Overwatch - október végén indul a bétateszt

  • Írta: fojesz
  • 2015. október 15.
  • Korai verzió
Link másolása
A Blizzard bejelentette, hogy október végén indítja el az Overwatch bétatesztelését. A teszten alapjáraton csak egy szűkebb játékostábor vehet részt, de lesznek nyitott bétahétvégék is.

Ahogy azt a Blizzard korábban megígérte, még idén ősszel elindul az új játékának bétatesztelése: egész pontosan október 27-én bőgnek majd fel a cím szerverei, a próbalehetőségre addig is folyamatosan lehet jelentkezni.

A tesztelésnek két fontos szerepe van a fejlesztők szerint, egyfelől az a céljuk, hogy minél több visszajelzést gyűjtsenek be a játékosoktól, másrészt pedig szeretnék a végletekig terhelni a szervereiket, hogy megbizonyosodjanak arról, minden rendben lesz a végleges változat rajtjakor.

Ennek megfelelően két különböző tesztelési lehetőségnek nézünk elébe. Egy szűkebb réteg folyamatosan tesztelheti majd a játékot, de ide értelemszerűen nehezebb is bekerülni: ez a tesztelés indul el október 27-én, és elsőként csak Amerikában, amit nem sokkal később egy európai és egy ázsiai teszt is követni fog.

A november 6-i BlizzCon után azonban nyílt bétahétvégeket is tart majd a Blizzard, ezekre a rövidebb időszakokra annyi embert engednek majd be a szerverekre, amennyit csak lehetséges. A hétvégék pontos dátumai még nem ismertek.

A béta során 18 különböző hőst lehet majd próbálgatni.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...