GDC 2015: A Valve lerántotta a leplet a SteamVR-ról

  • Írta: Shifty
  • 2015. március 1.
  • Érdekesség
A vártnál kicsit korábban, ma késő délután a Valve és a HTC lerántotta a leplet a HTC Vive-ról, ami egy olyan új virtuális valóság headset lesz, ami a Valve VR-technológiáját fogja használni. A készülék év végén debütál.

A HTC a ma délutáni Mobile World Congressen nemcsak a legújabb okostelefonját, de a HTC Vive-ot is bemutatta, ami azt is jelenti, hogy újabb taggal bővül a VR-piac. A készülék érdekessége, hogy a Valve-val közösen dolgoznak rajta, vagyis a HTC fogja gyártani a headsetet, a Valve pedig a technológiát szolgáltatja hozzá.


Amit eddig tudunk, hogy a fejlesztőknek szánt változat szemenként 1200*1080 pixeles, 90Hz-es képfrissítésű kijelzőt kap, amelyek "360 fokos látványt" fognak biztosítani. Kapunk egy ergonomikus kontrollert is, amivel szintén irányítható lesz a Vive. A mindkét kezünkben elhelyezett kontroller lehetővé teszi, hogy a virtuális világban bármivel interakcióba lépjünk. A működés hasonló lesz a Project Morpheushoz, ahol a Move kontroller segítségével tudja lekövetni a rendszer a játékos mozdulatait.

A HTC közleménye szerint ez lesz az első készülék, ami lehetővé teszi, hogy teljesen szabadon felfedezhessük a virtuális teret. Szabadon sétálhatunk, felállhatunk, az egyes objektumokat pedig minden szemszögből szemügyre vehetjük majd, miközben a fizikai helyzetünket is képes követni a készülék.

A Valve a technológia mellett természetesen a Steam miatt is komoly partnernek számít, de a HTC azt is megerősítette, hogy partnerséget kötöttek a HBO-val, a Lionsgate-tel és a Google-lel is.

A jövő héten rajtoló Game Developers Conference-en minden bizonnyal még ennél is többet megtudhatunk a 2015 végére ígért HTC Vive-ról.

13.
Ragnarox007
#8: Semmivel nem drágább, mint a többi gyártó termékei... Vagy ha mégis, akkor legalább minőséget kapsz a pénzedért, nem úgy mint például a "nagyobb" gyártóktól (khmkhm Samsung)... Ott van az a bizonyos egekbe magasztalt Galaxy S (szikszalag), ami elvileg a Samsung csúcs készüléke lenne, de ettől függetlenül mégis szar müanyag borítást kap már évek óta, a dizájnról nem is beszélve, ami szinte alig változik... És mindezt persze 200 ezerért, vagy többért... Ez ám a minőség :D :D Ismerősöm is S4-el rendelkezik, de gusztustalan ahogyan lekopott a telefon krómozott széle, pedig mindig vigyázott rá... Ezzel szemben a htc már évek óta figyel az anyagminőségre, főleg, ha a csúcskészülékéről van szó, s mindezt szinte azonos áron biztosítja. Akkor miről is beszélünk? :D Plusz többször bezsebelték már az "év mobilja" elismerést is, ami nem véletlen :D
12.
kopic
HL3-at hozzá köcsögök !
11.
KopyAti
Jaja! A One (M7), óta nincs baj a céggel! :)
10.
Grabowsky30+
#8: Gondolom iphone-d van! :)
9.
TheNuke
#8: Mikor állt a csőd szélén? :O
Egy veszteséges negyedévük volt, ha jól tudom. Több negyedév, amikor nem termeltek profitot.
Az utolsó 2 negyedévben már profittal zártak.
De csőd közeli állapotról még csak nem is hallottam.
8.
mestermagyar
#6: A HTC egy túlárazott termékeket gyártó, talán még most is csőd szélén álló gyártó. A túlárazottat emelném ki egyedül...
7.
Extol
Tiszta Sci -fi ez mán
6.
Ragnarox007
#3: Miért is? Kifejtenéd bővebben?!
5.
medson
Végül csak az lesz hogy az Oculus addig ül a rift en hogy mire kiadják már mindenki lekörözi és a kutyának sem fog kelleni (ne legyen igazam).
4.
Dízel
VR szemuveg, uj source motor es johet a half life 3!
3.
mestermagyar
HTC... Én már most elsüllyedek szégyenemben...
2.
godach
Kíváncsi leszek, az első online bújócska játékra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...