GC 2014: PS4-re is megjelenik a Journey?

  • Írta: fojesz
  • 2014. július 29.
  • Pletyka
Link másolása
Véletlenül kikerült a Sony Gamescom-váró oldalára egy lista, ami azokat a játékokat vonultatja fel, amiket majd ki lehet próbálni a játékvásáron a cég jóvoltából. Akad közöttük néhány meglepetés is.

Az egyik NeoGAF-júzer találata szerint kikerült a Sony Gamescom-váró oldalára egy lista, ami a cég standján kipróbálható játékokat vonultatja fel. A felsorolást azóta leszedték, pedig bőven tartogat finomságokat: a kölni rendezvény látogatói többek között a Bloodborne-t, a Far Cry 4-et és az Alien: Isolationt is megnézhetik majd.

Akadt rajta viszont egy-két olyan játék, illetve port is, amiről eddig leginkább pletykákat hallottunk, hivatalos bejelentést nem. Eszerint PS4-re is megjelenik a thatgamecompany klasszikusa, a Journey, és úgy néz ki, tényleg lesz PS4-es változata a The Unfinished Swannek. A lista továbbá megerősíti azt is, hogy a 2012-es Gamescomon bemutatkozott Until Dawn végül PS4-re készül majd el - ezek szerint igaz a Project Morpheus-támogatás híre is?

A Gamescom augusztus 13-án kezdődik egyébként, a Sony augusztus 12-én tart majd konferenciát.

20.
20.
keiji maeda
#19: csinálják a DMC nextgen verzióját is , most ez is meg hidd el nekem lesz még pár , nézzem meg a ps3 játéklistát, nem kell fejből dobok neked párat , heavenly sword , uncharted 1, resistance 1 , motorstorm 1, Genji, Untold Legends , ezek nagyjából nyitócímek meg max pár hétre rá jöttek. most hiába véded a sony-t a Killzone nyitójáték mellé minimum kellet volna hogy jöjjön 3-4 cím ami nem ilyen kis store letölthető játék hanem valóban nextgen cím
19.
19.
tsulok
#17: PS3-ra szerinted jobb volt a játékfelhozatal? Nézzd meg, hogy mik is jelentek meg rá, én nem látom, hogy jobb lett volna a helyzet.

" viszont most csak anyit csinálnak hogy az 1-2 éves címeket sorban kiadják mert basztak megcsinálni a generációváltásra az új játékokat és most valamivel húzni kell az időt"
???
Én két játékról tudok eddig a LoU-ról és a Tomb Rader-ről. Mind2 a generáció végén jelent meg, ha nem adják ki ezeket újra akkor szerinted ki tudtak volna adni bármi új játékot? Vagy jobb lett volna, ha ki se adják azelőző generációra hanem csak a mostanira? A ND a LoU újrakiadása mellett még 2 másik játékon dolgozik, szval még csak azt sem lehet mondani, hogy bármiben fel tartja őket ez...
18.
18.
Teuton
#2: Annak pl jó aki kimaradt abból a genből, mert így lehetősége lesz az újakon pótolni a címeket.
17.
17.
keiji maeda
#6: hát pont hogy nem kell az újrakiadás ! érdekes hogy ps2-nél voltak hatalmas címek amikkel lezárták a generációt és mégsem vették egyből elő hogy jajj itt van ps3-ra is , pedig rengeted cím indokolta volna akkoriban is ha így fogod fel , az viszont okés hogy pár trilógia kapott HD collectiont azt teljesen megértem , viszont most csak anyit csinálnak hogy az 1-2 éves címeket sorban kiadják mert basztak megcsinálni a generációváltásra az új játékokat és most valamivel húzni kell az időt meg ha már jön belőle pénz az még jó is nekik, azért be kell látni hogy anno ps3 idején jöttek rendesen a címek a konzol megjelenésével most meg majdnem egy évet kell várni addig meg nesze paraszt egy kis ráncfelvarrás és kész is :)
16.
16.
DON GONDOCS
#15: ámen. Amúgy énis megvettem egy-egy hd remaket, fene a pofám. De egy új ninja Gaidenre vagy Darksidersre befizetnék már. Egyenlőre csak a Bayonetta 2 és a Scalebound ami felkeltette az érdeklődésemet.
15.
15.
Yanez
#14: Mert épp akkor jött divatba ez a dolog és azóta is tart. Meglásd, ezek a hd kiadások majd eltörpülnek a többi játék mellett! :)
14.
14.
DON GONDOCS
#13: A külömbség csak annyi hogy ps3/XO-ra a generáció vége felé jöttek a hd és remak feldolgozások még itt új konzolok esetében már jóval nagyobb a kínálat ezekből a játékokból. (no offense)
13.
13.
Yanez
Az a probléma, hogy sokan itt azt hiszik, ha nem lennének újrakiadások, akkor több lenne a játékkínálat. Pedig ugyanennyi lenne, szóval nem értem miért zavar egyeseket a dolog. Hamarosan egyéb, nextgen játékok is jönnek majd dögivel és akkor észre sem veszitek, hogy közben régebbieket is felvarrnak.
9.
9.
tsulok
#7: Leírom még1x hátha nem olvastad el: "Nem azoknak lett feltétlenül elkészítve, akiknek megvan PS3-ra, hanem azoknak akik lemaradtak róla..."
Tudom nehéz elhinni, de nem minden PS4 tulajnak (és leendő tulajnak) van PS3-a.

Egyébként nem is teljes áron adják, hanem $50-ért. Ebben benn van a játék és az eddigi dlc-k. (Left Behind önmagában $15.)
8.
8.
Cristiano
jöhet ps 4 tulajdonok meg fogják szeretni
7.
7.
mestermagyar
#6: Szóval a megjelenése után alig 1-2 évvel rögtön adjanak is ki belőle egy feljavított grafikájú verziót, amit teljes áron adnak? Már bocs, ez szimpla faszság. Mostanában a konzolosokból lettek a grafikabuzik, és a PC-sekből az exluzívot hajtogatók, vagy mi?

Commentary. VUHÚÚÚÚÚ már rohanok is a boltba...
6.
6.
tsulok
#2: "Viszont amit a Last of Us-nál csináltak az egyenesen undorító. Semmi változás nincs a Ps3 és a Ps4 verzió között."

Ja, csak magasabb felbontás, nagyobb fps, szebb textúrák, fények, árnyékok.... Ezenkívűl, ha jól tudom van még commentary is.
Nem mondom, hogy óriási változás, de azért a semmitől messze van.

Szerintem, ha valamelyik játéknál indokolt az újrakiadás az a LoU. Az egyik, ha nem a legjobb PS3-as játék. Nem azoknak lett feltétlenül elkészítve, akiknek megvan PS3-ra, hanem azoknak akik lemaradtak róla...
3.
3.
DON GONDOCS
#2: A metro 2033 grafikája szerintem még most is megállja a helyét, Persze szebb lett az extra efektektől, de nem lett lényegesen szebb, és nemis ez a lényeg. Komolyan mondom még a doom3 "extra" pályái is többet adtak a játékhoz mint egyes hd remake.
2.
2.
PaprikaJancsi
Ez a sok újra kiadás nekem nagyon nem tetszik már. A Metroban még volt annyi, hogy mind a kettőt adta, nem csak az első részt. Viszont amit a Last of Us-nál csináltak az egyenesen undorító. Semmi változás nincs a Ps3 és a Ps4 verzió között.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...