Boldog karácsonyt kíván a Gamekapocs!

  • Írta: Gamekapocs
  • 2015. december 24.
  • Érdekesség
Link másolása
Az év javát már magunk mögött tudtuk, az elkövetkező napok a jól megérdemelt pihenésről szólnak majd. Békés, boldog, bejgliben és játékokban gazdag karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Talán ti is észrevettétek, hogy az utóbbi napokban csendesebb volt a GK, ami nem véletlen: itt a karácsony, a játékfejlesztők és mi is visszavettünk picit a tempóból. Teljesen persze nem tűnünk el, de szusszanunk egy rövidet, hogy aztán érdekesebbnél-érdekesebb hírekkel, cikkekkel térjünk vissza; több évzáró anyagot is beterveztünk a jövő hétre, érdemes lesz velünk tartani!

Addig is fogadjátok szeretettel a karácsonyi ajándékunkat: az elmúlt időszakban sikerült egy kis szabad fejlesztői kapacitáshoz jutnunk, és ennek köszönhetően egy sor változtatást, javítást eszközöltünk az oldalon.

Csiszoltunk a motoron, finomhangoltuk a menürendszert, megújítottuk a képnézegetőnket, átalakítottuk a mobiloldalunkat, és titkosítottuk a forgalmunkat is többek között. És ez még nem minden, a közeljövőben is várhatók újdonságok: igen, ledolgozzuk a legnagyobb hiányosságunkat, és a kommentszerkesztést is megcsináljuk.

Végül nem maradt más hátra, minthogy békés, boldog karácsonyt kívánjunk nektek! Legyen benne sok szeretet, család, halászlé, bejgli meg videojáték is, és tetszés szerint gondoljatok ide minden mást is a nagy közhelygyűjteményből.

A Gamekapocs-szerkesztőség

60.
60.
Hardy
59.
59.
PaprikaJancsi
#57: Igen...mondták is már valamikor.
58.
58.
#57: Én is azt néztem...mondjuk sok értelme nem volt.
57.
57.
kopic
Egyébként a jelvényeket, pontokat eltöröltétek ? O.o
56.
56.
angelus7
55.
55.
_Tappancs_
54.
54.
Gamer70
53.
53.
Matt8888
Boldog Karácsonyt Mindenkinek! Remek egy reggel! :)
/apropó a pontok eltűntek? o.O/
52.
52.
br1Koo
Boldog Karácsonyt minden kedves kocaktársnak! :)
51.
51.
Norbaa
Boldog karácsonyt srácok
50.
50.
Norbiii
#48: Sajnos én is beteg lettem, lázcsillapító be, és valahogy talpon maradtam! Gyógyulj meg! :)
49.
49.
Angelwing
#48: Jobbulást!!! és Boldog Karácsonyt mindenkinek :)
48.
48.
Chrysh
A 39 fokos lázammal együtt Kívánunk a GK Közösségnek Sok Boldog Karácsonyt!
47.
47.
godach
Boldog Karácsonyt srácok! Játsszatok ;)
46.
46.
Norbiii
#44: Ez jó, ezt én is szeretem (karácSONYt) :D
45.
45.
medson
Boldog karácsonyt GK :) és mindenkinek aki követi ezt a nagyszerű hír oldalt :), GK FTW
44.
44.
NECROSMOKE
43.
43.
szepike
Boldog Karácsonyt (+1 kis ajándékot) Mindenkinek!!!!
42.
42.
Skygameboy
Boldog Karácsonyt mindenkinek !!! Kontrollert a kézbe itt a hosszú szünet!
41.
41.
Red-E-Kamp Van
#33: véletlen elvétettem,
tudod vagy ezt kommenteljük, vagy a R.I.P.-t egységesen.
40.
40.
TheNick
39.
39.
DON GONDOCS
#38: basszus nemide XD nesze neked forralt bor.
38.
38.
DON GONDOCS
Év csalódása need for speed.
36.
36.
sloth
a "barátaim" funkciót, (amivel meg lehetett nézni a gk-s barátok tevékenységeit) azt igazán visszahozhatnátok az ünnepek után :3

egyébként viszont kívánom
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...