Az Alien: Isolation sem segített a Segán

  • Írta: zoenn
  • 2015. február 12.
  • Biznisz
Link másolása
Megérkezett a Sega legutóbbi negyedéves pénzügyi jelentése is, amelyből kiderült, hogy a japánok rosszabb év végi időszakot zártak, mint 2013-ban, ráadásul az Alien: Isolation sem segített a kiadón.

A cég december 31-én zárult pénzügyi negyedéve némileg elmaradt a 2013-as év azonos időszakának teljesítményétől. A három hónapos időszakban a Sega 113,27 milliárd japán jen (945,78 millió dollár) bevételt ért el, amely kevesebb 2013 végén elért 141,75 milliárd jenhez (1,18 milliárd dollárhoz) képest.

2014 karácsonyi időszakában az eladások 93 százalékkal estek vissza. A kiadó csupán 2,06 milliárd jenes (17,16 millió dolláros) forgalmat mutatott fel, egy évvel korábban viszont 32,98 milliárd japán jennel (275,4 millió dollárral) zárt.

A Sega több játéka is elhasalt a kasszáknál, kiváltképp a Nintendo-exkluzív Sonic Boom-címek, amikből együttesen 490 ezer példányt szállítottak le a boltoknak. A Sonic Boom az eddigi leggyengébb Sonic-cím.

Januárban tudtuk meg, hogy az Alien: Isolationből kicsivel több mint egymillió kópia talált gazdára: a legújabb pénzügyi jelentésben már 1,8 millió leszállított példány szerepel.

Az aktuális pénzügyi év március 31-én zárul, addig a Sega szépíthet az eredményeken. Meglátjuk, hogy a Total War: Attila miként muzsikál a kasszáknál.

Kéthetes hír, miszerint a kiadó alapvető átszervezésekbe kezd, és a nyereségességet javítandó inkább a digitális PC-s és mobilos játékokra fókuszálna a jövőben. Ez alapvetően azt is jelenti, hogy a dobozos és a konzolos játékoknak egyre kisebb figyelmet szán majd a cég.

36.
36.
#35: Abban úgy van hogy van mellé checkpoint rendszer is,és ha nem is menti el de egy adott ponttól kezded újra elhalálozás esetén(5-10 perc),nem pedig háromnegyed-1 óra bujkálás után (ami dögunalom)kezdheted elölről az egészet mert nincs ellenörzőpont ;-)

na tényleg nem írok ide többet,nem ér annyit se..
35.
35.
Spectrum
#33: Jaja, a mentési rendszerre a Dead Space éppen jó példa lenne. Abban hogy is van? ;-)
34.
34.
Amúgy nem tudom miről beszélsz a Dead Space második része volt az igazi!
a 3 az fostos lett tényleg.
33.
33.
#30: Nem kell elnézést kérni,én se kérek,főleg hogy ő kezdte én nem hozzá szóltam.

Azért 1 Dead Space-hez ez sehol nincsen sztem.
Alapból külsőnézetesre kellett volna megcsinálni,főleg hogy csajt irányítasz.
az AI meg egy förtelem,mindíg pontosan ugyan oda teszi az ALIEN-t ahol te vagy
és mindíg oda amerre éppen menned kellene(biztos ő is kapott térképet)

az emberek meg a koromsötétből is kiszúrnak rögtön és szarrá lőnek...erre még nem is jön a xeno viszont ha te hangoskodsz azt már meghallja...a mentési rendszer meg 10 éve elavult...

32.
32.
Spectrum
#30: Imádom ezt a játékot én is, egy jó fejhallgatóval éjszaka eszméletlenül para. :-)
31.
31.
KopyAti
*hagyjuk
30.
30.
KopyAti
Én is konzolos vagyok, de miattad én kérek elnézést!

A témához szólva, nálam is év játéka az Isolation, és nem értem, hogy egy-két esetben miért van az, hogy egy nagyon jó játék, nagyon jó kritikákkal, elhasal a kasszáknál. Legutoljára ennyire a Dead Space 1 miatt fájt a szívem. Ugyanez volt azzal is, ha emlékeztek! S annak is jött folytatása! Mondjuk, ha olyan folytatások jönnének az Isolation-hoz is, akkor inkább hadjuk!
29.
29.
#28: Bazd szíven a jó kurva anyádat,te kis geci!
Ezért uálom a pc-seket kis faszszopó az összes
én vagyok igénytelen?azt se tudod mi az hogy játék te pöcs!!pc-re 1 normális cím nincsen csak a nyáladat csorgatod a konzol exkluzívokra.
Amiket te istenítesz azt én le se tölteném nemhogy játszak vele!

