Autentikus lesz az új Brothers in Arms

  • Írta: zoenn
  • 2015. július 17.
  • Hír
Link másolása
A Gearbox fejese, Randy Pitchford szerint a csapat már dolgozik az új Brothers in Armson, de még a fejlesztés nagyon korai szakaszában tartanak. Az sem zárható ki, hogy idővel egy másik stúdió is besegít majd nekik.

A Develop Brighton 2015 eseményen Randy Pitchford az IGN magazinnak interjút adott, melyben (újra) megerősítette, hogy már készül az új Brothers in Arms, de a projekt nagyon korai szakaszában tartanak. Hasonlóan az új Duke Nukemhez, a Gearbox a második világháború shooter elkészítéséhez is bevonna más csapatokat.

"Úgy hiszem, hogy a következő Brothers in Arms-játékunknak elsősorban autentikusnak kell lennie, és mi már dolgozunk rajta. Úgy érzem, befejezetlenül hagytuk a sztorit."

Ráadásul számos olyan második világháborús csata van, amit még nem mutattak be hőseink szemszögéből - a hitelességet már korábban is említették. Azt sajnos tudni kell, hogy a folytatás rengeteg időt és pénzt emésztene fel, amit nem biztos, hogy egyedül bevállalna a Gearbox, ezért új partnereket szeretne bevonni. Pitchford már el is kezdte a tárgyalásokat.

Talán emlékeztek még a Brothers in Arms: Furious 4 című vadhajtásra, amit a 2011-es E3-on jelentettek be. A mókás kooperatív címnek semmi köze nem volt az eredeti sorozathoz, el is vették tőle a Brothers in Arms előtagot, ám később magát a játékot is elkaszálták. A Furious 4 Montana nevű karaktere némileg átalakítva születik újjá a fejlesztők legújabb játékában, az év végén megjelenő Battlebornban.

3.
3.
McDuff
Kedvenc második vh-s játéksorozatom, bár a 3. résszel eléggé becsicskultak és elszálltak az arcade irányba (a tankos rész borzalmasan gagyi volt),de remélem az új résszel visszatalálnak a gyökerekhez.
2.
2.
Red-E-Kamp Van
Még csak most fogok nekikezdeni a korábbi epizódoknak.
Egyszer jó sok éve a media marktban egy piszkos x360on játszottam pár percet vele.De majdnem leszakadt a fejem olyan volt az élmény.
1.
1.
PaulMarloW
remélem is és bizok benne hamar jönni fog
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...