The Division - egyre biztosabb a nyílt béta

Link másolása
Egyre nagyobb az esélye annak, hogy The Divisiont a megjelenése előtt még egyszer kipróbálhatjuk. Nemrég több játékos is észrevette, hogy Xbox One-on és PC-n frissültek a bétakliensek, így tényleg nem lehet messze a nyílt béta.

Múlt hét végén zajlott a The Division zárt bétatesztje (írtunk is róla egy beszámolót), melyet csak a meghívott játékosok próbálhattak ki. Már akkor felröppentek a pletykák, hogy a játékból publikus bétateszt is lesz, az Xbox Italy által kirakott kép alapján február 16-21. között játszhatunk majd.

A Redditen most újabb nyomok kerültek elő, mivel több felhasználó is észrevette, hogy frissítették a The Division klienseit. Mind konzolon, mind pedig PC-n érkeztek frissítések, melyek még túl koraiak lennének ahhoz, hogy a teljes verzió előtöltését készítsék elő, így nagy eséllyel inkább a nyílt bétához készültek.

26.
26.
Mr Gutsy
#11: A jelenlegi állapotában nem olyan egyszerű a fejlövés ( még a testlövés sem) a Survariumban, a hit detection-t elkúrták teljesen :)
13.
13.
Yanez
#11: Ezzel maximalisan egyetertek! Az efajta dolgok engem mindig idegesitettek a videojatekokban. Pl az is, amikor labon lovod az ellent, de az tovabb akciozik, mintha mi sem tortent volna. Anno ezert becsultem nagyra a Soldier of Fortune-t, mert az vegre ujitott e teren! Most is vannak jatekok, amelyekben odafigyelnek erre, de nem sok, nagyon nem sok.
12.
12.
kamgecam
#11: Borderland's-ba is egy tárat kellett belelőni,sőt még többet! :D
Az igaz hogy fanatsy-scfi világba volt öltöztetve de hát a Division sem szimulátor.
11.
11.
Cooper911
#10: Mi köze az MMO-nak a sebzés rendszerhez?
Survarium, MMOFPS/TPS, ha fejbelövök valakit meghal.
Ha azt akarják, hogy ne egy lövés legyen egy ellen, akkor legyen pajzsa, sisakja, tankja bármi, de egy pólós faszi fejébe ne kelljen már egy tárat belelőni, mert az több mint vicc legyen akár sinlge vagy multi vagy mmo vagy akármi.
8.
8.
kamgecam
#6: A dice előtt meghajolok amiért a kezdeti botrányos megjelenés után időt és pénzt nem spórolva folyamatossan nemcsak javították a játékot hanem tökéletesre csiszolták.A Bf4 mára a legjobb multis fps.Ráadásul mikor fél év után visszatértem hozzá akkor látam hogy kaptam egy csomó ingyenes pályát.Most is ingyensen lehetet valami nagy pályát letölteni.
Hasonló a szitú a Driveclub-nál, ott is túlteljesítettek a kezdeti töketlenkedés után.Szóval megbocsátom nekik.Sokkal rosszabb ha egy fejlesztő csapat utána is szarik bele az egészbe, és a pénzt nem forgatja vissza a játék kijavítására.

Persze a legideálisabb az lenne ha megjelenéskor már tökéletes lenne egy játék de egy-két stúdiótól eltekintve ez lehetetlen, mert az olyan cégek mint az Ea vagy Ativision sürgetik a szerencsétlen fejlesztőket.
5.
5.
McDuff
#2: És a demo nálad milyen fogalmat takar? nálam ugyanezt, amit most idehánytál.
Másrészt meg,igen,az MMO-knak szokott lenni beta tesztje, de nem a megjelenés előtt 3-4 héttel kéne ezt, mert mint ahogy mc sabotage le is írta,azon már kb lóf.szt nem változtatnak.
És harmadrészt inkább arra céloztam, hogy mennyi játékot próbálnak úgy eladni hogy "rendeld elő és akkor tuti betázhatsz", sőt, egy kiadó több játékát is belevonja a promóba,mint pl vedd meg a MoH Warfightert és akkor BF3 betázhatsz még anno, de kb minek, ha ma már mindennek lesz nyílt bétája is?

De amúgy, jah, ha csak az ilyen elcseszett csírák kommentjeit kéne olvasnom ezen az oldalon, mint amilyen te vagy, akkor hallod puszta két kezemmel is megásnám azt a gödröt, csak ne olvassak ennyi baromságot!
2.
2.
pszihoapu
#1: azert beta, hogy kiprobalhasd mielott megveszed te szerencsetlen, nincs ebben semmi exkluzivitas...
"de az én időmben létezett olyan is hogy multiplayer demo" ha meg olyan oreg vagy hogy ez meg mar nem a te idod akkor ass egy godrot es tedd bele magad ne posztojj majomsagokat.
szinte minden MMO-nak van open betaja, amolyan stressz teszt a szervereknek.
1.
1.
McDuff
Semmi értelme már így ezeknek a "betáknak". Előrendelni már ebből a szempontból sem éri meg nem csak ezt, hanem más játékokat se,mert azt a kicsi kis exkluzivitást is elveszik tőled azzal hogy 2 hétre rá boldog-boldogtalan kipróbálhatja a """"BETÁT"""", ami amúgy már lehetne demo is, mert már kurvára a kész játékkal játszol, csak erősen limitálva. Amúgy is ilyenkor már csak a szervereket tesztelik meg az MM-t, de az én időmben létezett olyan is hogy multiplayer demo. De nem is ez akaszt ki legjobban, hanem hogy Hitman BETA is lesz?!WHAT? Mi a picsa abban a beta? Az egész játék egy rohadt nagy beta mivel darabokban jön, mert nincs is még kész.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...