Ubisoft: látszott a negyedéven a Watch Dogs hiánya

  • Írta: fojesz
  • 2015. július 10.
  • Biznisz
Link másolása
Látványosan visszaesett a Ubisoft első negyedéves forgalma, ami tulajdonképpen nem meglepő, hiszen nemhogy Watch Dogs-kaliberű címe, de megjelenése sem volt az elmúlt három hónapban.

A Watch Dogs tavaly májusi megjelenése kiugróan jó első negyedévet hozott a Ubisoftnak, tavaly április és június között 360,1 millió eurós árbevételt tudhatott maga mögött a cég. Az idei pénzügyi év első negyedében azonban nemhogy Watch Dogs, de megjelenés sem volt a cégnél, ennek köszönhető, hogy most látványosan kisebb számokat produkált a kiadó.

A franciák ezzel persze számoltak, ők úgy saccolták, hogy 80 millió eurós lehet az első negyedéves forgalmuk, ezt viszont sikerült felülmúlniuk, végül 96,6 millió eurót könyvelhettek el. A Ubisoft szerint továbbra is jól fogy az Assassin's Cred: Unity, a Far Cry 4, a The Crew és a Watch Dogs is, és többnyire letölthető formában vásároltak náluk a játékosok: az összes vásárlás értékének 56 százalékát a digitális példányok tették ki.

A Ubisoft a játékeladásairól platformok szerinti bontásban is értekezett. Eszerint arányosan a legtöbb játékot még mindig a PS4-en adják el a franciák (az összes bevétel 27 százaléka folyt be erről a platformról), a PS4-es számok még az összesített Xbox-adatokat is lepipálják: mind az Xbox 360, mind az Xbox One 11-11 százalékot tudhat magáénak a "tortából".

Érdekesség, hogy szinte az összes konzolplatformon visszaestek az eladások éves szinten, a PC azonban nagyot erősödött: 14 százalékról 23 százalékra nőtt a részesedése.

13.
13.
Saby
Szerintem direkt ba***ák el a PC portokat. Tuti, h valakinek érdeke, h visszaessen az a piac. Most néhányan nekem fognak esni, h összeesküvés elméleteket gyártok, de szerintem így van.
12.
12.
KeXxX
#6: Azt mire lenne féltékeny?
10.
10.
#4: Szerintem meg vagy semmi vagy pont az ellenkezo a dologbuzenete nekik.
Ha ilyen moslekokkal is ezt lehet produkalni akkor akkor minek torjek magukat.
Sot!
Meg lehet csokkentetni a szintet.
Amugy ez a mostani konzol generacio kipukkanasanak jele meg az ,hogy a tobbi kiado meg jobban leszarja a pc-t.
Ennyi kb.
9.
9.
kopic
#1: Héhéhé ! Válogasd meg a szavaidat kispajtás ! Kemuri mesternek ilyeneket nem szabad mondani.
:)
8.
8.
Na pontosan erről pofáztam egész évben, hogy a PC a hiedelmekkel ellentétben igen is komoly eladásokat produkál és a régi "minden pc-s lop" sztereotípia már rég a múlté. Aztán kiderül, hogy szorosan ottvan a második helyen a PS4 mögött és több eladást produkál, mint az előző és next gen XBOX együttvéve !!!

Hallo, kiadók, tessék már észhez térni és minőségi támogatásra beállni, mert ezek az adatok már nem tűrik el az ilyen silány portokat, mint a AKnight például !!! >:[
6.
6.
PaulMarloW
#1: féltékeny vagy :D?D?
4.
4.
Inferno
Na tessék itt van h miért kéne PC-re normálisan megcsinálni a játékokat ha már az eladások is így megugrottak!! És nem fos pirtként felfogni az egészet mert igen van igény a PC-re :)
3.
3.
zozo76hun
inkabb jojjon mar a zombiu XO-ra
1.
1.
mestermagyar
Szerintem a ubisoft egy Bannoljuk már ki paulmarlow-t. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...