MotoGP 15 bejelentés

  • Írta: Shifty
  • 2015. március 26.
  • Érdekesség
Link másolása
Idén nyáron se maradunk MotoGP nélkül, a Milestone ugyanis megerősítette, a Ride premierjét követően is lesz dolguk, hiszen júniusban érkezik a MotoGP 15, ami a már jól ismert elemek mellett némi újdonságot is kínálni fog.

A MotoGP 15 valamikor júniusban fog megjelenni, PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360 és Xbox One konzolokon.

A játékban kezdetben több mint húsz különböző paripa nyergébe pattanhatunk fel, amelyek között megtaláljuk majd a királykategória csúcsgépeit és az alacsonyabb osztályok, a Moto2 és a Moto3 motorkerékpárjait is. Újdonság, hogy teljesen személyreszabhatjuk majd csapatunkat, a motorokat és a motorosokat, beleértve a sisakokat is.


A szokásos játékmódok mellett bemutatkozik egy új, Beat the Time nevű mód, amiben egy megadott motorral, egy megadott pályán kell megdöntenünk az aktuális körrekordot. A karrier módban az előző szezont élhetjük át újra.

12.
12.
x360player
#11: Igen,azt sajnos nem fogod megtalálni Pc-re.
Egyébként mindegy melyik volt,mert egyformán királyra sikeredett mind. A 4 talán a legjobb mind közül,mert ott már lehetett menni a 125cc,valamint a 250cc-s motorokkal is,több challenge feladatot ratak bele,plusz arra a szezonra megjelent a Dél-Afrikai és a Brazil nagydíj,így több pálya is volt benne.
Mai napig,ha egy kis motorozásra vágyom,azt veszem elõ(vagy a hármast,mert mindettõ meg van.Számomra ezek kincsek.) :)
11.
11.
rossitibi
#8: Na az kéne nekem is! A ps2-es Moto gp! Csak nem tudom hányadik volt.Csak annyira emlékszem hogy a Biaggi Camel Hondájával mentem mindíg,és rengeteget játszottam vele.Talán a 02-es lehetett? Kerestem már pc-n de egyik sem az sajnos.De valószínű az van amit írsz,hogy nem ugyan az a játék van pc-re.
10.
10.
frenkyboyhun
#4: Teljesen ezen az állásponton vagyok én is.
9.
9.
godach
#8: Lehet, mert PC-n próbáltam, de sosem néztem hogy más cég csinálja. És akkor még nem jöttem rá a titok nyitjára sem, hogy bizony ezeket a programokat lehetőleg joyyal nyomja az ember.
Az MXGP-nél is ment a nagy rinya, az irányítás miatt aztán kiderült, hogy a Bill miatt van. kontroller rezgett, ha a motor kezdett kicsúszni, vagy túlpörögni de a bill nem. Így nekem még volt időm korrigálni, míg billes bajtársaim szép sorban csúsztak kifelé.
8.
8.
x360player
Pedig nem is voltak nehezek azok a PS2-es MotoGP játékok. Nem lehet,hogy te PC-n próbáltad õket? Mert arra soha nem jelent meg namco-féle MotoGP,Pc-n teljesen más cég csinálta õket.
7.
7.
x360player
#6: Ha csíped a cross mocis dolgokat,akkor próbáld ki az Mx vs. ATV Reflexet! Az kegyetlenül el lett találva,ellentétben a folytatásokkal. Alive pl. egyenesen játszhatatlan.

6.
6.
godach
#5: Bevallom, régebben próbálgattam MotoGp 03 meg hasonlókat. Hatalmas pályaismeretet igényelt, tényleg igazi szimulátornak tűnt. (na most hogy az e vagy nem, nem mennék bele mert motoron is ritkán ültem, az se suzuki hanem szimó volt) :D
Ducati és ilyesmiket is próbáltam, de egyszerűen élvezhetetlenül sok időt kellett volna beleraknom, hogy élvezhessem.
Olyan ez mint a Project Cars és forza esete. Tetszik a PC és az Assetto is, de túl-túl komoly ahhoz hogy szórakoztasson.
A motogp és milestone cuccok, viszont még elhitetik velem azt, hogy ez egy szimulátor, ellenben szórakoztatnak is.
MXGP-t sem tudtam lerakni, míg végig nem vittem :D
5.
5.
x360player
#4: Én hatalmas MotoGP rajongó vagyok,kiskorom ót bámulom a futamokat is,így nekem csalódás ez az új vonal.Persze,ha azt mondod,hogy a Milestone-féle játék volt az elsõ,amit a gépbe raktál,úgy hiszek neked. :)

Csak nekem,mint megszállott GP rajongónak,a régi jobban átadta az eredeti élményt. Ezekben csak a felvezetés tetszik,amikor a várost mutatják. :)
4.
4.
godach
#3: Ezzel most nem értek egyet. Szerintem tökéletesen megtalálták a 14-re az egyensúlyt a szimulátor és arcade között. Bár a 13-ban is elég jól elszórakoztam vele, a 14 nekem nagyon tetszik. Sosem voltam a sport fanja, de a 14, elindítása után, bevágott a mély-vízbe. Lementem a kötelező egy kört (vagy versenyt, már nem emlékszem) és tudatosult bennem, hogy mindenféle segítség nélkül, hogy lehet minden kanyarba kisodródni.
Aztán, már a Karrier módban, szabadon állítgatva belső nézetből, (amiben ugye a bukósisakunk orra a mérvadó, nem pedig a motor vagy kormány iránya) szinte tökéletesen tudtam végigmenni a pályán. Bár ezt úgy értsd, hogy nem csúsztam ki.
Szerintem nagyon jó úton halad a Milestone. Már-már szeretem annyira őket, mint régen a Codemasters-t. És még egy pozitívum, hogy olyan címekkel foglalkozik, amiket hanyagolnak a fejlesztők.
3.
3.
x360player
Borzalmasak ezek a Milestone-féle MotoGP játékok,kár,hogy már nem a namco csinálja. A 03,04 még a mai napig verhetetlen.
2.
2.
PaulMarloW
nem hittem volna lesz új rész
1.
1.
SwordFish
Jövőben a Milestone megkaphatná az F1 jogait is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...