HWSW: És ezzel vége a plazmatévék piacának

  • Írta: fojesz
  • 2014. augusztus 29.
  • Gyászhír
Link másolása
Az LG Electronics a héten jelentette be, hogy megkezdte a világ első 4K felbontású OLED kijelzős tévéjének forgalmazását. A cég eközben a plazmakijelzős tévék gyártásának leállítására készül - írja a HWSW.

Hétfőn két új tévét jelentett be az LG Electronics, egy 77, illetve egy 65 hüvelyk átlójú, 4K (3840x2160 pixel) felbontású, ívelt OLED kijelzős modellt. Ezek az első tévékészülékek a világon, amelyek 4K felbontású OLED panellel rendelkeznek, ennek megfelelően elég borsos árat kérnek értük, az olcsóbbik, 65 hüvelykes modell nagyjából 12 ezer dolláros, azaz hozzávetőleg 2,5 millió forintos áron kerül majd az üzletekbe. A kijelzőtechnológiákkal foglalkozó DisplaySearch szerint egyre nagyobb az igény a 4K tévék iránt, mégha a képességeket megmutató tartalmak nem is állnak bőségesen rendelkezésre. A piackutató cég szerint 2014 második negyedévében világszerte több mint 2 millió 4K tévét adtak el a gyártók, ami több mint a 2013-ban összesen eladott 4K tévék száma.

A 4K térnyerése miatt eközben a plazmatévék teljesen kiszorulnak a piacról: egyik gyártó sem vállalta fel, hogy a már erősen hanyatlóban levő szegmensbe elhozza a 4K felbontást, mivel ennek kifejlesztése egyszerűen gazdaságtalan lenne. A DisplaySearch szerint tavaly világszerte már csak alig több mint 10 millió plazmakijelzős tévét adtak el, 2015-re a számuk pedig összesen 5 millió darabra esik vissza. A nagy gyártók közül a Panasonic és a Samsung is bejelentette már, hogy felhagy a plazmatévék gyártásával és most ugyanerre készül az LG is.

További részletek és egy kis múltidézés is olvasható
a HWSW cikkében! 

72.
72.
GAMEROD
#52: A monitornak használt LED TV-m is megnézheted ami 2 éves. Panel Display Time: 7389 hrs
71.
71.
SP4C3F0X
UHD csak 50" nál kezdődik, annak van értelme. De nem hinném hogy nagy piaca lesz, mert nyugaton nem sokan laknak kertes házban, a tizedikre pedig kicsit körülményes lenne felcipelni.
70.
70.
GAMEROD
#52: Leragadtál a 10-15 éves legendáknál.
69.
69.
soap mactawish1982
biztos venni fogjak mint a cukrot!!!2,5 milla a kisebbik tv-ért!!nekem tökéletes a panasonic plazmám!!gyönyörű a képe!!és NEM KERÜLT 2,5 MILLÁBA!!ez nagyon sok 1 tv-ért,és nem csak nálunk!!!még külföldön is!!
67.
67.
Stranger
#42: PC-n már vannak 16k felbontású textúrák is. Még akkor is látod a különbséget ha nem natívan akkora felbontásban játszol, hanem csak downsampling-et használsz. Pl. a Crysis 3 8k-ban renderelve így néz ki:
https://imgur.com/a/SWMPo
Ebben a topicban van egy csomó nagyfelbontású kép:
http://www.neogaf.com/forum/showthread.php?t=743719&page=188

Láthatod, hogy mennyivel jobban néznek ki a játékok.
66.
66.
Norbiii
#63: Mármint nálunk is legalább ennyi idő, de nyugaton hamarabb fog elterjedni, bocs, így akartam.
64.
64.
Norbiii
63.
63.
Norbiii
#61: "A 4k nak nyugaton kell vagy 10-15 ev mire altalanossa valhat,"...

Így értettem az elterjedést. Csak tudod mi a gond? A gond az, hogy sokan csak arról beszélnek, hogy ha valakinek van 4K-s tv-je, akkor milyen tartalmakat nézhet meg rajta, de azt sokan elfelejtik magukban megkérdezni, hogy a lakosság túlnyomó részének, vagy akárhány részének, honnan a fészkes francból lesz pénze, hogy ilyen méregdrága áron minőségi 4K tévét vegyen? A tehetősebbek ha akarják megveszik, és a többi? Na ugye! Ez még rengeteg idő. Nemhogy 4K, de HD sincs sok-sok háztartásban, mert vagy nincs pénzük, vagy sz@rnak rá, hogy milyen tévén megy, csak menjen. Ez még hosszú idő, legalábbis nálunk. :)
62.
62.
#59: Teljesen odavalo volt az, nincs vele semmi gond.
Ezt felejti el asok hugyagyu, hogy o azt a 2%ot kepviseli (ami piacilag is loszar) nem a maradek 98 at.
Aki meg leszarja meg az fhd-t is.
Es a tobbseg szamit.
61.
61.
#58: De jo, hogy mindenki kommentel de baszik elolvasni a wikis linket. :D
Az fhd tv adas elterjedeset 10-15 evre toltak ki (eu).
Ha lesz letoltheto tartalom es valakinek 4k tv-je van, meg nezhet mar jovoheten is 4kt ehhez nem kell 8-10 ev...
A 4k nak nyugaton kell vagy 10-15 ev mire altalanossa valhat, ha egyaltalan sikerul akkor szamban behulyiteni vele az embereket, hogy megerje atallni mindennel ra.
Mar az fhd-hez is kicsi savszel (max interlace-ben eleg) lasd wikis link.
Minden szart le kell cserelni (mindket oldalon) nem eleg venni egy 4k tv-t aztan kabat..
59.
59.
Norbiii
#58: Az utolsó bekezdés nem kell oda, sorry, csak ottmaradt..
58.
58.
Norbiii
#49: Így van! Fateromnak van bent full hd tv-je, és sokszor ő is 720p-ben nézi a fimeket, mert 2-3 méterről az ágyon ülve b@szot nagy különbséget nem lát. A 4K mire nálunk elterjed az MINIMUM 8-10 év!

