GDC 2016: 400 euró lesz a PlayStation VR

  • Írta: fojesz
  • 2016. március 15.
  • Bejelentés
Link másolása
A várakozásoknak megfelelően relatíve olcsó lett a PlayStation VR, a Sony VR-szemüvege 400 eurót kóstál majd. A rossz hír azonban az, hogy beigazolódtak a pletykák, és csak ősszel fogjuk megkapni.

A Sony tartotta magát a korábbi ígéretéhez, és valóban annyiért árulja majd a PlayStation VR-t, mint egy új konzolt: a VR-szemüveg 399 dollárba, 399 euróba, 349 fontba, illetve 44 980 jenbe fog kerülni, vagyis éppen annyiba, mint annak idején a PlayStation 4.

A rossz hír azonban az, hogy beigazolódtak a pletykák, és a PlayStation VR már nem jelenik meg tavasszal. A Sony októberre időzítette a premiert (és szerintem nem döntöttek rosszul), a szemüveg mellé pedig ajándékba jár majd a PlayRoom VR nevű játék.

A Sony PSVR-konferenciája egyébként épp most zajlik, reggel jelentkezünk a zárt körű sajtótájékoztató részleteivel.

130.
130.
Caleon
Amúgy a legtöbb nagy kiadónak a konzol az elsődleges célplatformja, és ez arra utal, hogy konzolon nagyobb a vásárlási hajlandóság, mint PC-n. És ez nem meglepő.

1. Konzolon éles a generációváltás, ha veszel egy újat, akkor szeretnél rá új játékokat (esetleg el sem éred vele a régebbi játékaidat). Eközben PC-n megvannak az előzményeid, gyűlnek a játékok steam-en, originen, stb., így kisebb az inger az első napos vásárlásra.

2. PC-n rengeteg a terjesztő mind digitálisan, mind dobozosan, így könnyebb olcsón játékhoz jutni. Konzolon kevesebben vesződnek ezzel, így még egy akciós PSN-kínálatból is drágábban szemezgetnek, mintha egy humble bundle csomagot vennének, vagy a g2k-n nézelődnének.

3. Csak érdekesség, hogy a húszmillió példányban gazdára talált XO-n az AAA-s eladási adatok nagyjából megegyeznek a PC-s eladásokkal, holott a PC-s "tábor" százmilliós nagyságrendű. Tavaly novemberben közel 15 millióan voltak fent egyszerre a steamen, mégsem fogy több játék, mint konzolon.

4. A PC-s játékpiac nagyobb, mint a konzolos, viszont a kétharmadát free to play címek mikrotranzakciói teszik ki. Az AAA-s címek terén a PC le van maradva a konzoloktól, ráadásul több játék jelenik meg, így a vásárlóbázis is fregmentálódik. A rengeteg moba és mmo miatt pedig kevesebben jutnak egy-egy multis címre.

5. Konzolon fix a hardver, míg PC-n a rengeteg konfiguráció miatt többe kerül a fejlesztés, a tesztelés, az optimalizáció és a support is. Így a játékok járulékos költségei növekednek, míg a PC-s játékok árai tradicionálisan alacsonyabbak, mint a konzolos játékoké. Ez sem olyan nagy buli a kiadóknak.

6. PC-n még mindig óriási a warez. És hiába mondják a játékosok, hogy csak kipróbálják, és ha jó, megveszik. Ugyanis az első napi warez azt jelenti, hogy ráér majd megvenni a játékot, ha lement az ára. Konzolon ilyen lehetőség nem elterjedt, így ha tényleg érdekel a játék és van rá pénzed, kisebb eséllyel oldod meg okosba.
Az Alien: Isolation fejlesztői keseregtek, hogy hiába fogyott relatíve sok PC-s kópia, mert az emberek lewarezolták és csak akciósan vették meg. Így a milliós eladás mögött olyan bevétel állt, mintha csak néhány százezren vették volna meg.

