Blogajánló: Álarcosbál az igazi éneddel

Meglepően sok blog született a múlt héten, talán a fel-felbukkanó rossz idő miatt döntöttetek többen úgy, hogy inkább blogírással ütitek el az időt. Nézzük, milyen írások kerültek be az eheti blogajánlóba!

Rengeteg olvasnivalóval láttátok el ezúttal is a nagyérdeműt, ráadásul szinte kivétel nélkül bármelyik írás bekerülhetett volna az ajánlóba. Hely azonban csak ezúttal is csak négy blognak jutott, akik még ebben az erős mezőnyben is megérdemlik a reflektorfényt.

  • Neked melyik az igazi éned? - Teszi fel a kérdést Dentorel a blogjában. Mindannyian szeretünk néha kicsit kikapcsolódni és belecsöppenni egy virtuális világba, azonban vannak emberek, akiknek talán már a virtuális énjük az igazi személyiségük. Elgondolkodtató téma, remek blog.
  • Ezeket vittem végig az előző genben! És te? - Imádok listákat olvasni. Leírhatatlan az az élmény, ahogy haladunk lefele, és várjuk, mi is lesz a következő szereplő a listán. Jó volt végigolvasni Yanez blogját, nosztalgiázni kicsit az előző generáció legjobbjain.
  • Álarcosbál igazi szörnyekkel - Claymen egy igazi klasszikusról írt blogjában, a Vampire: The Masquerade - Redemptionről. Őszintén megmondom, nem játszottam a játékkal, de a blog alapján kedvet kaptam hozzá, ennél nagyobb dicséretet pedig, azt hiszem, nem is mondhatok. 
  • LocoRoco PSP teszt - A LocoRoco az egyik kedvenc PSP-s játékom volt anno, sőt megkockáztatom, a kézikonzol egyik legjobb címe volt. Ha nem ismernétek, olvassátok el RangerFox tesztjét erről a zseniális játékról!


A héten elvileg már kánikulára számíthatunk, de azért remélem, továbbra is ilyen sok minőségi bloggal fogjátok megajándékozni az oldalt. Jövő héten Arell válogat az írásaitok közül.

22.
Norbiii
Szerintem itt csak ő tud igazságot tenni!!!

http://orsirozsi.files.wordpress.com/2012/01/chuck-norris1.jpg
21.
Mr.Dead
#19: Na ne :D
#20: Szerintem vesztettek....
20.
K2 The Highest
#18: Örülök, hogy tetszett a blog, de azért ennyire nem gáz az, hogy nem került bele a blogajánlóba. Barackostej szerintem úgy gondolja, hogy én Stábtag vagyok, míg Yanez Moderátor, s ezért Ő ilyen formán tényleg nem szerkesztőségi tag. Viszont nem kell emiatt problémázni, hiszen engem nem bánt, hogy nem került be, veszteni meg semmit nem vesztenek vele az emberek.
19.
Yanez
#14: Amúgy meg egyszer, amikor Scoo vezette a blogajánlót, a saját bejegyzését is betette. :D Nem volt gond.
18.
Mr.Dead
#14: Ez mind szép és jó, de Yanez nem tagja a szerkesztőségnek??? Mert az ő hozzászólásai is hasonló színűek, mint a tieid.
17.
Yanez
16.
Norbiii
#15: Amúgy lényegében Te is a GK csapathoz tartozol, modi vagy. :)
15.
Yanez
#14: Szerintem az egyáltalán nem baj, ha egy GK szerkesztő blogja is bekerülne, ha éppen jó a témája és nem összecsapott. A blogszekcióban nincsenek rangok, ott mindenki egyenlő, aki ír! Szerintem!
14.
barackostej
Nem kell túlgondolni a dolgokat, a blogajánló nem elfogult. A blogírók közül senkit sem ismerek személyesen és senkivel sem tartom a kapcsolatot, így hogyan lehetnék teljesen ismeretlen emberekkel kapcsolatban elfogult?

A blogokat egész héten olvasom, a blogajánló írása előtt pedig mindet átfutom még egyszer, majd kiválasztom a négy ajánlottat. Fontos, hogy tartalmas, jól összeszedett, olvasmányos írások legyenek ezek. Ha sok ilyen van, akkor jön a szubjektív része és olyat válogatok, aminek a témája talán az én szívemhez közelebb áll kicsit.

