HWSW: Újra a hardverpiacon a Nokia, íme, az N1

  • Írta: fojesz
  • 2014. november 18.
  • Hardver
Link másolása
Ismét saját készülékkel állt elő a Nokia: a finn vállalat egy androidos tablettel tért vissza, amelyet saját fejlesztésű Z Launcher alkalmazásindítójával és az elsők között C-típusú microUSB-porttal szerelt fel - írja a HWSW.

Hamvaiból támadt fel a Nokia: a finn gyártó alig néhány hónapja adta el készülékgyártását a Microsoftnak, most váratlanul mégis saját hardverről rántotta le a leplet, méghozzá egy táblagép formájában. A lépés azért is fura, mert tabletet eddig nem nagyon láthattunk a vállalattól, leszámítva talán a tavaly ősszel bejelentett Windows RT-t futtató Lumia 2520-at, ami finoman szólva sem lett sikeres. A finn vállalat meglepetéskészülékét a The Verge szerint a Foxconnal közösen hozta létre, a márkanevet, a dizájnt és az előre telepített Z Launcher alkalmazásindítót is licencelve számára - ez azt jelenti, hogy a cég már gyakorlatilag teljesen kilépett a gyártói szerepből, csak nevét és logóját adja a termékhez.

A váratlan visszatérés eredménye, a Helsinkiben tartott Slush konferencián bejelentett Nokia N1 névre hallgató tablet ráadásul a Microsoft rendszerével is szakít, és Androiddal a fedélzetén lesz kapható. A lekerekített szélű, alumínium borítású, iPad minire erősen emlékeztető készülék egyik legérdekesebb tulajdonsága - a hátoldalán díszelgő Nokia logó mellett - meglepő módon az alján lévő microUSB-csatlakozó: az N1 ugyanis az első eszköz amely C-típusú konnektort kapott, azaz a kábelt bármilyen orientációban csatlakoztathatjuk hozzá.

Még nincs vége a cikknek, nagytestvérünknél, a HWSW-nél még több részletet olvashatsz a Nokia új kütyüjéről!

10.
10.
negyven2
Ez nem a klasszikus értelemben vett NOKIA. Ez egy 100%-ban a Foxconn által tervezett, és gyártott készülék. A Finnek egyedül a márkanevet adták, semmi mást.
9.
9.
Doc.
Szép a dizájn, jaájjámeg...
7.
7.
dzsiádzsó
#1: Már ezer éve, amikor nem az MS volt a Nokia, na már akkor is kiszervezett gyártás volt pl.: Koreába. Ma már kb mindent kínába gyártanak, vagy szerelnek össze.
6.
6.
simon 555
#3: A Nokiákat mielőtt megvette a Microsoft?(utána már nem tudom)
5.
5.
randall13
#4: csak egy nagyobb része
4.
4.
logic5
Most akkor nem a májkroszofté a nokia?
3.
3.
Exinor
#1: Mondj bármit amit nem Kínában gyártanak.
1.
1.
simon 555
Ennek örülök, de várjunk egy kicsit.
Akkor ezt most nem Finnországban hanem Kínában gyártsák?
És az új Microsoft Lumia modelleket akkor hol gyártsák, azokat még finneknél? Vagy már semmit nem csinálnak ott?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...