Aggódik a Ubisoft: megint bevásárolt a Vivendi

  • Írta: fojesz
  • 2015. október 22.
  • Biznisz
Úgy tűnik, a Vivendi eltökélte, hogy érdemi részesedést és így befolyást szerez a Ubisoftban. Ismét bevásárolt a kiadó részvényeiből, miközben a cégnél egyre többen tartanak ennek a következményeitől.

A Vivendi múlt héten jelentette be, hogy 140 millió euróért 6,6 százalékos részesedést vásárolt a Ubisoftban. A kiadó már akkor kiadott egy rövid közleményt, amiben jelezte, ez "egy kéretlen lépés volt a Vivendi részéről", és ahogy az elmúlt 30 évben, úgy a jövőben is független kíván maradni.

A Ubisoft nem csak kívülre volt kénytelen kommunikálni, a cég vezérigazgatójának, Yves Guillemot-nak házon belül is meg kellett nyugtatnia az embereit, akik attól tartanak, hogy a Vivendi a folyamatos részesedésszerzéssel át akarja venni az irányítást a cégen belül. Guillemot szerint ugyan a Vivendiről (és annak fejeséről) lehet tudni, hogy szeret ehhez hasonló akciókba kezdeni, viszont ők mindent megtesznek majd a függetlenségükért.

Guillemot a GamesIndustrynak küldött levelében azt is hozzátette, elsősorban azért zavarja őket ez, mert el szeretnék kerülni, hogy olyan emberek dirigáljanak nekik, akik nem értenek a játékiparhoz.

A slusszpoén, hogy ezek után a Vivendi elindított egy második bevásárlási kört, újabb 244 millió eurót fektetett cégbe, és ezzel 10,39 százalékra növelte a részesedését. Azt is megjegyezte (és valószínűleg ezzel a Ubisoft kifakadására reagált), stratégiai okokból vásárol be a Ubisoft részvényeiből, és fenntartja magának a jogot, hogy a jövőben is folytassa a részesedésszerzést, ha a piaci körülmények megengedik.

A részesedésszerzés természetesen befolyással jár, idővel a Vivendi is delegálhatna embert a cég igazgatótanácsába. Hogy meddig menne el, az még kérdés, mindenesetre durván 9 milliárd eurónyi készpénzállománnyal rendelkezik, úgyhogy a pénzen (egy darabig) nem fog múlni.

A Vivendi ezzel együtt a Gameloftban is növelte a részesedését: ott 10,2 százaléknál jár, a második kör 34,4 millió eurójába került.

8.
#7: " Azonban Activisionék sem csak azért vásárolták ki magukat alóluk mert az olyan menő, hanem mert akkor senki nem pofázik bele mit csináljanak. "
Gyartjak a tucatfost is azota rendesen.
A ubi soft csak pepitaban...
7.
a3a
#6: Személy szerint nem a Vivendiről alkottam véleményt, csak az Ubi aggodalmait próbáltam elmagyarázni. Azonban Activisionék sem csak azért vásárolták ki magukat alóluk mert az olyan menő, hanem mert akkor senki nem pofázik bele mit csináljanak. Meg mert megtehették, de nem az volt a lényeg.
6.
Ooorky
#3: Látszik, hogy sokan semmit se tudnak de pofáznak.
Vivendi anno a Blizzard és az Activision fölött is bábáskodott, míg azok a WoW-ból és a CoD-okból annyi pénzt össze nem szedtek, hogy kivásárolják magukat...
Nem sokkal később a Vivendi kiszállt a játék bizniszből bezárva, eladva a többi stúdiót is (pl. Sierra Entertainment).
Úgy látszik most jöttek rá ez mekkora hiba volt.
5.
logic5
A Ubisoft még akkor is jobban járna, ha legalább nevet váltana. Értelmes működő címet nem tudtak lerakni az asztalra évek távlatában!
4.
_NMI_
#3: Az Ubi nem a játékokhoz konyít, hanem a pénzügyi modellekhez. Mindenesetre ez a mondat tőlük számomra az év poénja:
"elsősorban azért zavarja őket ez, mert el szeretnék kerülni, hogy olyan emberek dirigáljanak nekik, akik nem értenek a játékiparhoz."

3.
a3a
#2: Azért képzeld el, hogy az így is enyhén szólva nem túl jó cég fölé egy olyan kerül akik még annyit se konyítanak a játékokhoz, mint az Ubi. Megtörténhet, hogy az eddigi szemetek a jövőben a kiadó legjobb játékainak fognak számítani.
2.
Hunner
Úr isten, még a végén jön egy cég a mamutkiadó fölé, aki nem hagyja őket futószalagon szemetet előállítani, és a végén még a marketing osztály helyett a fejlesztőstúdióknak kell majd pénzt adni. Én is félnék a helyükben...Hajrá Vivendi
1.
strike19
Szerintem nem is lenne baj ha Viviendi átvenné a hatalmat.
Scarface nagyon jó játék volt.Igazán megnézéném újra csomagolt kiadásba.
Nekem nagyon hiányzik a 80's évekbeli sandbox játék.
AC már dunát lehetne rekeszteni.Nem azt mondom hogy rosszak de mindig csak ugyan az játékmenet úgy az a csavar stb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...