...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...