Teljes árú játék lesz a No Man's Sky

  • Írta: zoenn
  • 2016. március 2.
  • Pletyka
Link másolása
A hivatalos PlayStation Blogra véletlenül kikerült bejegyzés szerint holnaptól rendelhetjük elő a No Man's Skyt. A posztot azóta eltávolították, de az kiderült, hogy a Hello Games alkotása teljes árú lesz, azaz 60 dollárt kérnek érte.

Egy ideje csend honolt a No Man's Sky háza tájékán, de ennek most úgy látszik, vége. A hivatalos PlayStation Blogon egy ideig látható volt az a bejegyzés, amely szerint holnaptól, azaz március 3-tól rendelhetjük elő a játékot.

Az eltávolított posztból az is kiderült, hogy az alkotás 60 dollárba kerül, szóval nem nyomott áron fogják forgalmazni. A fejlesztők eddig mélyen hallgattak a No Man's Sky áráról.

Lehetséges, hogy egy egyszerű hiba miatt került ki idő előtt a bejegyzés, szóval ne vegyetek semmit készpénznek. Annyi bizonyos, hogy az ambiciózus cím júniusban jelenik meg PC-n és PlayStation 4-en - ugyanazon a napon.

70.
70.
Caleon
De nagy lett itt a csend.
58.
58.
godach
Egyébként meg, lazuljatok. Biztos régen hallottátok már:
https://www.youtube.com/watch?v=VrZ4sMRYimw
47.
47.
Caleon
#46: - "Én pedig megcáfoltam az állításodat, " :-)
Ezt nem akartam bennehagyni, bár ha már nincs szerkesztés-gomb, akkor hozzáteszem, hogy a PSN-statisztikákon túl a Metacritic-en:

Everybody's Gone to the Rapture:
89 review - 78 %
User rating: 365 értékelés - 6.7 / 10

Dear Esther:
37 review - 75 %
User rating: 648 értékelés - 6.5 / 10

Nahát, érdekes, de ugyanaz a fejlesztő (Chinese Room) két hasonló játéka a két teljesen eltérő platformon szinte pontosan ugyanazt az értékelési képet mutatja. Ennyit arról, hogy "konzolos játékosok" meg "PC-s játékosok".
40.
40.
Caleon
Hogy azért legyenek adatok is, felugrottam az európai PSN-re:

- Everybody's Gone to the Rapture: 7071 értékelés alapján 4,25 / 5 csillag
- Layers of Fear: 1125 értékelés, 4,8 / 5
- SOMA: 3244 értékelés, 4,8 / 5
- Firewatch: 5319 értékelés, 4,5 / 5
- The Vanishing of Ethan Carter: 4,5 / 5
- Gone Home: 289 értékelés, 4 / 5
- Submerged: 513 értékelés, 4 / 5
- Ether One (ingyenes a plus-osoknak): 8686 értékelés, 3,5 / 5

Csak érdekességképpen:
- Bloodborne: 22644 értékelés, 4,8 / 5
- Fallout 4: 5473 értékelés, 4,8 / 5

Ebből a listából egyrészt az derül ki, hogy a Rapture éppen az a sétaszimulátor, amellyel kapcsolatban a legtöbben vették maguknak a fáradtságot, hogy értékeljék az összes hasonló cím közül. A másik, ami kiderül, hogy az értékelés nem tükrözi ezt a fura "99%-os" nézetedet.
Más kérdés, hogy sétaszimulátorokat összességében jóval kevesebben vásárolnak, mint AAA-s címeket, így a Bloodborne-n és a Fallouton több a like, mint bármelyik indie sétaszimulátoron, de ez PC-n is így van.

