Felújított változat készül a KotOR-ból

  • Írta: fojesz
  • 2016. február 16.
  • Bejelentés
Link másolása
A független fejlesztőcsapat a rajongók közreműködésével újítaná fel a BioWare népszerű Star Wars-szerepjátékát, a munkához pedig a negyedik generációs Unreal Engine-t fogják használni. Ízelítőként már tudunk is mutatni néhány képet!

A Poem Studios az Aperion címet adta a remake-nek, amely nemcsak látványban, de tartalomban is több lesz a 2003-as elődjénél; a srácok új helyszíneket és küldetéseket is szeretnének készíteni. Az első képeket (és rajtuk az Ender Spire-t, illetve a Tatooine-t) már megleshetitek a galériánkban:

Az Aperion hivatalos weboldalát itt érhetitek el, a szájton az említett képeken túl néhány apró infómorzsát is találni. Innen derül ki például, hogy a projekt teljesen legális a fejlesztők szerint, ugyanis nem kérnek érte pénzt, ingyenesen fogják kiadni. A munkálatokat adományokból finanszírozzák majd, ezeket viszont csak akkor fogadják, ha már elkészültek a játék nagy részével.

10.
10.
Csoki80
Remelem nem nagyon nyulnak hozza. ugy jo ahogy van!
9.
9.
Hardy
Vajon ez meg is fog valósulni?
8.
8.
eszeanna
Én egy harmadik részt is el tudnék képzelni. Persze nem egy TOR félét, hanem egy igazi single-t. Mindenesetre várós. Remélem el is fog készülni.
7.
7.
Dark_Temptation
Igen igen igeen! :-) már alig várom!
6.
6.
crytek
Érzésre ez is a soha el nem készülő álmok egyike!
5.
5.
mdr88
#4: Én is a napokban gondolkodtam rajta, hogy neki ugrok :) remélem ez a project sikeres lesz és gyorsan nekifognak a második résznek is :)
4.
4.
Chrysh
Pont most kezdeném el tolni a KoToR-t de ha lesz belőle még ezen az éven felújítás, akkor bevárnám
3.
3.
Seggeszkexkluzív
Ez se fog egyhamar elkészülni.
2.
2.
pszihoapu
#1: jah, igy van. csak az ilyen fuggetlen remake-ek soha nem szoktak elkeszulni.
1.
1.
mdr88
ez elég jól hangzik :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...