Xbox One - a Microsoft nem adja fel Japánban

  • Írta: zoenn
  • 2014. október 2.
  • Hír
Habár az Xbox One japán bevezetése teljes kudarcként is felfogható, a Microsoft helyi részlege nem adja a fel a reményt. A cég szerint előbb vagy utóbb egyre több vásárlóhoz jut el a masina a felkelő nap országában.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, rettenetesen szerepelt Japánban az Xbox One. Már a debüt sem zajlott valami fényesen, tolongó tömegek helyett csak lézengő emberek és totális érdektelenség fogadta a konzolt.

Az Xbox One mindössze 25 674 darab eladott példánnyal büszkélkedhetett a 127 milliós országban - ez négy nap alapján jött össze. Az eredmény jócskán elmarad az Xbox 360 2005-ös indulásakor két nap alatt elért 60 000-es eladásához képest. A múlt héten csupán 1314 egység talált gazdára.

Az Xbox Japan fejese, Takashi Sensui a Famitsunak elmondta, hogy egyáltalán nem elégedettek az eredménnyel, de továbbra is figyelik a vásárlók visszajelzéseit, remélik, hogy olyan tartalmat biztosítanak a konzolon, amiért egyre több ember dönt az Xbox One mellett - ez létfontosságú számukra.

Sensui azt reméli, hogy a jelenlegi konzolgeneráció hosszú lesz, így lesz idejük felzárkózni a konkurencia mellé, s ezért "továbbra is mindent megtesznek".

Magyarán a Microsoft nem mond le erről a piacról, Phil Spencer nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a japán fejlesztők rendkívül fontosak a cég számára.

62.
62.
Exorcist
Van két full hd tv egymás mellett. Az egyiken egy valódi autóverseny fut. A másikon egy játék. Ha ránézek akkor ne tudjam megmondani melyik melyik. Így értelmezd.
61.
61.
Yanez
#60: Majd akkor fogunk kerülni az "elhinni amit látunk" fázisba, amikor VR headsetekkel nyomulunk a játékokban. Addig bármilyen szép nem lenne a graf, közel sem lesz olyan érzés, legfeljebb vizuális orgazmus.
60.
60.
Exorcist
# 59. Az a baj hogy a Forza 5 a tartalom tekintetében elvérzik a 4. résszel szemben. A tartalom hiányát pedig nem pótolja az a grafikai fejlődés amit nyújt. Egy valóban jó játéknál, ami nem autós, nekem sem a grafika az elsődleges. De ha már azt akarják velem elhitetni ,2014 ben, hogy egy kocsiban ülök, akkor azt úgy tegyék hogy el is tudjam hinni amit látok. Félre értés ne essék én nem azt mondom hogy a FM 5 rossz játék. Csak többet vártam minden téren. Ennyi.
59.
59.
p3ti
#55: Ahogy azt már leírtam az előbb is - nekem nem a látvány a fontos, hanem a tartalom. Tartalomhoz pedig elég volt pl. a konzolos Skyrim is. Jobban örülök a kreatív ötleteknek, mint hogy minden fotórealizmusba torkoljon át. Van aki ezért rajong - egészségére.
58.
58.
zozo76hun
tenyleg nem erdemes kinlodnia az ms-nek japannal. ha ott mindenaron a plejsteco kell a nepnek akkor legyenek boldogok a plejstecoval, nem kell oda konkurencia. meg ott van nekik a nintendo mint alternativa aztan joccakat. :)
57.
57.
kristof97
#54: Csak a PS4 GPU-ja 1,5szer erősebb, mint az Xbox One-é. És szerintem kevesebb RAMot is eszik a PS4 oprendszere, de ezt nem tudom. Az Xbox One-nak meg van ott még 200 mhz plusza, ami nem hoz vissza olyan sok mindent.
56.
56.
Danikika94
PS anyaországában nem tudom mit vár el az MS....Józan ésszel kellene gondolkozniuk...
55.
55.
Exorcist
# 53. Én a saját igényemről beszéltem. Az pedig ha erősebb lenne szerintem neked is jobb lenne. Nem? Persze mindenbe bele lehet törődni. De engem kérlek ne akarj meggyőzni arról hogy a Zaporozsec jobb az Aston Martin One 77-nél. Ha te megvetted használd egészséggel s leld benne örömöd. Ha pedig valóban sok kraft van még a konzolban akkor az külön boldogság. Legjobbakat.
54.
54.
bane
#53: és azt se felejtsük el, hogy az Xo-t 2014ben(vége) akarták bejelenteni, csak a Microsoft nem akart akkorát bukni az 1 év lemaradással! A brutális szerver parkot amit felépítettek az pedig szerintem pont a Cloud game szolgáltatást fogja kiszolgálni, amivel az a HATALMAS erő különbség - szerintem valami hülyeséget írtam - ami van a két konzol között elfog tűnni a picsába! És annyival nem gyengébb az XboxOne mint a PS4! DDR5-t "előnyt" az ESRAM röhögve betudná hozni!:)
53.
53.
p3ti
#50: 1 Autón 1 Fejlesztő 3-4 hónapot dolgozott. A forza 5öt kb. a nulláról építették újra, és mint start játék azért közel sem annyira rossz mint ahogy te azt elmondod. Nem lett átimportálva 500 kocsi az előző részekből, akárcsak a GTnél. Ezen kívül ez egy start game - új motor, új hardver - mégis mit vártál? Nézd már meg a PS3/Xbox kezdő játékait...aztán nézd meg hová fejlesztette a Naughty dog vagy a 343 a mostani címeket. Az a legnagyobb gond a mostani gamerekkel hogy abszolút elégedetlenek mindennel, nem lehet nekik eleget tenni. Hadonásznak a technikai adatokkal, meg rinyálnak minden kib*szott szaron, aztán ahelyett hogy leülnének játszani és élveznék azt amit nyújt nekik a játék csak picsognak meg sírnak. Nem a technikai képességekkel van a gond. Egy új konzol nekem ne grafikára fejlődjön a legtöbbet hanem tartalomra.

