The Division - mi várható a megjelenés után?

  • Írta: zoenn
  • 2016. január 29.
  • Hír
Link másolása
Nem lepődünk meg azon, hogy szezonbérletet is válthatunk a The Divisionhöz. A Ubisoft három kiegészítőcsomagot tervez a megjelenés után - lássuk, mit tartalmaznak! Eközben az NVIDIA ingyen bétakulcsot szór PC-re.

A Ubisoft lerántotta a leplet a The Division szezonbérletének tartalmáról. Vannak még homályos foltok, például a DLC-k dátuma sem ismert, ám a lényeg annyi, hogy a készítők a márciusi premier után sem feledkeznek meg a címről. Egyébként a fizetős tartalmakon kívül ingyenes frissítések is érkeznek a játékhoz.

A Season Pass három bővítményt tartalmaz. Az első az Underground névre hallgat, ebben egy új területet járhatunk be, mégpedig New York földalatti világát - akár négyfős kooperatív módban is.

A második csomag Survival címen fut, és ahogy az a nevéből sejthető, egy túlélőmóddal bővíti a felhozatalt. Barátságtalan környezetben próbálhatunk meg túlélni, amely kellő kihívást jelent még a legtehetségesebb ügynökök számára is.

A harmadik DLC-nek csak a címe ismert, ez lesz a Final Stand. A pontos tartalmát csak később leplezi le a Ubisoft.

Mindenki, aki Season Passt vásárol, ingyen hozzájut egy lefűrészelt csövű sörétes puskához, illetve kap még egy sor ruhát és fegyerskint is. Emellett egyéb exkluzív tartalmak is ütik a markát, nem is beszélve a speciális eventekről.

Ami pedig az ingyenes tartalmakat illeti, az már biztos, hogy egy cím nélküli kooperatív játékmódot tölthetünk le valamikor. Ha játszol vele, egyedi jutalmakban részesülsz.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a megjelenéskor csak Manhattant járhatjuk be a The Divisionben, Brooklynt nem, most úgy tűnik, hogy a térkép nem a szezonbérlettel bővül majd - ha bővül egyáltalán.

A Season Passhoz külön, valamint a Gold Edition és Sleeper Agent Edition részeként is hozzájuthatunk.

Az NVIDIA ingyen bétakulcsokat osztogat

Aki még nem tudná, a bétateszt jelenleg is zajlik Xbox One-on, míg a PS4-esek és a PC-sek mától csatlakozhatnak a mókához. Utóbbiak számára jó hír, hogy az NVIDIA jóvoltából garantáltan hozzáférhetsz a bétához, elég csak regisztrálni ezen az oldalon, máris megkapod a kulcsot, a játék előrendelése nélkül is.

18.
18.
azureknight0715
kiprobáltam a bétát észrevételeim pedig a következők: megcsináltam minden side opsot, meg egyebeket,. A single része nagyon hangulatos főleg ha majd coopban mész , utazás közben mindig történik valami. Az időjárás folyamatosan változik pl valamikor süt a nap valamikor szakad a hó , ami rendkívül hangulatossá teszi a környezetet.A dark zone hát ja a pvp annyira nem tetszik, me csak csapattal lehet nyomulni+ mindig van egy idióta aki ha látja hogy van nállad valami rögtön elkezd lövöldözni. Ugyebár akkor rogue lesz ami annyit jelent hogy mindenki látja a térképen és ha őt megölik több pvp pontot kap az illető. aki meg rogue lesz az több pontot veszít mint ált ha meghal. betan elégé telve volt a szero a dark zonen belül nagyon nehéz volt npc-ket, teli ládákat találni, de néhány kék cucot azé bezsebeltem. A probléma leginkább a pvp-vel hogy ha véletlen meglösz valakit aki nem rogue, vagy a gránátod robban és valami idióta belerohan rögtön rogue-vá válsz és baszhatod. a játék ettől független kurvajó lesz, nekem nagyon bejött ahoz képest hogy ubifos. Ennek lehet adni egy esélyt , de ha végén nem azt kapom mint amit a bétában láttam akkor innentől kezdve végleg lemondok minden ubi játékról.
17.
17.
reddevil1015
Egyedül kicsit unalmas,pedig látok benne potenciált. Igazából azt se tudom mi lenne a dolgom?!
16.
16.
Mi varhato?
Nagy pofaraeses jo nehany embernek.
15.
15.
Blackhard89
#12: Rendben :)
14.
14.
captain planet
rakas kaka, le is mondtam az elorendelest. Lehet h PC-n jo, de PS4-en 2016ban ez edeskeves...
13.
13.
mataj
Szerintem jó lett haverokkal multiba nagyon király,főleg a dead zone!
12.
12.
mataj
#10: Fel veszlek holnap tolhatjuk mataj!
10.
10.
Blackhard89
Hát emberek Sajnos mennem kell dolgozni :D ma kipróbáltam a bétát....nagyon jó :)
Hiába Ubisoft tök átlagos gépem van gond nélkül fut rajta. A játék menet nagyon jó, gyors, kezelhető. hibát nem találtam benne szerverek jók, azonnal tudok kapcsolódni. Szóval nekem nagyon tetszik. Holnap haza jövök és egész hétvégén tolni fogom. Aki pc-n játszik és van kedve hozzá szívesen nyomhatnánk cop - ba. ghostblackhard néven vagyok fent. ;)
9.
9.
#8: Szia!Én megköszönném mert tennék vele egy próbát :)
8.
8.
Jawd000
Ha valaki még nem próbálta ki a bètát van egy fölösleges kodom xbox onera akit érdekel írjon :)
7.
7.
crytek
Kipróbáltam a bétát ,örülök.
Biztos nem érdekel ez a játék.
6.
6.
shooter1234
Bétakulcsot lehet venni g2a -n, én ott vettem 250 forintért, (+áfa) de már 1500 körül van az ára.
5.
5.
reddevil1015
#4: Köszi. Pont akkor érek haz ;)
3.
3.
reddevil1015
Tudja valaki mikortól lesz aktív a beta ps4-en? Letöltöttem,de még offline.
1.
1.
zsocc-nrg
Úgy tűnik a beta-kulcsokról lecsúsztam... na mind1 majd nézek pc-s gameplay-t mert már nagyon kíváncsi vagyok
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...