Microsoft: Street Fighter helyett Killer Instinct

  • Írta: fojesz
  • 2014. december 8.
  • Hír
Link másolása
A múlt hétvége egyik legfontosabb híre az volt, hogy végre bemutatkozott a Street Fighter ötödik része, ami ráadásul csak és kizárólag PC-re, illetve PlayStation 4-re jelenik majd meg. De mit mond erre a Microsoft?

A hétvégén bemutatkozott a Street Fighter V, az igazi érdekesség viszont az volt a bejelentésben, hogy kiderült: a játék csak PC-re és PlayStation 4-re fog megjelenni, sőt Adam Boyes (Sony) szerint "a PlayStation 4 az egyetlen konzol, amire ez a játék valaha is elkészül", ergo későbbi portokra sem lehet számítani. További nyalánkság, hogy keresztplatformos játékra is számíthatunk, vagyis a PC-sek és a PS4-esek egymás ellen is bunyózhatnak majd.

De mit mond erre a Microsoft? Nos, az Xbox feje, Phil Spencer a Twitteren reagált a bejelentésre és az exkluzivitásra, és úgy tűnik, Redmondban a házon belül fejlesztett Killer Instinct miatt nem ragaszkodtak annyira az új Street Fighterhez. "Ilyen üzleti megállapodások mindig vannak, és nem mindegyikre csapunk le. Ha már van egy first-party címünk a zsánerben, inkább abba fektetünk be."

Habár a Microsoft már előre beharangozta, hogy a TGA-n nem mutat be semmit, Spencer most azt is megjegyezte, hogy "rengeteg meglepetésük, bejelentésük és megjelenésük van 2015-re".

41.
41.
jarlaxle
10 hit ultra nélkül...Rég hallotam ekkora baromságot..:-XD Nem tudok erre mit mondani. Már 95 ben 18 hit volt egy ultra..:) Igen a Rare játéka vàltozatos és nagyon kreatív SF MK ebben kevés mint mackòsajtban a brummogás...
40.
40.
zarándok
Hát durva volt a PS-X, de biztos, hogy a Microsoft jövőre még durvábbat fog robbantani. Aztán valászol a Sony valami ultra mega giga brutal robbantással, majd arra a Microsoft.. És ez így megy majd évekig :) de mi csak jól járunk.
39.
39.
kamgecam
Egy biztos,kibaszott nagy érvágás ez a Microsoft-nak,illetve az Xbox részlegnek!

Nem feltétlenül értek ezzel egyet mert mi a tökömért csinálnak egy multiplatform játékból exkluzívot?Lásd:TR,bár annak közel sincs olyan rajongói tábora mint az SF-nek,akkor is!
Inkább dolgoznának új ip-n,a sony meg az ms is!
Francnak jövök ide vissza mindig csak felhúzom magam...
29.
29.
Necreon
#28: A minden megy mindennel részét persze nem szó szerint kell venni. Ha például megütsz valaki egy heavy punch-al aminek van 30 frame-nyi cooldown-ja és 33 frame-nyi hitstun-t sebez (33 frame-nyi időre tántorodik meg az ellenfél), akkor olyan mozdulatokat tudsz utána fűzni ami 33-30=3 frame-nyi startup-os. Ha több akkor a mozdulat túl lassú és nem fog kombóba fűződni, ha kevesebb akkor nincs probléma, hiszen nagyon gyors.

Na ezeket tanuld meg ~40 eltérő karakter ~70 mozdulatára (mert ugyanaz a heavy kick más jellemzőkkel bír ha guggolsz, ha állsz, be ugrasz), tartsd észben, dolgozz vele, és akkor mozdulatról mozdulatra úgy add be az inputot kontrolleren / billentyűzeten, hogy ha túl korán nyomod a 3 frame-es mozdulatot (még tart a 30 frame-es cooldown, azaz alapállásba visszaállásig tartó animáció) akkor nem történik semmi, ha túl későn akkor pedig az ellenfél visszaáll alapállásba a 33 frame-nyi hitstun-ból, és védekezhet, vagy belenyúlhat a te elkéső mozdulatodba valami gyorsabbal, vagy invincible frame-ekkel ellátott special move-al.

