Dying Light - így tettek keresztbe a moddereknek

  • Írta: fojesz
  • 2015. február 2.
  • Hír
Link másolása
A Dying Light PC-s verziójához a múlt héten kiadtak egy javítást, ami ellehetetleníti a játék megbuherálását. Mindez jól jön a multiban, azonban a modderközösségnek is keresztbe tettek vele a fejlesztők.

A Dying Light PC-s verziójához megjelent 1.2.1-es javítás eredetileg azt a célt szolgálta, hogy ne lehessen csalni a játék asszimmetrikus multijában, ezt ugyanis eddig könnyen meg lehetett tenni a program fájljainak megbuherálásával. Ennek a lehetőségnek a kiiktatása azonban keresztbe tett a moddereknek is, amin a közösség fel is háborodott.

A Techland azóta kiadott egy közleményt, amiben arról írnak, hogy alapvetően nem a modderek hátráltatása volt a céljuk, és már dolgoznak is egy újabb javításon, ami egyszerre vet véget a csalásoknak, ugyanakkor a játék bütykölését is lehetővé teszi. Mindez szép és jó, az viszont egy picit beárnyékolja a helyzetet, hogy nem sokkal ezelőtt a fejlesztők és a Warner Bros. több, nem csalás céljából készült modot is levetettek az internetről.

De azért peccseljetek!

Ezzel párhuzamosan arra is felhívták a figyelmet a fejlesztők, hogy a Dying Light első napi javítását ettől függetlenül mindenki töltse le, hiszen az alapvető változtatásokat és javításokat tartalmaz valamennyi platformon, amelyek a játékmenetet és a teljesítményt is érintik. Honnan tudhatod, hogy ez még nincs letöltve? Nos, egyrészt a Be the Zombie mód el sem indul nélküle, másfelől pedig a HUD is máshogy néz ki nálad:

53.
53.
Dreadlox
#52: Annyira kiváncsi lennék ezek élőben mit csinálnának egymással:D Btw Sztem még 1-2 patch és tökéletes lesz a játék, én elvagyok vele bár néhány dolog eléggé furán sikeredett benne még mindig. Pl egy molotovot bedobtam egy tömegbe és le se szarták h 2 méteres láng van a fejükön. Máshol meg mindenki égett
52.
52.
Adamknight
Ne haragudjatok, de lehetne, hogy egy "gamer" oldalon a kommentekben inkább az adott hírrel foglalkozzunk, ahelyett, hogy egy komplett szappanoperába illő párbeszédsorozatot írjunk?
50.
50.
#48: Berti Sokadreg?

Mekkora egy kocsog vagy te, baszod :D

45.
45.
#42: Bár meglepő lehet, de nem így hívnak, mint ahogy gondolom téged sem predator 90-nak kisbetűvel.

Peace
42.
42.
predator90
#40: te a saját nevedet sem kezded nagy betüvel, itt ki is szálltam ezt le kellett csapnom
40.
40.
#36: Igen. Pl olyannal, hogy nem nagy betűvel kezded a mondandód.
Esetleg regisztrálsz más névvel és nagyon igazat adsz magadnak.
38.
38.
#35: Úristen most nagyon megbántottál...

Ja.
Nem.


Tök jó.
Nem öregszem?
Akkor táncolhatok majd a sírodon?
Szuper.
Szerintem nemzeti ünnep lesz.
Egy belterjes szaporulatból létrejött kreténnel kevesebb lesz a földön.
37.
37.
#32: Már többször meg akartam kérdezni, ez amit csinalsz (amit a 10-12 év körüli fiúk csinálnak a lánnyal aki tetszik nekik), hogy engem találsz meg állandóan.
Szóval hogy meg akarsz dugni vagy mi?
Tetszem baszki?
Csak szólok még mielőtt nagyon elöntene a tesztoszteron, hogy nem abban a ligában jatszok.