4 műszakban melózok és olyan gépet veszek amilyen nekem tetszik,és a pc nem tartozik közéjük,én játékos vagyok te meg alkatrész összeszerelő.meg 1 buzi!
28.
28.
FefaFish
#20: Nem,téged inkább valami konzolos kis buzinak nézünk,akinek az ótvar kis masinája (amit apuci vett ugye) kb annyiba került újonnan,amiből egy tápegység épphogy kijön egy tisztességes pc-hez.Igénytelen kis fasz.
27.
27.
mjsilvester
#23: asszem öregszem
vagy nincs türelmem vagy kevés az idöm
nem tudom
de 2000-környékén több orát nyuztam a ps-t
most meg itt pihen mind 2 box az álványon
a szekrényen meg gyári dobozában a GC meg a xbox clas......................
26.
26.
Guba32
Sajnálom,mert nálam is tavaly az Alien volt a legemlékezetesebb játékélmény...Tudom,hogy sokan vannak akik nagyon elégedettek a minden évben kiadott folytatásokkal,de tényleg alig van választék,és ez a játék számomra megszínesítette a palettát....
25.
25.
BandiSecurity86
A casual nálam nem sértés ;)
De látom nálad annak számít,szar ügy!
24.
24.
makkandis
#23: Most tényleg rosszul érzem magam, megyek is vissza Total Warozni, persze előtte még sírok egyet a sarokban, mert BandiSecurity86 szerint casual vagyok.
23.
23.
BandiSecurity86
Akit az Alien nem szimpantott be,az szerintem casual játékos!Az egyetlen igazi nextgen játék PS4!Az a AI fejlődésének hiánya miatt sokan sírnak,na az Alien ebben a legnagyobb!Tessék játszani vele,mert fantasztikus játék.......
22.
22.
KENKILL
Úgy általában nem hat meg a dolog, de az Alien Isolation számait látva felszaladt a szemöldököm. Most vettem meg PS4-es akció keretei közt, és valami elképesztő játékélmény. Nagyon alulértékelt játék szerintem, talán a legjobb horror atmoszférával operáló cím amivel valaha játszottam, és én már túl vagyok a Silent Hill-eken, Amnesia-kon, Outlast-en meg minden egyében. Annyira rossz látni hogy a futószalagon évente megjelenő AAA címek miket kaszálnak, és itt egy játék amivel végre meg akarták szólítani az Alien fanokat, és látszik, hogy szívvel lélekkel csinálták, erre egymillió eladás...

Hogy ment a fejvakargatás is tavaly év végén, hogy nem nagyon volt olyan minőségileg kiugró játék, ami egyértelműen év játéka lehetne. Hát így utólag nekem egyértelműen az Alien az, aki teheti vegye meg, támogassa a fejlesztőket!
21.
21.
Big Boss
#20: Megérkezett Agony. A poszt ügyeletes Trollja. Kultúra süt le a hozzászólásairól! Szid mindent és mindenkit! És persze avatar mögé bújva név nélkül az internet biztonságos ködébe burkolózva. Ügyes vagy te szerencsétlen :)
20.
20.
#6: GTA-zon anyád picsája te retardált fasz.
Azt hiszed én is átlag gamer vagyok?
Vagy valami PC-s buzinak nézel?aki minden szarnak örül amit elé dobnak?

Ez a játék meg már akkor halott volt amikor kitalálták hogy belső nézetben kell lopakodni!
19.
19.
mjsilvester
#18: Igazad van a vs. Predator sem volt akkora ász de talán mégis akciodusabb volt.

Egyépként meg el kellene gondolkodniuk a kiadoknak is hogy a játékosokért vannak és elkezdenek játékokat fejlesztetni nempedig évente egyre kevesebb felhozatal és csak sirnak sorba meg leépitenek bezárnak!!!
Vicc 8-10 évvel ezelött nem igy müködtek a dolgok ontották a játékokat rengeteg uj otlet sttb
Most mi van hat ez az minek örül az ember gyermeke ha kap egy HD verzios retrot vagy egy ujra feldolgozást
mert se kreativitásuk se uj ötlet több évig ülnek 1 cimen azt esetleg valami lesz belöle .
Nagyon megcsappant a játékfelhozatal!
18.
18.
Szerintem egyébként túl van hype-olva az Alien, szép meg eredeti a helyszín, de a játékmenet szerintem nem nagy szám, és ezért nem menti meg őket, mert nem akkora robbantás mint gondolták.
16.
16.
DON GONDOCS
#14: Mármint Vanquish 2-őt?
15.
15.
#4 Uristen ez azert eros tulzas =-O
14.
14.
xSHx
Pedig egy Vanquish t nyomathatnának már PS re. De akk ezeke szerint, várhatok még egy darabig rá XD.
13.
13.
h.jozsa
tudom hogy az egyik kiadó,a másik meg studió!
Kreativitásra gondolok,meg minőségre.
12.
12.
Drazhar
Az Isolation-ért óriási kár lesz ha nem folytatják :(
Tavalyi év legjobb címe számomra!
11.
11.
kopic
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...