Mi nagy ikerházban lakunk több család lakik a házban, és ott senkinek sincs hd tévéje. Vagy ott van sok-sok idősebb hölgy, ur, akik sz@rnak rá, hogy milyen tévén nézzék az adást, a lényeg az, hogy menjen az adás, és ez így van! Sosem szabad a reklámokból kiindulni, mert ott minden szép és jó, de a valóság az sokszor totál az ellenkezője.

És azért mert például a Gamekapocson pár kommentelő leírja, hogy neki van, az még nem azt jelenti, hogy a másik húsznak, aki nem kommentel neki is van, erről meg ennyit. Persze az nem vitatom, hogy nagyon kezd elterjedni, mert kezd...

Gondoljunk csak bele, hogy például az idősebbeknél még régi képcsöves tv van, persze nem mindnél, de sok ilyen ember van.
57.
57.
Stranger
#55: Nem is kell tökéletes fekete. Na mind1, téma lezárva.
56.
56.
#49: Semmi csak sok a mumajer, ezt irtam lejjebb .
Ez olyan mint a sok white fulu akinek nem jo a 150e-s hangcucc a kocsiba (az persze nem zavarja hogy zorog benne meg a kura elet is a melytol) hanem felmillas kell mert 1 hertztol hal 32 kiloig hall es eszre veszi, hogy nem 112db a jel zaj viszony hanem 110. :D
En ezeket mindig kirohogom..
55.
55.
#51: Amugy a crtnek is volt egy alap fenye hiszen ezen alapult es mindig volt a szomszedos pixelekbol "atszivargas" szal nem tom mi a turot kell meg mindig ezen porogni.
Ha igazi feketet akarsz kototu a szembe, vagy kapcsold le a lampat es hallgass radiot.

A moziban sincs igazi fekete szal ezen szerintem full okorseg porogni.
Azon inkabb, hogy egy 40x colos led cirka 45-50 watt.
Ebbol kifolyolag nem okadja a hot magabol mint egy radiator.
Persze ez senkit nem erdekel mert az aram mindenkinek inygen van sot egyre olcsobb. Mar fizetnek is hogy hasznald.
54.
54.
#41: Amugy mi volt a sok hulyeseg amit irtam ezen kivul ?
Lokj mar ide parat beloluk legszives.
Ja hogy a sok fogalma sem kifejezetten tisztazott ...
En kerek elnezest legkozelebb majd meg kobaltabban fogalmazok hatha uyg mar ertheto lesz..
53.
53.
#51: Akkor mit is porgunk azon a feketen ember ?
52.
52.
#41: Azt aruld mar el kia geci hajt 168 oraban egy palzam tv-t.
Lehet hulyeseget irtam de kisebbet mint te ugyanis a regebbi plazmak 6-8 ezer ora utan mar csak fel fenyerot produkaltak szal lehet nem valos (ma mar) amit irtam de meg mindig kisseb baromsagot mint te ....
Amugy megneznem en azt a plazmat amibe beletoltal mar 21 ezret.
Meg a villanyszaladat is.
Gondolom a lakas egyetlen novenye a jegvirag mert annak nem kell feny..
51.
51.
Stranger
#50: "A lednek semmi gond nincs feketejevel."
Pff, azért ez egy elég erős túlzás... A mostani technológiának hátránya, hogy kell háttérvilágítás, ami miatt sohasem fogunk tökéletes feketét kapni. Sőt, a LED háttérvilágítástól még foltos is lehet a kép. Max azért tűnik neked jónak, mert nem sokszor van szükség teljesen fekete képre egy filmnél.
49.
49.
Nando
nekem van itthon egy 47"-os fullhd tv-m, az a nagy helyzet, hogy még erre is 720p-t töltök, mert filmnézés (!!!) közben nincs észrevehető plusztartalom a nagyobb felbontásnak... szóval el se tudom képzelni, hogy a 4K-hoz mekkora átmérő kell, hogy legyen valós hatása. egyszerűen nem hiszem, hogy 80-100" alatt van létjogosultsága a technológiának.
47.
47.
46.
46.
toriell
:DDD Vicces tényeket ereszt el pár emberke:D
42.
42.
GAMEROD
#31: Miféle játékhoz? Nincs is olyan játék amiben még lennének 4K textúrák. Napi jöttment azt hiszi hogy ha felhúzza a felbontást akkor az már 4K, és örül mint majom a farkának mert még csak nem is laggol. Hát persze mert alacsonyabb felbontásúak a textúrák. Ha 4K textúrák lennének amik méretben is nagyobbak, amihez temérdek VRAM szükségeltetik akkor már egyből rosszabb lenne a helyzet.
41.
41.
GAMEROD
#29: Te is jó sok hülyeséget hordasz össze. Ha egy plazma üzemideje 10e óra lenne, akkor egy évig se tartana, ha azt vesszük alapul hogy egy hét 168 órából áll. Plazma volt a legjobb, csak a fogyasztás és a súlya miatt sokan LED-re váltottak. Az sima LCD teljesen megszűnt a nagyobb gyártóknál. Az én plazmámban 21e óra van, meg lehet nézni a gyári menüjében a display time részben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...