E3 2015: Először mozog a Beyond Earth kiegje

  • Írta: Shifty
  • 2015. június 19.
  • Érdekesség
Link másolása
Májusi bemutatkozása óta nem sokat hallhattunk a Sid Meier nevével fémjelzett első Sid Meier's Civilization: Beyond Earth kiegészítőről, a Rising Tide-ról. Az IGN-nek köszönhetően azonban már mozgás közben is láthatjuk.

A Civilization: Beyond Earth első kiegészítője, a Rising Tide a tervek szerint idén ősszel fog megjelenni, kizárólag PC-re, 19,99 fontos árcédulával.


A játékban megújul a diplomáciai rendszer, így sokkal több lehetőséget kap majd a játékos, hogy az adott helyzetnek megfelelő döntést hozza meg, illetve új erőforrásként megjelenik a 
politikai tőke. Az expanzióban hatalmas lebegő birodalmakat építhetünk, kolonizálhatjuk az óceánokat, így új természeti erőforrásokat is bányászhatunk, ami azt is jelenti, hogy idegen, egyedi képességekkel felruházott fajokkal is meg fogunk ismerkedni. Új artifact-rendszert is kapunk, aminek a segítségével új egységeket, perkeket, épületeket oldhatunk fel. A három korábbi affinitás mellé érkeznek a hibrid affinitások. A kiegészítőben négy új frakció is bemutatkozik, köztük a Közel-Keletről származó Al Falah, akiket úgy lehetne jellemezni, mint nomád felfedezők egy csoportja.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...