Novemberben jön a végleges Scrolls

  • Írta: zoenn
  • 2014. október 27.
  • Megjelenés
Link másolása
A Mojang kártyajátéka már tavaly nyár óta bétafázisban leledzik, ám a fejlesztők megígérték, hogy novemberre befejeződnek a végleges változat munkálatai. Persze utána sem áll meg az élet, a tartalom bővülni fog.

Noha a Scrolls már 2013 júniusa óta bétafázisban van, a végleges változatra, úgy tűnik, szűk másfél évet kellet várni. A Mojang fejese, Owen Hill a TouchArcade-nek elmondta, addig nem adják ki a játékot, míg a munkálatok be nem fejeződnek. Szerencsére a stúdió új tulajdonosa, a Microsoft is lelkesedik a kártyajátékért, így a teljes verzió megjelenése után sem áll meg az élet.

És ami a legfontosabb: a redmondiak nem avatkoznak be a fejlesztési munkálatokba, a csapat a saját elképzelései szerint bővítheti tovább a Scrollst. Elsőként az androidos és iOS-es változat érkezik november végén, amit a PC-s és Mac-es verzió követ valamivel később.

A cross-save funkciónak köszönhetően az asztali gépen elmentett játékunkat később tableteken is folytathatjuk. Habár a mobilos verzió free-to-play lesz, a teljes élményért 5 dollárt kell fizetnünk.

1.
1.
n.arni93
És így akkor gondolom hamarosan jön Windows Phonera is! Remek! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...