Shelter 2 - mert hiúznak lenni jó dolog

  • Írta: zoenn
  • 2015. január 29.
  • Videó
Link másolása
Életjeleket adott magáról a Shelter 2. Az előző résszel ellentétben ezúttal egy hiúzmama viszontagságos életét élhetjük át ebben a végletekig művészi indie alkotásban. Nézzünk bele a legfrissebb trailer segítségével!

Míg az első részben egy borzmamát irányítottunk, addig a Shelter 2-ben már egy nőstény hiúzt terelgethetünk. Az elődben többnyire a ragadozók elől menekültünk, a folytatásban viszont felcserélődnek a szerepek, ez persze nem jelenti azt, hogy a csöppségeink végig biztonságban lesznek.

A játékmenet meglepően összetett: a hiúzmama adott állóképességgel rendelkezik, nagyokat ugrik és különféle apró állatokra vadászik, amivel táplálja magát és a kölykeit. A kismacskákat olykor el kell vinnünk a folyóhoz, hogy azok inni tudjanak, úgy, hogy szájába veszi őket a nyakszirtüknél fogva. Ugyanakkor számtalan veszély leselkedik a családra, például a nagyobb ragadozók és a zord természet.

A Shelter 2 fejlesztése hamarosan véget ér, a platformok: PC és Mac.

7.
7.
Drraco
Kicsit olyan érzésem volt a videót nézve, mintha valami szakközépiskolás informatikai vizsgamunkát néznék...
6.
6.
balint23h
#5: Nekem sem tetszik a grafika. Nem is egy csúcs grafot várok, hanem olyat ami hangulatos. A Banner Saga pl pont ilyen volt nekem.
5.
5.
azureknight0715
#4: Most nem akarlak megsérteni, de ez a játék ahogy az első része sem a grafra ment ki. Ez egy művész játék mondhatni ahogy megvalósították ezt a rajzolt, festett környezetet az valami zseniális. Talán leginkább az Okamira tudom ezt hasonlítani. Mellesleg szerintem remek ötlet hogy egy állatot irányíthatunk benne, aki a kicsinyeire vigyázz, a játékosba meg akaratlanul is felszabadul egyfajta anyai-apai ösztön hogy megvédje az állat gyermekeit. Szal én tuti ki fogom próbálni, aki meg nem is meri a játékot az meg elöbb próbálja ki az első részét mielőtt leszarozza.
4.
4.
Extol
Na, most pont az van hogy a trenddel ellentétben nem az alapötlettel van gond ami zseniális, hanem a grafikával. Lehet hogy majd kipróbálom, de ez ahogy kinéz tragédia, ezt leszámítva simán vevő vagyok ilyesmire. Elegem van abból hogy ha egy játékban lásd Far cry 3-4 pont azért jutalmaznak hogy védett állatokat ölj, valósághű megjelenítés mellett.
3.
3.
RayErizo
Nemsokára jön a Shelter 2 DLC,ahol egy nőstény strucc mindennapjait követhetjük nyomon.
2.
2.
valti61
Nekem ez nem való mert galamblekű vagyok.
Tehát sírék ha meghalnak mert imádom a macskaféléket.
1.
1.
Solid Snake1984
Óriási élmény lehet ezt a vernyogást órákig hallgatni :D
Valahogy nem jön be ez nekem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...