TGA 2015: Új infómorzsákkal teaselik az eseményt

  • Írta: fojesz
  • 2015. november 30.
  • Teaser
Link másolása
Életműdíjat kap a Westwood Studios két alapítója, kint lesz a Quantum Break, és valamilyen Nintendo-bemutatóra is lehet számítani. A díjátadó jelöltjeit ezúttal is akciósan vehetjük meg a rendezvény apropóján.

Magyar idő szerint december 4-én, hajnali 3 órakor tartják majd az idei The Game Awards díjátadót, amely az év legjobbjainak jutalmazása mellett egy sor bemutatót is tartogat: egyebek mellett tíz világpremiert is. A rendezvény mögött álló Geoff Keighley és csapata folyamatosan teaselik az eseményt, a hétvége termését gyűjtöttük most össze nektek.

Díjat kap a Westwood Studios

A The Game Awards életműdíját, az Industry Icon Awardot idén a Westwood Studios két társalapítója, Brett Sperry és Louis Castle kapja majd meg. Keighley szerint a Westwood óriási hatással volt a játékiparra, így többek között az eSport sem tarthatna ott, ahol most tart, úgyhogy mindenképpen jár nekik az elismerés.


A Westwood olyan címeket tudhat maga mögött, mint az Eye of the Beholder-, a The Legend of Kyrandia-, a Dune-, a Lands of Lore- vagy a Command & Conquer-széria. Az 1985-ben alapított céget 1998-ban felvásárolta az Electronic Arts, majd 2003-ban be is zárta azt.

Érdekesség, hogy tavaly Roberta és Ken Williams kapta meg a díjat - akkor egy King's Quest-bemutatót is hozott az este.

Új Quantum Break-videót kapunk

Nem a világpremierek sorát erősíti, de jó tudni, hogy a Quantum Break is ott lesz Los Angelesben, ezt először a Remedy, majd a Microsoft erősítette meg a Twitteren. A készítők szerint gameplay videót kapunk, méghozzá nagyon is frisset, ráadásul szerintük ez az eddigi legjobb anyaguk. A Microsoft szerint egyébként más Xbox One-játékokra is számíthatunk, de ebbe az állításba ugye sok minden belefér.

Közben a Remedy azt is megerősítette, hogy a játék élőszereplős jeleneteinek munkálatai véget értek.

A Nintendo is képviselteti magát

Keighley a Nintendóról is szót ejtett a hétvégén. Nem túl meglepő, de azért leszögezte, hogy az NX-szel kapcsolatban nem tudnak majd újdonsággal szolgálni, de a Nintendo hoz majd magával valami újat azért. Nem mondott konkrétumokat, de célozgatott arra is, hogy valamilyen formában Satoru Iwatára is megemlékeznek majd az esemény folyamán.

Akciósak lesznek a legjobb játékok

A tavalyi évhez hasonlóan idén is akciósak lesznek a The Game Awards jelöltjei. Az akció december 3-án kezdődik, és december 5-én ér véget, ráadásul idén nem csak a Steamen, hanem a PlayStation Store-ban és az Xbox Store-ban is számíthatunk leárazásokra. A jelöltlistát itt érhetitek el.

3.
3.
tardisen98
Remélem, hogy lesz info az új Zelda-ról.
2.
2.
DON GONDOCS
Lol szóval a nemrég megjelent fallout 4 Tomb raider Assassins creed, star wars battlefront, BO3 is akciósak lesznek? Tiszta jó azoknak akik most vették meg :D
1.
1.
Hjah, és azoknak a Westwood klasszikusoknak mennyire, de mennyire tudnánk örülni, valami modern köntösben. Most néztem épp, hogy a Lands of Lore - The Throne of Chaos is fenn van Originen és alapból 5 euróért adják, pedig 1993-as. Az volt életem első legálisan beszerzett kalandjátéka. ( Igaz jóval megjelenés után és nem az abszolút első volt, csak kategóriájában ! :) Na de mindegy, addig meg ott van hiánypótlónak a két 'Grimrock' ...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...