Amúgy nézd meg a Horizont 2őt. Ugyan azzal a motorral sokkal szebb lett a játék mint a Forza 5...ők is folyamatosan fejlesztik magukat, és fejlesztik a tudásukat. Te meg jössz és lököd ezt a nagyképű baromságot. Ülj le egy zsák legó elé, ott legalább fejleszted a logikai szintedet, és kellően élethű lesz minden
51.
51.
kazuma1989
Èn sem vettem mèg èszre hogy hangos lenne a PS4, viszont melegedni tud..:)
50.
50.
Exorcist
Nekem ennél erősebb hardverre lenne szükségem és igényem. Nos. Én nagyon ritkán veszek játékot. Alig van olyan ami igazán leköt. Az egyik sorozat amivel mondhatni éveket frankón elvoltam az a Forza Motorsport. A 4. Részt rengeteget nyúztam. A Forza 5-től pedig azt vártam hogy ha ránézek a képernyöre akkor teljesen valósághű látvány fogadjon. Ez nem történt meg. Magyarul az én igényemnek ez a konzol nem felel meg mert gyenge azt megjeleníteni amit én szeretnék látni. Túl nagy volt az elvárásom? Aligha... Túl keveset adtak. Szerintetek az MS szakemberei nem voltak tisztában a gép erejével? Ugyan ugyan. Ez a konzolgeneráció direkt fogja vissza az ipart. Gondoljatok bele. Valóban olyan nagy dolog lett volna ezeket a konzolokat kétszer erősebbre csinálni? Tudta az MS is hogy mit ad ki a keze közül...
49.
49.
p3ti
Ezt a baromságot ami itt egyesek állítanak hogy az XO azért "sikertelen" mert gyengébb mint a PS4.... számtalan példa rácáfolt erre a teóriára. Dreamcast,Xbox vs. PS2, Wii vs. Xbox360,PS3, PSV vs. 3DS....