K2 írása pedig egyetlen okból nem került be: ő a GK szerkesztőségének a tagja. Az lett volna az igazán elfogult blogajánló...
13.
Norbiii
12.
Mr.Dead
#11: Komolyan, te vagy számomra a második legjobb GK arc. :D ritkán csinálsz hülyeségeket, ami itt sok emberre nem jellemző...
11.
Norbiii
K2 írását nem olvastam, de ahogy látom eléggé összeszedett és komoly iromány volt. Szerintem el kell fogadni azt a döntést, hogy a blogajánlót emberek alkotják, és eldöntik, hogy szerintük melyek voltak az adott héten a legjobb blogok. Mivel emberek alkotják, ezért nyilván hibázhatnak ők is, na meg mindenki véleményét úgy sem tudják figyelembe venni, nincs 100 egyforma ember, aki ugyanezt a négy blogot ajánlaná. Valaki ezt, valaki mást, valaki meg egy harmadik verziót mondana, és ez így van jól. Abban viszont látok igazságot, hogy sajnos, egy blogíró neve sokat dobhat a lapba, ami szerintem helytelen, de ezt innen nehéz eldönteni. Az ajánlót összességében szerintem jól végzik az urak, nekem nincs kifogásom a dolgok ellen, persze hibák mindig is voltak, és lesznek is. Lehet hogy nekem is más lenne a sorrendem, lehet, de ezt nem én döntöm el, ez csak az én szubjektív véleményem. :)
10.
Mr.Dead
#9: Hagyd rájuk, jobb vagy, mint ők :)
9.
sloth
#8: Nem baj, igazad van. :D
(közbe Claymen nem fogta fel, hogy senkit sem érdekel) :D
8.
Mr.Dead
#7: " Úgy a legegyszerűbb leszólni a másik teljesítményét, hogy te magad képtelen vagy alkotni." sloth tudd írni, jobban, mint az oldal fele. Az már más kérdés, hogy azért tényleg felesleges írni, ha senki nem olvassa el. A téma általában hoz egyrr-két embert. szerző miatt olvassák el legtöbben a blogot. Emiatt sloth blogjait senki nem olvasná.( bocs Fagyi, nem hagyhattam ki :D)
7.
Claymen
#6: Itt a probléma az, hogy azt hiszed, itt neked szólnak a dolgok. Az, hogy neked mi tetszik, az egy dolog, de hogy te a saját véleményedet tartod etalonnak, az gáz.
Ha csak egyetlen egy írásomat elolvastad volna lejönnek, hogy nem tesztek, beszámolók. Tudod, vélemények. Nem az idő a mérvadó egy írásban, hanem a minőség. Ha írok valamit, kapok jót és rosszat, és igyekszek jobban teléjesíteni a jövőben. De neked teljesen feleslegesen magyarázom.
Úgy a legegyszerűbb leszólni a másik teljesítményét, hogy te magad képtelen vagy alkotni. (nem, az óvódás piszkálódás nem tartozik ide)

A dicséretet pedig köszönöm. Az, hogy a te értékrendednek nem felelek meg, nekem hatalmas öröm.
6.
sloth
#5: :DD
hát komolyan gk best of vagy te is. Pedig kezdtem reménykedni, amikor beszóltál, hogy van benned valami, de nem. Menyj csak írd a századik ugyanolyan játékteszted, azokat úgyis olyan nehéz összetákolni.
És még hozzászólva: K2 blogja ezerszer értelmesebb volt mint Yanez-é lesz valaha, de gondolom utóbbit véded, mert hát olyan jófej.


Na pá! :*
5.
Claymen
#3: Ne tedd! El se hiszed mennyire fogja itt mindenki hiányolni a kötekedő, semmitmondó hozzászólásaidat. Főleg úgy, hogy az AJÁNLÓ képes volt kihagyni, ami NEKED a legjobban tetszett. Pofátlanság. Mindjárt el is olvasom a te írásodat... ja, nem.
4.
Mr.Dead
#3: Melyik az egyik legjobb??? Azért ez igaz, mert például az "FPS gyártás Reloaded" szerintem simán befért volna. Az egyik legtartalmasabb blog volt...
Kezdem azt hinni, hogy a blog mellett az is számít, ki írta....
3.
sloth
Na jó. Innentől fogva nem nézek semmi blogajánlót, merthogy átgondoltnak ezt nem mondanám az biztos. Főleg úgy hogy kihagytátok az egyik legjobbat.

pece
2.
Claymen
Gratula mindenkinek! :)

Barackostej!
Egyaránt köszönöm a dicsérő szavakat, és hogy bekerültem. :)

A játékhoz pedig jó szórakozást! Ha adatok egy jó tanácsot, a gog verziót szerezd be. Tartalmazza az összes frissítést, így már csak játszani kell :)
1.
Yanez
Koszonom, hogy bekerultem es a tobbieknek is nagy grat!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...