Dátumot kapott a World of Tanks: Blitz

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 14.
  • Megjelenés
Link másolása
Noha néhány országban már játszható egy ideje a World of Tanks: Blitz, hozzánk és gyakorlatilag mindenhová június végén érkezik meg a tankos játék mobilos kivetülése. A PC-sek addig egy VB-módnak örülhetnek.

A Wargaming bejelentette, hogy a World of Tanks: Blitz június 26-án érkezik meg az iOS-kütyükre - free-to-play lesz.

A Blitz a nagygépes World of Tanks mobilos változata, két, legfeljebb hét főt számláló csapat eshet egymásnak amerikai, szovjet és német harckocsikkal, egy-egy meccs pedig négy percig tart. A Wargaming bevallottan azzal számol, hogy a Blitz is addiktív anyag lesz: a rövid meccsek ellenére azt várja, hogy a játékosok legalább egy órát nyomogatják majd a játékot naponta.

A focivébére, szeretettel.

Ezzel párhuzamosan a PC-n játszók is kaptak egy kis ajándékot, ők a csütörtök este rajtolt focivébé apropóján örülhetnek egy új játékmódnak, amiben három-három tank tologathat egy labdát Himmelsdorf focipályásított változatán. A játékmód július 13-ig, a torna végéig lesz elérhető, akik kipróbálják, a Football Player 2014 medállal lesznek gazdagabbak.

4.
4.
a3a
#2: Csak nincs még játszható állapotban. Még a bejelentéskor mondták, hogy az iOS verzió sokkal hamarabb kijön, de az android se fog feledésbe merülni.
3.
3.
mestermagyar
Azt hittem már, hogy az alsó is a telefonos játékból van. Úgy kellene hogy legyen, főleg hogy a telefonok tudása már bőven a blitz grafja felett van.
2.
2.
Matt8888
Milyen érdekes hogy az android a háttérben maradt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...