Az MK meg.. MK. Már leírtam.
Ezért nincs köszönőviszonyban sem az MK a hardcore réteggel.
28.
28.
Necreon
#22: Ez azért van, mert SF-ben nincs olyan hogy előre leírt kombó. Szóval MK-ban van egy movelist, és abban le van írva hogy nyomd meg ezeket sorban és az a te kombód, és ha az első betalált, a többi is fog, az engine pedig korrigálja az időzítéseket. Értsd, ha én begépelek egy 5-8 másodpercig tartó kombót 2 másodperc alatt úgy hogy az első ütése talált, akkor az végig fog menni magától 5-8 másodperc alatt.

Na már most az SF-ben nincs ilyen (eltekintve nagyon kis számú karakter 1-1 mozdulatától, target kombónak hívják). Itt a mozdulatoknak van egy startup, egy aktív és egy cooldown frame-je (értsd: amíg elindul, amikor ott van és sebez, és amíg visszaáll alapállásba), akár csak az MK-nál vagy bármi másnál. Itt viszont minden megy mindennel, ha össze tudod fűzni a mozdulatokat, mert minden egyes mozdulatod a gombnyomás időzítésétől függ. Tehát nem begépelsz valamit és az engine végigviszi, hanem mozdulatról mozdulatra, tizedmásodpercről tizedmásodpercre te irányítasz és a saját tudásod, tehetséged határozza meg az eredményt, szinte végtelen változatossággal.

Míg az MK-ban van a listád, kipróbálgatod hogy oké, begépelem ezt, ellöki, begépem ezt a másikat a listából akkor ez még találni fog utána, és van 1-2 kibúvó még ezek alól.
26.
26.
Necreon
Az MS most igen csak szívja a fogát, mert az SF mellett minden más csak szezonális a fighting game community-ben, viszont az SF és nagyjából éves / másfél éves bővítései egy konzolgeneráción át tartanak, és 10x akkora játékosbázisa van bármelyik MK-nak és Tekkennek együtt. Azért mesélő amikor 3-4 stream-en fut az EVO, az SF-et nézik 110 ezren, az MK-t, Injustice-t, Skullgirls-t, KoFXIII-at pedig együtt talán 20-25 ezren.
21.
21.
Norbi-wan
Hogy ezen az oldalon milyen nagy "harcok" folynak :D
15.
15.
Norbi-wan
#14: ui.: attól még hogy casualnak neveztem nem fikázni akartam, bármennyire is ezt olvastad ki belőle. bármennyire is annak tűnt.
10.
10.
Norbi-wan
#9: *eredményben=eladásban
9.
9.
Norbi-wan
#3: A Street Fighter Hardcore játék , és a fanoknak csinálják.
Az Mk inkább casual, ezért szélesebb körnek fog tetszeni.
Én az SF-t jobban szeretem, de sztem eredményben az MK ellen nem lenne sok esélye sajnos (pedig megérdemelné).
8.
8.
Gykrizsi
Nem rágom rajta magam, mivel sosem voltam túl jó benne, egyszerűen béna vagyok hozzá. A véleményem ugyan az, mint az új Tekken-nel kapcsolatban, semmi fejlődés, echte ugyan úgy néz ki, mint a 4.
3.
3.
PaprikaJancsi
Nem annyira szerettem a Sf-t, mivel szerintem túl volt bonyolítva a kombó rendszer. Pl. egy Mortal Kombat nekem jobban bejön. A Killer Instinct-et is kipróbáltam, véleményem ugyanaz.
2.
2.
Csoki80
A Killer nagyon jó pedig, főleg a régi SNES változat. XO -ra majd a Super Street Fighter V Turbo fog megjelenni........ ;-)
1.
1.
Norbi-wan
nem hiszem h a Killer Instinct nevű játék túl sokat érne a Street Fighter ellen, de mindegy is, mivel úgyis az lesz h megjelenés után két hónappal már Xboxon is elérhető lesz az SF.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...