Három év után újra nyereséges a Nintendo

  • Írta: fojesz
  • 2015. május 7.
  • Biznisz
Küzdelmes volt az elmúlt három év a Nintendo számára, de most úgy tűnik, egyenesbe jöttek a cég dolgai: a sorozatos veszteségek után a legutóbbi üzleti évet már nyereséggel zárták a japánok.

Nyereséggel zárta a 2015 márciusával véget érő üzleti évet a Nintendo: 550 milliárd jenes forgalom mellett 41,8 milliárd jen profitot ért el, ami örvendetes hír, elvégre az elmúlt három évben (miközben a forgalma a felére zsugorodott azóta) rendre veszteséget könyvelhetett el.

A tavalyi üzleti évhez képest a kézikonzolos biznisz (dacára a New 3DS rajtjának) visszaesett, míg az asztali konzoloké erősödött: 3DS-ből most 8,73 millió példány fogyott (62,7 millió játék mellett), Wii U-ból pedig 3,38 millió (24,4 millió játékkal). Azért a Wii U teljesítményét még így is túlzás lenne jónak nevezni, hiszen eddig 9,54 millió darabot vittek haza belőle mindössze, és a Nintendo sem számít arra, hogy a jövőben jelentősen javulnának az eladásai - a következő üzleti évre 3,4 millió plusz vásárlóval számolnak.

Érdekesség, hogy a hardveres számok között szerepel egy "egyéb" kategória is, ami egész szép növekedést mutatott: 24,7 milliárd jenről 38,2-re nőtt az itt elkönyvelt forgalom, ebből az Amiibo-figurák 12 milliárdot tudhatnak a magukénak a becslések szerint.

A játékok közül az új Pokémonok vitték a prímet (9,94 millió példány fogyott belőlük), utánuk a 3DS-es Super Smash Bros. (6,75 millió), a Mario Kart 8 (5,1 millió) és a Wii U-s Super Smash Bros. (3,65 millió) következik. A cég digitális játékeladásai is nőttek: az innen származó forgalom 24 milliárdról 31,3 milliárd jenre nőtt.

A Nintendo a következő üzleti évre 570 milliárd jenes forgalmat és 35 milliárdos profitot vár, reményei szerint az Amiibók és az új mobilos részleg is javulást hoznak.

Vidámparkozik a Nintendo

A Nintendónak az is stratégiai célja, hogy növelje a licencekből származó bevételeit, és úgy tűnik, jó úton halad a feladat végrehajtásában: a cég a minap bejelentette, hogy a Universal vidámparkjaiban nintendós játékok is lesznek.


Update! A Nintendo szerint 10,5 millió Amiibót szállítottak ki eddig, a kétharmaduk Amerikába ment.

6.
Norbiii
Jó ezt olvasni, grat! Én még több javulást várok, a sok jó játéknak köszönhetően, jövőre még ennél is jobbak lehetnek az adatok, hajrá N! :)
5.
SzDavid99
Szerintem ehhez nagyban hozzájárultak az amiibo figurák is. Nyugatabbra elképesztő irántuk a kereslet.
4.
Juha
#2 Ezért lett nyereséges! :-)
2.
Baracker
Jó hallani, épp most vettem 3DS-t :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...