Az MS egyértelműen azzal szúrta el, hogy elkezdték ezt a használt játék baromságot erőltetni, majd túl sok figyelmet szenteltek a Tv,Tv,Tv funkciónak. Erős lineup - más nem is számít igazán. Mindig elfelejtik a gyártók hogy játékosok vásárolják a gépeket.... Sajnos ezt a Nintendonak is meg kellett tanulnia..hisz ha nincsen jó game, akkor nincsen vásárló. A minta Sony pedig jól szarba hagyta a PSV -t..holott lehetne az is sikeres, már ha vennék a fáradtságot és 1-2 rendes címet fejlesztenének a gépükre - cserébe ők teljesen lemondtak róla, majd külsős stúdiók fejlesztenek rá ha van kedvük
48.
48.
kristof97
Az előző generációban az ACE Combat jogokat vásárolták be full excusive-ra, és úgy tudtak csak sikereket elérni a japán piacon, de akkor a Sony elvolt foglalva azzal, hogy ne bukjon el a konzoljával, most viszont a Sony most be van biztosítva ebben a generációban. Bár a MSnél biztos van annyi pénz, hogy vagy fél tucat JRPG-t felvásároljanak az Xbox One-hoz, de vajon mennyire érné meg nekik.?
47.
47.
Blueberry
Én se mondtam h zavaró,de tény hogy hangosabb mint a ps3 slim,olyan a hangja mint anno a ps2 fat-nek ;) csak elöszőr aggódtam hogy valami baja van,de megbékéltem mikor utána olvastam
45.
45.
Chelseafan1989
#43: nekem is slim ps3-am van nem a super slim és szerintem ugyanolyan a hangjuk és nekem nem hangos, nem zavaró!
44.
44.
Neo1989
Szegény bolondok a Sony felségterületén azt hiszik van esélyük ?
(Költői kérdés volt)
Egyszer pár héten át együtt laktam egy japán gyerekkel egy nyári táborban ő mondta h náluk mindenki Sonyzik ott az a laptop a tv a fényképező gép a mobil és persze a konzol is. Továbbá olcsóbban is szerzik meg.

Nem állítom h az xbox rossz mert nekem is van 360-om de itt esélye sincs usankának.
Ez olyan mint ha az Oroszokhoz próbálnál meg betörni a Pinja Colada-val vagy a Muszlimokhoz a disznóhússal.
El fogsz bukni mert erre nem vevők.
43.
43.
Blueberry
Hangosabb mint a slim ps3
42.
42.
Heisenberg
#30: Haveromnak olyan elosztója van, ami lekapcsol ha belecsap a villám neked is bekéne szerezned olyat, bár nem hinném hogy ez megint összejön..
41.
41.
Chelseafan1989
#36: ezzel csak az a baj hogy aki konzolt vesz leginkább az exkluzív játékok miatt veszi mert egy olyan játék ami minden platformra érkezik az nem hozza ki a gépekből a legtöbbet.
de tapasztalat, nálunk melóba is sokan váltanak xboxról ps-re de van aki megszokásból inkább majd xo-t vesz.
mindenkinek saját dolga eldönteni mindegyikre vannak jó játékok szerintem annak a legjobb aki megteheti hogy mindkettőt megvegye bár ha eladnám az x360-at meg a ps3-at akkor már nem kéne sok hozzá de az a baj hogy x360-ra vannak olyan játékok amikkel még ma is játszok ugyanúgy ahogy ps3-ra is ezért nehéz megválni tőle és ezért idegesítő hogy nem játssza le visszafelé a játékokat az újgeneráció!
40.
40.
Chelseafan1989
#38: hát az én PS4-em nem hangos!
39.
39.
Blueberry
A fat lenne pl.:90-100 ezer,a slim lenne annyi mint most,akkor több emberhez eljutna
38.
38.
Blueberry
A mikró azzal tudna nagyot ütni ha adnának gears of war collection-t x1re,az volt az a game amit irígyeltek a ps tulajok ;) a "slim"(újabb konzolok)-et nem volna rossz kiadni (pl.:galaxy s4-s4mini, galaxy s5-s5mini,xperia z1-z1 compact...) jó volna bármelyik gépből kiadnák slim verziót már most,a ps4 annyira "hangós" hogy mindig parázok h besűl (azóta már olvastam h olyan hangja mint a fat ps2-nek szóval szóval mind1)
36.
36.
Slan
Nincs akkora különbség erőben, hogy lenne értelme egy új Xboxot kiadni. Menj le egy konzolüzletbe, s rakass egymás mellé két tévét a két konzollal ugyan azzal a játékkal, ha nem tudod melyik monitoron melyik fut, nehezen fogod tudni megmondani ez most a PS4 vagy az XO, felbontás ide vagy oda. Játék közben meg főleg nem fog feltűnni. Inkább az elején bukta el az MS még a megjelenés előtti botrányaival... Ha lesznek rá ütős exclusive-ok és játszik az árakkal van esélye, hogy behozza vagy ne maradjon le nagyon a PS4-től, ha nem... :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...