Masszív leépítések a Zyngánál

  • Írta: zoenn
  • 2015. május 7.
  • Hír
Link másolása
Nem megy jól a Farmville és a Words with Friends fejlesztőjének szekere, ezért a Zynga úgy döntött, hogy a költségek csökkentése érdekében dolgozóinak 18 százalékától megválik. 364 fő veszíti el az állását.

A Zynga több munkavállalójától is megválik annak érdekében, hogy pénzt takarítson meg. 100 millió dollárral szeretné lefaragni a költségeit éves szinten, ami azt jelenti, hogy munkaerejének 18 százalékát leépíti. 364 dolgozó veszíti el így az állását. 

A stúdió vezérigazgatója, Mark Pincus úgy látja, hogy csak kisebb és mozgékonyabb csapattal tudnak gyorsan haladni az innovatív játékok felé. "Ez nehéz, de szükségszerű döntés", és az úriember reméli, hogy az idő majd őket igazolja. 2015-ben 6-8 új mobiljátékot készítenek majd.

A leépítés az év végére fejeződik be, az idei évre még 45 millió dolláros megtakarítással számolnak.

A korábbi Xbox-fejes, Don Mattrick sem bírta sokáig a Zyngánál, még két éve sem dolgozott a valaha jobb napokat látott vállalatnál, mikor lelépett onnan.

4.
4.
SzDavid99
#3: A Zynga tönkrevágásához nem kell nagy ész, megy az magától.
3.
3.
logic5
Mattrick miután hazavágta az XBOX-ot, most a zínga-t is :D Ügyes! :D
2.
2.
"még két éve sem dolgozott a valaha jobb napokat látott vállalatnál, mikor lelépett onnan."

Amikor kirúgták!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...