Mikor sikerült utoljára, egy adott témahoz hozzászólni?
36.
36.
predator90
#35: olyan mint az oscar díj, ezt is ugye csak hatalmas alakításokkal lehet kiérdemelni?:D
35.
35.
randall13
#34: #6-re reagálva: Nem, nem öregszel. Aggasztó ütemben butulsz, ez sokkal többet megmagyaráz :)
Az igazat megvallva nem hittem volna, hogy valaha is átveszi valaki a "GK hülyéje" címet TheFlash-től, de hát na, az emberiség mindig meg tud lepni. Ettől olyan izgalmas az élet.
34.
34.
#32: Szivesen ott lennek amikor valaki egyszer ugy orrbabasz, hogy lehanyod tole a tarkodat te gyoker. :D
33.
33.
#32: Ja. Volt idom ra miutan vegre lemaszhattam anyadrol...
32.
32.
randall13
#31: Na látom végigértetek az ábécén, most már mennek az ékezetek is.
30.
30.
#28: A fegyverek kopását visszaveszi egy skill .
Milyen élethű. :D
Ennél már csak az jobb, hogy emberünk alapból akkora lekvár, hogy 3 suhintás után elfárad.
29.
29.
#22: Részben igen, részben nem.
Én már évek óta leszarom a trailereket.
De ettől függetlenül ezt a szart leb@sztam a gépről 2 óra játék után.
28.
28.
Ecneb
#23: Van egy képesség, ami a fegyver kopását a felére viszi, viszont, ahogy traktoros_joska írja, az a fő cél, hogy ne 1 fegyverrel told végig.
24.
24.
godach
Én most tettem jégre egy darabig a játékot. Már a sárga színű fegyvereket kapom. Elég komolyan sebeznek, végre 3 csapásból kicsinálok egy zombit, viszont 2 dög után repair. És persze ezt is korlátozni kell 3-4-5 alkalom és kampó.
Érthetetlen miért kell ennyire erőltetni ezt a kopást.
23.
23.
mykice
A játék maga nem rossz bár R9 290X en néha 30 alá is megy... Meg ezek a fegyverek full tömör vascső vagy pajszer el oda baszok a zombinak kB 4 szer és már kuka a fegyver... Elég gáz... Katana kard szintén ez.
22.
22.
Ecneb
Én vagyok az egyetlen aki leszarta a trailert és élvezettel tolja a játékot?
21.
21.
Giggsy
#19: Hááát lehetne. Vannak nagyon jó modok a Skyrimhoz, ez tény, de nagyon utána kell járni, hogy mit tesz fel az ember, még akkor is, ha a Nexust használja. Az olyan modok többsége, ami nem csak a külcsínt javítja, hanem hozzá is tesz valamit, scripteket használ és NAGYON durván be tud kavarni a játék működésének. Annyira, hogy akár még az adott mod törlése után is maradnak nyomai (igen, vannak eszközök arra, hogy ezt helyrehozza az ember, de attól még igaz). Hiányzó meshek miatt egy pillanat alatt kidobhat a játék akár töltés közben, akár valahol a puszta kellős közepén, sok scriptes mod futtatása egyszerre még akkor is megakaszthatja néhol a játékot, ha amúgy egyik mod sem igénytelenül megírt hulladék, stb. Szóval igaz, hogy a Skyrim sokkal jobban modolható, mint a nagy átlag, de azért messze nem ideális a rendszer.
19.
19.
Extol
A Skyrimhoz hasonló szintű moddingolást nem lehet überelni
16.
16.
Nottingham
15.
15.
Dreadlox
#10: Az tény hogy eléggé irritáló ez a technikai malőr a játék hemzseg a bugoktól (instakillt kapok mert az egyik zombi fizikája bebuggol és hozzámcsapódik a corpse,leestem a pálya alá stb) viszont nem lett volna ez rossz játék. Csak azt nem tudom hogyha csúsztatva is lett, akkor mi a kurva anyjukat csináltak eddig?Malmoztak? Mert ha én project vezető lettem volna ott ezt rohadtul nem adtam volna ki az fix, jó mondjuk deep silver....A vezetőjük csak a marketinghez ért....Viszont a mai publikálók és fejlesztők egyre igénytelenebb senkiháziakká avanzsálódtak..... Ha a Rockstars is félkész fost lök elénk én összefosom magam az fix
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...