Elrajtolt a Project Spark

  • Írta: fojesz
  • 2014. október 7.
  • Megjelenés
Link másolása
Habár ez a hét amúgy is zsúfolt a súlyos játékmegjelenésektől, ne felejtsük el, hogy a Project Spark rajtját is mára időzítette a Microsoft: a free-to-play játékszerkesztő már letölthető PC-re és Xbox One-ra.

Félévnyi bétatesztelés után hivatalosan is elrajtolt a Project Spark, a free-to-play játékkészítőt az Xbox One-játékosok és a Windows 8.1-felhasználók tölthetik le. A Microsoft szerint már most óriási a közösség a program körül: eddig a rajongók több mint 70 ezer pályát készítettek a szerkesztővel, így azoknak is lesz mivel mulatniuk, akik egyébként nem a kreativitásukat szeretnék megcsillogtatni. A launch trailerben láthattok is pár példát ezekből:

Habár a Project Spark ingyenesen letölthető, a mikrotranzakciós modell innen sem hiányzik. Bizonyos tartalmakat csak játékbeli pénzzel oldhatunk fel, ezt szokás szerint kitartó játékkal vagy valódi pénzzel szerezhetjük meg. Aki tudja, hogy fizetne a játékért, de szigorúabban szem előtt szeretné tartani a kiadásait, megvásárolhatja a Starter Packot is: ez a Spark dobozos változata, és bár 40 dollárt kóstál, a készítők szerint 85 dollárnyi tartalmat rejt. Nahát, erről is van videónk:

14.
14.
ArrowCross
Amúgy az megvan, hogy ehhez a játékhoz csinált egy zenét a Linkin Park? https://www.youtube.com/watch?v=IfnhGW2Q_y0&list=PL08230BC08BF305AC
13.
13.
SzDavid99
#12: Nekem azért kicsit elvette a kedvem, hogy free-to-play, de majd kipróbálom, és meglátom, hogy megéri-e költeni rá.
12.
12.
Thor Vath
#8: Mert kreatív és rettentő izgalmas, hogy "saját játékokat" tudsz csinálni. Nem a "játszás" erre a jó szó, inkább az "alkotás". :) Én is nagyon várom 360-ra.
11.
11.
SzDavid99
X360-ra nincs megjelenési dátum?
10.
10.
supair
#8: Talán mert élvezi?
8.
8.
Ehrmahgehrden
Mi a szarért "játszana" akárki is egy ilyen izével ?
6.
6.
eszem
#5: Win8-ról 8.1 az update ingyenes...
5.
5.
Levente008
Remélem lesz Windows 8-ra mert sajna így nem tudok vele játszani. :(
4.
4.
eszem
Bétáztam vele, már akkor se volt rossz, szinte tényleg mindent meg lehet benne csinálni a maga módját mint amit Te elképzelsz. Persze, ha van hozzá türelmed :)
3.
3.
PaprikaJancsi
1.
1.
PaprikaJancsi
Magyar live-on még nem elérhető :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...