Folytatást kaphat a Need for Speed mozifilm

  • Írta: Shifty
  • 2015. április 9.
  • Érdekesség
Link másolása
A Variety jelentése szerint az Electronic Arts nagyon szeretné, ha folytatást kapna a tavaly bemutatott Need for Speed film. A második rész a jelenlegi helyzet szerint kínai közreműködéssel készülne, így Kínában is játszódna.

A Variety arról számolt be, hogy az Electronic Arts partneri megállapodást kötött a Paramounttal is együttműködő China Movie Channel Program Center, a Jiaflix Enterprises és a 1905 Pictures produkciós cégekkel.

Az egyezség a következő Need for Speed mozifilm miatt született meg, az EA ugyanis a hűvös fogadtatás ellenére folytatni szeretné az adaptációt, aminek első része ugyan 66 millió dollárból készült, mégis kitermelt 203 millió dollárt. Ebből 65 millió dollárt Kínában szedett össze, így teljesen érthető, hogy az EA Ázsia felé orientálódik, a folytatást pedig ennek megfelelően kínai támogatással és rengeteg kínai helyszínen képzeli el.

A Variety azonban arról is ír, hogy a film jogai egyelőre a DreamWorksnél vannak, a két fél pedig még meg sem kezdte a tárgyalásokat, így egyelőre csak tervezőasztalon létezik a Need for Speed 2, amiben nem kizárt, hogy visszatér Aaron Paul is.

17.
17.
godach
Nem láttam a filmet, így kérdezném azoktól akik igen. Van ebben valami NFS-es? Mert tudtommal, nem dolgozták fel egyik játék történetét sem. Szereplőket sem. Semmit sem. Max annyi, hogy gyönyörű autókkal nyomulnak, de valljuk be ennyi erővel lehetne Grid, Forza vagy akár Gran Turismo is, aminek szintén nem látom értelmét. Nekem csak annyi jött le, hogy a NEED FOR SPEED névvel eladtak valamit, amibe berakták a BB Daryl Dixonát "mer hogy azt mindenki szereti" (én pont nem), és kész is az NFS film.
Persze, ha valaki az ellenkezőjét mondja, akkor elgondolkozok rajta hogy megnézzem e, de a trailer után őszintén szólva még letorrentezni se volt kedvem.
15.
15.
Macifasz
#14: Az a fránya szerkesztés gomb...szóval a filmnek konkrétan nem volt stílusa. A Halálos Iramban filmeknek meg van. Már a korai részeknek is több volt, mint az NFS filmnek.
8.
8.
jardo
Nincs ellene kifogásom, csak előbb példát kellene venni a Halálos Iramban sorozatról, ami szintén nem a filmművészet csimborasszója, de mégis élvezetes, látványos mozik, kritikailag többnyire sikeresek, a népek zabálják, a pénzt meg számolatlanul termeli. Ehhez képest a Need for Speed film... inkább hagyjuk is.
7.
7.
Piki75
Hát igen, tényleg az autókról és a versenyekről szóllhatna a folytatás ha lesz.
6.
6.
Sznfctm
#5: Kínában az ötmillió at jelenti, hogy a kis vidéki mozikban lézengett 1-2 ember a premieren. ;)

Szerintem jó volt az első rész, nekem bejött ez a road movie-s elgondolás, lehet, hogy ha jobban rámennek a versenyekre, akkor még egyszerűbb lett volna a sztori, akkor meg már miért nem Uwe Boll. ;) Remélem, visszatérnek a szereplők, én személy szerint megnéznék még egy filmet velük/róluk, még ha nem is versenyeznek a Nagy Fal tetején. (Bár ha amcsik csinálják Kínában, a Nagy Falat nem lehet majd megkerülni, ha értitek, hogy értem, haha. :P )
5.
5.
Dercsi
Hát jah, made in china...Majd promózhatják, hogy az első nap ötmillióan nézték meg...(Kínában) :) Az első még úgy ahogy elment, de nem volt nagy szám
4.
4.
Macifasz
#2: A Halálos Iramban sem az autókról szólt. Még az első két részben sem. Ott voltak a központban ez tény, de messze nem róluk szólt.
3.
3.
Macifasz
Reméljük jobb lesz mint az első, mert ugyan volt benne egy-két jó verseny, de minden más tekintetben kritikán aluli volt.
2.
2.
azureknight0715
Én örülök neki, egész jó film lett szerintem. Ez legalább az autokról szól nemúgy mint a halálos iramba ami szépen letért az útról.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...