Egyre nagyobb üzlet az eSport

  • Írta: fojesz
  • 2016. január 26.
  • Biznisz
Link másolása
A vártnál lényegesen nagyobb volt tavaly az eSporthoz köthető forgalom, és a szegmens növekedése várhatóan a következő években is lendületes marad. Az egymilliárdos álomhatárt 2019-ben léphetjük át.

Ahogy azt a 2015-ös évzáró cikkünkben is írtuk, egyre nagyobb a felhajtás az eSport körül, és ezt látszik alátámasztani a Newzoo jelentése is.

Az elemzőcég szerint tavaly 325 millió dollárt tett ki a szegmens forgalma, vagyis ennyi pénzt költöttünk, illetve költöttek a piaci szereplők jegyekre, merchandise-ra, reklámokra és egyéb befektetésekre. Ez a szám nagyobb a vártnál, a Newzoo szeptemberben még 278 milliós forgalmat jósolt.

Habár így éves szinten 67,4 százalékos volt az eSporthoz köthető üzlet erősödése, a Newzoo a következő évekre lassulást vár. 2016-ban "csak" 42,6 százalékos lehet a növekedés, így 463 millió dollárosra hízhat a piac, és ez a 40 százalék körüli ütem később is maradhat, ezzel 2019-re érhetjük el az 1 milliárd dollárt. Érdekesség, hogy idén Kína és Dél-Korea 106 millió dollárral, az összes bevétel 23 százalékával járulhat majd a "nagy tortához".

Összevetésképpen a Digi-Capital friss elemzése szerint a teljes játékpiac 90 milliárd dolláros forgalmat érhet el idén, 2020-ban pedig 115 milliárd dollárt könyvelhet majd el. Ez az elemzőcég is fontos növekedési faktorként tekint az eSportra, de egyelőre kérdéses szerinte, hogy meddig erősödhet ez a terület.

4.
4.
zimonyini
Elszomorító. "sport"
3.
3.
Az kizart.
Meg egyelore nincs ennyi idota...
2.
2.
nomcsa
1.
1.
Neo1989
Már többen nézik mint az olimpiát.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...