Frissítve: SW: Battlefront - áprilisban láthatjuk?

  • Írta: fojesz
  • 2015. március 20.
  • Pletyka
Link másolása
Tűkön ülve várjuk a Star Wars: Battlefrontot, aligha meglepő, hogy kapva kapunk minden infómorzsán, ami a játékkal kapcsolatos. Most éppen arról pletykálnak, hogy áprilisban láthatjuk először a címet.

Ami biztos: az Electronic Arts is részt vesz az anaheimi Star Wars Celebration nevű rendezvényen, amit április 16-19. között tartanak meg. Ami nem biztos: a találgatások szerint a kiadó nem érkezik üres kézzel, itt láthatjuk majd először az új Star Wars: Battlefrontot.

Hogy mi ebből az igazság, azt persze nem tudjuk, viszont abból kiindulva bármi elképzelhető, hogy az EA az ígéretei szerint még tavasszal megmutatja nekünk a játékot - talán még egy gyors előzetes is belefér a Game Informer következő számába... A kiadó az üzleti partnereinek már bemutatta egyébként a címet, azok pedig teljesen odavoltak tőle.

Legutóbb februárban kaptunk egy vaskos pletykacsokrot az új Battlefrontról, eszerint 64 fős csatákra és egyjátékos kampányra is számíthatunk majd.

Frissítve! Immár hivatalos: az EA bejelentette, hogy tényleg az áprilisi Star Wars Celebration rendezvényen mutatják be az új Battlefrontot.

Frissítve #2! Az EAStarWars Twitter-oldalán olvasható bejegyzés szerint idén karácsonykor jelenik meg a játék, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

14.
14.
mdr88
Ha lenne egy olyan single player kampánya mint mondjuk a BF4-ek akkor legyen csak olyan mint a Battlefield (egyébként mivel jelen esetben a fejlesztők ugyan azok valószínűleg olyan is lesz).
Nekem nem annyira tetszett az előző részekben, hogy ugyan azt kellett csinálni SP kampány alatt, mint mikor multizott az ember... jó volt jó volt, de ne mvolt különösebb célja a dolognak.
ui.: bármilyen is lesz nálam tuti vétel
13.
13.
TheDeathFlash
Eltolják 2016 áprilisára biztos vagyok benne :D amugy meg várandós kis game :D
12.
12.
PaulMarloW
10.
10.
dante92
9.
9.
kastorhun
#6: Most komolyan, miben különbözik a Battlefront és a Battlefield?
6.
6.
PaprikaJancsi
#5: Régi Battlefront. Kell a francnak egy skinezet Battlefield.
5.
5.
Thor Vath
#3: Ööö... Hát mi? O.o
4.
4.
Cipo3
#3: mindenképpen az lesz
3.
3.
Maximo32HUN
Imátkozzunk hogy ne star wars battlefield legyen!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...