Darth Vader is feltűnhet a 2016-os Star Warsban

  • Írta: fojesz
  • 2015. július 10.
  • Pletyka
Link másolása
Hivatalosan ugyan még senki sem erősítette meg, de a pletykák szerint Darth Vader is cameózhat majd a jövő évi Star Warsban. Ami azt illeti, a történet miatt ez annyira adná magát, hogy az lenne a meglepő, ha kimaradna a filmből.

A Disney vezetésével ipari mennyiségű Star Wars-film érkezik a közeljövőben, 2016. december 16-án például a Star Wars Anthology: Rouge One-nak örülhetünk, amiből már egy teasert is kaptunk áprilisban. A története az Episode III és az Episode IV között játszódik majd, és egy frissen alakult lázadóalakulat akcióját követhetjük nyomon benne, amint az megkísérli ellopni a Halálcsillag tervrajzát.

Egy ilyen sztori mellett tulajdonképpen meglepő is lenne, ha a filmtörténelem egyik, hanem a legjobb főgonosza, Darth Vader valamilyen módon nem tenné tiszteletét a moziban, de a Birth. Movies. Death. értesülései szerint még csak izgulnunk sem kell ezért: állítólag a készítők (élükön Gareth Edwards rendezővel) maguk is cameóztatnák Vadert, ha máshogy nem, hát egy holografikus bejelentkezés erejéig.

Ebből következik az is, hogy az új filmnek semmi esetre sem Darth Vader lesz a főgonosza, de a szálakat a háttérből mozgató figura szerepét simán megkaphatja.

13.
13.
Sidonyke
#3: Miért kellene jogdíjat fizetnie a Disneynek, ha egyszer kivásárolták belőle Lucast? Minden jog náluk van.
10.
10.
Cipo3
#7: A Star Wars lázadók nem desney. A Star Wars Clone Wars sorozatot még lucas idejében találták ki és ugyanaz a csapat csinálja. Egy emberrel se lett több se kevesebb, még a történeteket is ugyanazok írják. Meg is létszik rajta.

Még Ahsoka Tano is szerepel benne. (aki a CW főszereplője ha lemaradt volna)

9.
9.
Cipo3
#2: Bocs én gúnyosan mondtam, ezek szerint nem jött át. Persze, hogy nem kell változtatni, de tuti fognak.
7.
7.
randall13
A Disney-féle Star Wars: Lázadók után én már előre félek a filmtől.
6.
6.
kryszisz
#5: Pontosan, eltelt x év, megbukott egy hatalom, teljesen evidens, hogy ennélfogva külsőleg is megújulnak a rohamosztagosok.
5.
5.
Gykrizsi
#3: Milyen jogdíjról beszélsz? Övék az egész vállalat. Csak modernizálnak kicsit, végül is később játszódik, mért ne nézhetne ki máshogy?
4.
4.
Kobe24
#3: Jo a 7. Reszben levo rohamosztagosok akar lehetnek mas szempontbol is nezve h miert van uj ruhazatuk! Mivel akar jelzi azt is h ezaz Emperor utani kor. De ez a resze meg a 3-4 kozott fog jatszodni ahol Vadernek minek kene valtoztatni a ruhajan ? A 3 zaro reszeben is ugyanaz a ruhaja mont a 4. Reszben. Bar attol fuggetlenul nekem is jobban tetszenek a 4-6-ig a tohamosztagosok
3.
3.
Blueberry
Pedig ez nagy divat mostanság :( a rohamosztagosok is úgy néznek ki,mintha azok volnának,de picit változtattak rajta hogy ne kelljen jogdíjat fizetni :( mintha Lakatos Rikárdó tervei elevenedtek volna meg
2.
2.
Kobe24
#1: Huzz a..... :D egy Darth Vader jelmez orokre igy lesz jo ahogyan szerepelt a filmekben nem kell azon valtoztatni semmit se!!
1.
1.
Cipo3
És Ő is új ruhákat kap mint a rohamosztagosok?

A 3 gombbal ellátott doboz a hasán ruha elég gagyinak tűnik 2016-ban.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...