Csak feltételekkel támogatná az EA a Nintendót

  • Írta: fojesz
  • 2016. február 23.
  • Pletyka
Link másolása
A pletykák szerint márciusban tárgyalóasztalhoz ül a Nintendo és az Electronic Arts, a téma pedig az NX támogatása lesz. A Nintendo mindenképpen visszaszerezné régi szövetségesét, az óriáskiadónak viszont vannak feltételei.

Az Electronic Arts teljesen kifarolt a Wii U mögül, a kezdeti próbálkozások óta egyetlen egy játékot sem adott ki a Nintendo konzoljára, és egy ideje a 3DS-es címeket sem erőlteti. Legyinthetünk persze, hogy a Nintendo-gépeket úgyis a first-party címek éltetik, de egyrészt a cég sportjátékai bárhol elférnének, másrészt pedig finoman szólva sem szerencsés, ha az egyik third-party partner kerek-perec kijelenti, hogy nem fejleszt többet egy alig féléves konzolra.

Jó hír, hogy a Nintendo Life értesülései szerint az NX érkezésével újraértékelheti a kapcsolatát a két cég. A pletykák szerint az EA és a Nintendo márciusban többször is tárgyalóasztalhoz ül, és ezeken a megbeszéléseken múlik, hogy milyen támogatást nyújt majd a kiadó (illetve azon belül is az EA Sports) a konzolgyártónak. A hírek alapján a Nintendo rugalmasabbnak tűnik, és az EA szabott feltételeket a visszatéréshez - nyilván.

A sportjátékok vonatkozásában a kiadó arról szeretne meggyőződni, hogy a Nintendo mindent megtesz majd azért, hogy a sportkedvelő réteget is magához édesgesse; a Wii U esetében ez a játékostábor nem volt elég nagy, ennek megfelelően nem is érte meg az EA Spors-játékokat erőltetni a platformon. Az EA-nek három konkrét kérése is van a témában:

  • Szeretné, ha a Nintendo rendszeresen hirdetne sportközvetítéseken.
  • Szeretné, ha az NX-et EA-játékokkal egybecsomagolva is meg lehetne vásárolni.
  • Szeretné, ha az NX-re elkészülnének a legnépszerűbb sportalkalmazások, mint az NBA, az NFL, a WWE Network és társaik.


Hogy mi sül ki ebből, azt persze még jó ideig nem fogjuk megtudni, de ha a Nintendo teljesíti mindezt, azzal biztosan tudja bizonyítani az elszántságát az EA számára. A kiotóiaknak gyakran róják fel, hogy nem igazán tudnak együttműködni a külsős cégekkel; ezek után mindenképpen éles váltás lenne, ha hagynák, hogy ennyire beleszóljanak az üzletpolitikájukba.

20.
20.
mark910624
#19: Pénzügyi szempontból nyilván az EA a kutya, a Nintendo a farka. Érem hogy mit mondasz, nyilván a Nintendo értéket közvetít, de a mai világban az EA dirigál ...
19.
19.
Naridar
Rendben van, hogy a EA Sports-os játékok népszerűek, de szerintem amikor az USA "legrosszabb cég" címét két egymást követő évben elnyerő kiadó támaszt ilyen feltételeket a felé a cég felé, akiknek 3 first-party belső fejlesztésű játéka vezeti a gamerankings összesítő oldal all-time toplistáját (ahol az EA első és a top 50-ben lévő egyetlen képviselője a Mass Effect 2, ami ráadásul külső fejlesztés), akkor el kéne gondolkodni azon hogy melyik a kutya és melyik a farka.
18.
18.
Norbiii
#17: +1

Hallod pont erről beszélek mindig! Elismerem a PC minden tudását, de amikor megy a PC konzol vita, akkor a konzolról úgy beszélnek néhányan, hogy akkora a különbség, mintha a PC egy régi Super Nintendoval versenyezne....Legyen az PC, Ps, vagy Box, szerintem itt a különbségek már nem nagy különbségek, persze ez csak az én szerény véleményem! :)
15.
15.
Seggeszkexkluzív
A Nintendo nem akar ps4-Xoval versenyezni, gondolom nemis egy VR szemüveges konzollal akarnak majd hódítani. De ha meglépik amit eredetileg akartak hogy a tablet kontroller helyett egy 3ds- lesz alap kontroller akor az nem lenne rossz, de elég valószínűtlen.
13.
13.
delphijos
#12: Mondjuk tényleg nem ezen múlik, de elég sok multi cím van ami ps4-en 1080p/30-ban fut, box-on meg 900p/30-ban. Nem szeretem a konzol hasonlítgatást, meg nekem tényeg nem ez számít, de az előző gen-ben, amikor a programozók vért p...sáltak a ps3-al, és hasonló volt a különbség az 360 felé ( sok multi cím szebb volt box-on ) akkor ez mindíg a ps orra alá volt dörgölve....

