Tényleg hibrid lehet a Nintendo új konzolja

  • Írta: fojesz
  • 2015. október 16.
  • Pletyka
Link másolása
A Wall Street Journal informátorai is megerősítették, hogy hibrid lehet a Nintendo új konzolja, az NX. Ez azt jelenti, hogy a gép egyesítené a nappaliba szánt és a hordozható masinák előnyeit.

Új infók érkeztek a Nintendo következő konzoljáról, amit egyelőre csak NX kódnéven emleget a cég. A Wall Street Journal értesülései szerint a kiotóiak már elkezdték teríteni a gép fejlesztői csomagját, ami azt jelenti, hogy a korábbi terveknek megfelelően jövőre tényleg bemutatnák az új üdvöskét - erre akár az év elején is sor kerülhet.

Habár az NX-ről a Nintendo egyelőre nem hajlandó részletekkel szolgálni, a Wall Street Journal azokat a pletykákat is megerősítette a forrásai révén, amelyek szerint az új konzol valójában egy hibrid lesz: alapjáraton asztali gépről lenne szó, viszont tartozik hozzá egy hordozható egység is, ami az irányító/kézikonzol szerepét töltheti be.

A lap szerint egyébként a Nintendo egy, az iparágat vezető chipgyártótól rendelné az NX lapkáit: ha erre ráhúzzuk, hogy a konzolpiacon most az AMD dominál, akkor a korábbi híreknek megfelelően valóban ez a cég lehet a Nintendo beszállítója.

37.
37.
myrte
#24: Most több WiiU játékot adtak, adnak ki a szezonban, mint 3DS-re. Szóval én még nem temetném. A belinkelt cikkedben is azt mondják, hogy még pontosan azt se tudják, hogy milyen lesz. Ergó örülhetünk, ha jövőre bejelentik.
35.
35.
Norbiii
#33: Én sokat filóztam azon, hogy egy új konzol lesz az NX, vagy valami más koncepció szimplán, vagy aminek adott esetben köze lehet a 3DS-hez, és a Wii U-hoz....?! Még semmi sem biztos, de ami a hírből levehető, (amit linkeltél ezt én is olvastam asszem) hogy az NX egy bitang erős és ötletes konzol, (eszköz) lesz/lehet!

Legyen az NX erős, jöjjön rá sok nem N-es cím, GTA, és minden, de ez NE menjen a Nintendo törzsközönségének a hátrányára, mert bevallom egy kicsit tartok ettől..:( Továbbra is legyen sok Mario és társai játék!
34.
34.
DON GONDOCS
Bár ezzel együtt úgy tűnik hogy a wiiu hamar támogatás nélkül marad és lesz a legrövidebb életű nextgen konzol. Gondolom ezért sem jelenik meg sok játék a wiiura.
33.
33.
DON GONDOCS
http://diceandsorcery.tumblr.com/post/131413643063/%C3%BAjabb-inform%C3%A1ci%C3%B3k-sziv%C3%A1rogtak-ki-az-nx-konzolr%C3%B3l

Új infó az NXről.
29.
29.
RangerFox
Egy asztali és egy kézikonzol egyben? nem rossz, nem rossz.
28.
28.
DON GONDOCS
https://www.youtube.com/watch?v=xRKl4NJ9BGk
Ime az NX :)
24.
24.
DON GONDOCS
A wiiura már idén se sok játék jelent meg, talán már ennyire az új konzolra készülnek a játékaik.
23.
23.
myrte
#19: Ilyet se sokat hallani Tőletek.

Az biztos, hogy valami nagy dobásra készülnek, annyi ködösítés van a dolog mögött, hogy ihaj. Simán el tudom képzelni, hogy már lemez meghajtó nem lesz, nagyon afelé hajt a világ. Például már a steam kulcsok eladása is bekerült a konzolboltok ajánlatai közé.
A 3ds-nek lassan itt a vége. Lehet, hogy hibriddel akarják leváltani. De itt vannak a mobilok is, amire most játékot készítenek. Lehet, hogy ezeket az erőgépeket is fel akarják használni hozzá. Ki tudja, jövőre kapunk csak hivatalos bejelentést.

A gamepad meg igen is jó, van értelme. El tudok menni játszani a lakás olyan pontjára, ahol már senkit se zavarok. Aztán azoknak is nagy könnyebbség, ahol csak egy tv van, vagy ahol nincs is normális monitor vagy tv. Nem csoda, hogy már mindenki tud streamelni. Xbox one pcre, ps4 vitára.
20.
20.
Bar off, de en is kicsit megbantam mar, hogy valtottam ps3-rol 4-re, csomo jo jatek hianyzik, viszont can sok szar indie ra, annyi mint a szemet...
19.
19.
Falcon
ha egy kézi konzol is a csomagban lesz akkor a gépen spóroltak nagyon ...úgy látom a nintetndo semmiből sem tanul.....
most hogy kiderült hogy nagyon gyengék lettek az új konzolok csak annyi dolga lett volna hogy 30% erősebb gépet csináljon mint a ps4 és venné mindenki ha a játékok garfikjáján is meglátszana a kijelzős irányítót meg felejtsék már el semmi értelme nincs csak iszonyat drága
én már megbántam hogy váltottam ps3 asrol 4re ,azok a játékok ammikel én játszok (call of duty, battlefield) nem lettek sokkal szebbek viszont 5x annyit költők rájuk és minden gagyiságot remastelnek csak ezeket nem nehogy szervert keljen tartani rájuk
17.
17.
Norbiii
#10: Máskor kérdezz engem, privát és segítek ahogyan régen is! :)
10.
10.
kamgecam
#8: +1 :)
Jó játékok is vannak WiiU-ra de tuti hogy az Nx-el is kompatibilis lesz az összes WiiU játék.
9.
9.
kamgecam
#6: Az viszont nagyon durván jó lenne.
Ha ezt tudom akkor nem vettem volna meg fél évvel ezelőtt a WiiU-t,hanem kivártam volna az NX-et. :(
7.
7.
Norbiii
Remélem majd az NX támogatja majd a Wii/Wii U-s irányítókat, és lejátssza majd a Wii U játékokat, annyi kedvencem van rá, hogy fel sem tudnám sorolni.... ! A Yoshi Woolly World a kedvenc játékom, ami visszahozta gyermekkorom kedves emlékeit, és amivel az új N konzolon is szeretnék majd játszani!

Remélem a Wii U-ban azért lesz még pár év potencia, és azt is, hogy NX-en is sok ilyen játékban lesz örömöm! :) Az ötlet meg szerintem jó lenne!
6.
6.
fojesz
#4: Nem, nem ez. A Gamepaddel kimesz a WC-re, es meghal a jatek, itt pedig komplett kezikonzolkent is hasznalhato az iranyito, amit barhova vihetsz magaddal.
5.
5.
Hs ujra olyan jo lenne, mint a wii, akkorr a.ps4 melle vennem egy NX-et!
4.
4.
Raptor X
"alapjáraton asztali gépről lenne szó, viszont tartozik hozzá egy hordozható egység is, ami az irányító/kézikonzol szerepét töltheti be."
Miért, a WII U nem ez??? Ez mekkora egy hülye hír...
1.
1.
Paint
2 az 1-ben konzol? Jól hangzik, kíváncsian várom..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...