A Nomura Securities elemzői szerint a Nintendo március és május között leplezi majd le a Nintendo NX koncepcióját, júniusban mutatja meg először a gépet, és várhatóan az év végén, október-november környékén dobja majd piacra azt.
Habár a konzolról szinte semmi konkrétat nem tudunk, és a fenti menetrend hirtelennek is tűnhet, nem zárható ki, hogy valóban erre a forgatókönyvre készül a Nintendo: ha emlékeztek, a PS4 és az Xbox One rajtját sem húzták sokáig a bemutatójuk után.
Érdekesség, hogy a hír hallatán 5 százalékot estek a Nintendo részvényei, a Nomura ugyanis azt is hozzáfűzte mindehhez: noha az NX már egy évvel a premiert követően elkezdi javítani a Nintendo üzemi nyereségességét, szinte biztos, hogy kannibalizálni fogja a 3DS és a Wii U eladásait.
A korábbi pletykák szerint a Nintendo NX egy hibrid konzol lehet, vagyis egyszerre funkcionál majd asztali és hordozható konzolként, és elvileg már az év elején elkezdik gyártani.
Remélem megmaradnak a régi gamek, mert 15-20 régi játékot szívesen beszereznék az e-shop ban...
Én NX-en is akarok majd sok: Mario, Donkey Kong, Toad, Yoshi-val játszani....persze jöhetnek más stílusú játékok is, csak tényleg ne a mi kárunkra...
Bár ha szigorúan a szóalkotás szabályai szerint nézzük, akkor a mondat most azt jelenti, hogy a Wii U és a 3DS eladásai fognak kannibállá változni. :-)
Én csak egyet kérek a Nintendotól, de azt nagyon kérem: Az NX-ből ne legyen Ps/Xbox, a Nintendo maradjon meg Nintendonak. Persze ha szükséges nyisson több irányba is, célozzon meg más rétegeket is, de a törzsbázisát ne hanyagolja el! Én nagyon félek, hogy a híres N háttérbe szorítja majd a jó kis N-es címeket, hiszen manapság mik az úgymond "átlag igények"? CoD, Battlefield, Witcher stb...tehát nem ezek. Szóval engem nem zavar, ha jön sok CoD, meg egyéb mai stílusú játék, de jöjjön sok Donkey Kong, Mario és társai féle játék is!
A Wii U-val ilyen szintén teljesen megvagyok elégedve, remélem az NX-el is megleszek!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.