Amúgy a témához: Én is szeretem a Nintendo-t, és lenne jópár cím amivel szívesen játszanék, de két konzolt nem akarok tartani, és bevallom nekem az hogy gyakorlatilag CSAK N-es játékokkal tudok játszani, azért kevés.
12.
12.
Yanez
#11: Szejko arrol beszel, hogy teljesitmenyben bolhafing koztuk a kulonbseg, ha nem a hardvert, hanem a jatekokat nezzuk. Bar elobbiben sincs nagy diferencia.
9.
9.
Ooorky
#1: Azért hardverileg ne már az ócska Xbone legyen a példa, Nintendo-nak eddig az összes konzolja hardveresen rendkívül átgondolt volt, sokkal valószínűbb a PS 4 szerű felépítés.
8.
8.
Norbiii
#7: Sajnos az sincs, pedig milyen jó lenne, de Fifából is csak a 13-as van! :(
Ezt megértem, de ezek ízlések és pofonok, amiket felsoroltál, mint például a Bayonetta az sem a tipikus N játék, az ilyen játékok inkább szélesebb rétegeknek (is) szólnak, persze sok N tulaj is szereti. Na meg összességében a Nintendonak elsősorban nem Ps és Xbox fanoknak kell a kedvébe járni, (arra ott a Sony és MS, hogy mindent megtegyenek ezért) hanem a Nintendo rajongóknak, persze minél többen vagyunk, annál jobb, nem vagyok a nyitás ellen, csak ne menjen a törzsbázis kárára! Jöjjön sok Mario, Yoshi, Donkey Kong, Mario Party stb...és ha ezek megvannak, akkor jöhetnek más címek is...
7.
7.
Heldengeist
#4: Pontosan ezért nem vettem soha nintendot. Eddig kb. két exkluzív volt, ami legalább felkeltette a figyelmem Az egyik a MadWorld, a másik a Bayonetta 2. Minden másra meg ott van a PC, Xbox, PS, amiknek vannak olyan exkluzívjai, ami nem csak a figyelmem kelti fel, hanem konkrétan érdekel.

Egyébként PES sincs rá? Én azt szívesebben játszom, mint a Fifát és lehet, hogy a Konamival egyszerűbb volna megegyezni.
6.
6.
Norbiii
Rossz eladás oké, de az EA kicsit mintha szívatta volna a Nintendot. Remélem azért NX-re lesz Fifa...
5.
5.
delphijos
#3: Itt nem a játékokról van szó, hanem ezeknek a tv appjairól. Amin box-on meg ps-en lehet közvetítéseket nézni.
4.
4.
Norbiii
#1: A Nintedo történetének leggyengébb asztali játékkonzol eladását produkálta a GC, ( csak a NES, SNES, N64, Wii-t számítva) tehát egyáltalán nem volt túl sikeres sajnos! Egyetértek, N konzolon én is játszanék GTA, R.E. stb...játékokkal, nagyon jó lenne, de az exkluzívok maradjanak a középpontban, mert egy Nintendo rajongónak talán azok a játékok a legfontosabbak, minden másra ott a Pc, Ps, Xbox..... A remote támogatás jó lenne, amikor Wii U tulaj lettem, milyen jó volt, hogy működött hozzá a két Wii-s remote. :)

Témához: Imádom a focit, fifa jöhetne NX-re!
3.
3.
Konkretan az, hogy keszuljon el ra az nba, nfl stb jatek az miert a nintendo fele elvaras? Ezeket az EA kell h keszitse...
2.
2.
Seggeszkexkluzív
Na kezdődik. Fogyjon jól konzol persze az ea igyekszik majd nagyszerűnek látszó félkész, dlc-kre darabolt játékokat megjelenteti, ja és persze támogassa az Origint is.
Persze ez nem fog tetszeni a rajongóknak így nem fogják megvenni a játékaikat így idő előtt lelép mint az Ubi annak idején. Halva született ötlet.
1.
1.
strike19
Hát igen itt a Nintendo-nak kellene megtenni az első lépéseket.
Én úgy szeretnék egy olyan Nintendo platformot ami van nem csak first party címek vannak.
De ezt a Gamecube óta lehetetlennek tartom.
Most jöhetnek a kövek a Nintendo fanoktól de szerintem a Gamecube óta nem volt sikeres konzoljuk amin mentek volna 3-party címek.
Elmondom mit kellene csinálni egy olyan nintendo konzolt ami erőviszonyba megközelíti az Xbox One-t.És az eddig megjelent kiegészítő Amibo,Wii remote compatibilis legyen.
5 dolláros licenc díjat szánják rá ,hogy megveszik az összes népszerű fájl formátumot.Meg rakjanak bele egy Blu-ray lejátszót.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...