Értékelem az erőfeszítésedet, hogy megpróbáltad degradálni a konzolon is játszókat, de a számok ellened beszélnek. További szép estét.
31.
31.
godach
#29: Fordítsak? Aki nem PC-n játszik, vagy esetleg nem kívánja oltani a konzolokat, az mind hülye.
Annyira egyszerű ez a gyerek, mint az u szeg. Sajnos emiatt, a saját farkába harap mindig, mert hasonlít is rá.
Egyszemélyes háborút indított a Sony és úgy magában a konzolok miatt is.
Egy éve, még azt sem tudta elképzelni, hogy konzolja legyen. Mára már van naki minden. Legyen. Hiszek neki.
Azonban a hszeiből nem ezt szűröm, szűrjük le.
A sok hater szövege, meg a burkolt konzolosokat sértő dumája nem csak sértő és unalmas, na meg idegesítő, de egyenesen szánalmas is.
Hagyjátok rá, én már a múltkor megmondtam.

u.i: Ha elnézed neki a fenti sértegetéseket, akkor elég jól el lehet vele lenni, mert egyébként értelmes a srác. Viszont én már nem bírtam tovább az alárendelt, mindent nézzek el neki stílust.
23.
23.
A Pulyka
#22: Ja, csak még annyit, mielott kioktatnál:

"Ez azoknak való, akik szeretnek szöszölni, és nézelődni. Bebújni ide-oda, csak hogy megnézzék mi van ott - még akkor is ha tudják, hogy nincs ott semmi. Vagy akik csak meg szeretnének állni gyönyörködni egy egy véletlenül generált táj szépségében. Itt nincsen sztori és lenyűgöző, parasztvakító effektek"

Pontosan ezt várom el.
17.
17.
Egy teszt vagy gameplay majd megmutatja milyen, utana erdemes beruhazni ra.
16.
16.
delphijos
Minfig csodálattal adózom azok előtt akik 10 kép, 1 két perces video alapján konkrétan megmondják hogy szar, unalmas lesz egy játék. A grafikát még úgy-ahogy be lehet lőni ezek alapján, de a játékmenetet, történetet,stb???
Persze a fegyver engem is elriaszt. :D
15.
15.
Naridar
Amekkorának ígérkezik a játékbeli univerzum mind területileg (térfogatilag?), mind lehetőségekben, akár még ennyit is megér. Aki sokallja, annak ott lesz a Planet Nomads, hasonló, de kissé Minecraftosabb koncepcióval, kickstarteren 20$-ért árulják a játékot is tartalmazó csomagot.
14.
14.
Perseus84
Erdekelt de semmit nem lattam benne ami megfogott. Ha generaltak lesznek a bolygok akkor sztem veszett ugy mert dogunalomba fullad hama. De ne legyen igazam
12.
12.
kamgecam
#11: A Cod-ban nagyon durva fegyók vannak, vagy Bf-be játszál azokkal.
11.
11.
Perseus84
Nekem tetszett addig amig meg nem lattam azt a "fegyvert" amivel pittyangatott ott. Na akkor mar lemondtam rola.
10.
10.
A Pulyka
#9: Ez az 1 fonoknek ment :)
9.
9.
A Pulyka
"Ezt nem haterkedésből mondom"

Már rosszul is kezdted...

Amikor a sony felkarolta a projectet, akkor te még kurvára semmit sem tudtál a játékrol, sot, valoszinu, hogy még most sem tudnál a létezésérol. Ha jo játék lesz, az nagy részrol a sony-nak lesz koszonheto, ugyanis ok pénzelik. Shean gyereknek egy budos vasa sem volt, csak 3 laptopja, meg egy furdoszobaméretu stúdioja, de ezt te bizonyára tudod, hisz te vagy itt a nagyokos.
8.
8.
giga321
Amikor tavaly novemberben elcsúsztatták idén júniusra egybõl az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a játék kb 40-50%-on áll és még sehol sincs kész. Remélem, hogy a csúszás a javára válik a produktumnak mert nagyon érdekel, de egy jó pár tesztet fogok várni még mielött megvenném.
7.
7.
Yanez
#5: Majd kiderul. Nekem eddig tetszik, de nem fogok rohanni erte, mert konnyen lehet, hogy olyan game lesz, ami par ora utan elso helyert fog vetekedni a monotonitas bajnoksagan. Varjunk egy teszt erejeig!
5.
5.
Ecneb
Erről a játékról a jól ismételgetett trailer videón kívül mást még nem láttam és azok is üresek és akció nélküliek voltak. Megér annyit amennyit kérnek érte?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...