Mivel konzolon nagyobb a vásárlási hajlandóság, mint PC-n, ha nem lennének konzolok, azt az egész játékipar megsínylené, mert a PC-s bevételek nem nőnének arányosan a konzolos bevételek csökkenésével, ami a kiadókat további kiadáscsökkentésre kényszerítené és ennek mi innánk meg a levét. Sokszor egy konzolos játék bevételei teszik lehetővé a PC-s kiadást. A Witcher 3 esetében a konzolok teljesítménye visszafogta ugyan a végtermék kinézetét, viszont a készítők álláspontja szerint el sem készülhetett volna a konzolos piac bevonása nélkül a játék.
Egy másik hasonlattal élve a magyarországi könyvkiadók azért tudják megjelentetni a magyar írók általában veszteséges műveit, mert a bestsellerekből származó bevétel ezt lehetővé teszi. Ha nincs bestseller, korlátozottak a kiadó lehetőségei is.
129.
129.
delphijos
#128: minimalizálása
127.
127.
PaprikaJancsi
#126: Nehéz volt kitalálni :D
126.
126.
Galdech
Így legyen ötösöm a lottón :D Elolvastam a hírt, na nézzük a hozzászólásokat hátha megint PC vs. Konzol van. De mennyire, hogy az!
124.
124.
kamgecam
#119: :)
Többször volt már leárazva úgyhogy lesz még alkalmad.
119.
119.
hydraxon91
#112: Pont akkor 8000 a Bloodborne amikor nincs rá pénzem T_T
112.
112.
kamgecam
#100: Most ps store-ban Until Dawn 8500ft,Dishonored 4000ft,Bloodborn 8000ft és még sorolhatnám.Hülye aki 20000-ért vesz játékot.
100.
100.
hydraxon91
#96: Ha lenne pénzem 20 ezres játékokra akkor letörölhetném a port :(
96.
96.
kamgecam
#71: Akkor az idei felhozatalnak biztos örülni fogsz, letörölheted a port.
95.
95.
delphijos
Azt mondjátok hogy nem éri meg PC-n a brutál grafika (elsősorban a pénz, és az elég vegyes konfigok miatt. Ok. Amit továbbra sem értek, hogy ha nem lennének konzolok, akkor megérné? Szerintem azért sok ember aki most konzolozik, nem biztos hogy egy konzol áráért tartana otthon VGA-t, többnyire ők lennének az "átlagpc" tulajok. A brutál grafikából akkor sem részesülnének.Akkor miért a konzol fogja vissza a fejlődést? ( Magánvélemény, de ha nem lennének konzolok, még ennyi fáradtságot se vennének optimalizálásra. )
92.
92.
hydraxon91
#88: Aki első napon vesz játékot az nem normális. Pl most is a Division. Egy 6-7.5/10 játék amit millióan megvettek a hype miatt úgy, hogy még "review embargo" is volt rajta a játék megjelenéséig ami nem volt egy jó jel de a sok ember mégis megvette.
88.
88.
Caleon
#79: Itt van egy ellentmondás. A PC-s játékosállomány így is marhanagy. Miért ne érné meg a kiadóknak a brutál geafika, ha a konzolosok átpártolnának érte PC-re és így-is, úgy-is megvennék? A sok PC-s meg eleve megvenné, nem? Első napon, teljes árban, véletlenül sem a g2k-n.
79.
79.
hydraxon91
#77: "Ki tarja vissza a fejlesztőket hogy a játékok PC-s változatát brutál nagy textúrákkal, és szuper feljavított grafikával adják ki?" A kiadók maguk. Nekik nem érné meg kiadni a PC-s verziót brutál grafikával míg a konzolokon döcögve van meg a 30fps 1080P-ben (X1 900P-ben) Medium-High grafikán. Nagyon sok konzolos panaszkodna, ha ég és föld különbség lenne PCs és konzolos verzió között (egyesek meg se vennék a játékot). És szintúgy a kiadókon múlik az optimizálást PC-re (AKA. Batman Arkham Knight).
78.
78.
hydraxon91
#76: Valószínűleg ha meglátom mit írtam össze mikor jól leszek akkor látni fogom, hogy itt én is hibás vagyok.
77.
77.
delphijos
Azt én sem vágom hogy a konzol miért fogná vissza a játékipart. Ki tarja vissza a fejlesztőket hogy a játékok PC-s változatát brutál nagy textúrákkal, és szuper feljavított grafikával adják ki? Hogy még a vak is első látásra meg tudja különböztetni a konzolos verziótól. Senki sem vitatja hogy egy PC hardver jóval erősebb lehet a konzolnál. És mindent maximumra állítva szebb a grafika, és nagyobb a framerate. De szerintem sem annyira mellbevágó a különbség hogy az ember nem találja a szavakat. És ez nem a konzolok hibája, hanem a fejlesztők lustasága. Szerintem elég szemellenzős dolog azt képzelni hogy ha nem lennének konzolok, akkor most isten tudja milyen brutál grafika lenne PC-n. Mert erre most is meglenne a lehetőség......
76.
76.
Caleon
75.
75.
Caleon
#71: Amúgy érdekes kérdés ez a "ki viszi előre az ipart és ki fogja vissza". A Heavy Rain például nagyon innovatív volt (akárcsak a Fahrenheit), mégse fejlesztett a kutya se hasonló játékot.

Anno a Dune II. megjelenése után a Blizzard úgy kezdte a WarCraft-ot fejleszteni, hogy később nyilatkozták, nem értik azóta se, hogy nem jött rá senki, mekkora a potenciál az RTS-ekben.

Szóval nem a konzolok fogják vissza az ipart, az innováció mindig is kockázatos volt és sok bukást meg csődöt okozott, azóta a legtöbben a biztonságos pénztermelésre hajtanak. Beyond Two Souls éppen ellenkezőleg, nem simult bele semmiféle trendbe. Ha neked nem is tetszett, sokaknak igen és legalább mertek kockázatot vállalni.
74.
74.
hydraxon91
#72: Bocsánat, lázas vagyok es ilyenkor nevek nem ugranak be.
73.
73.
hydraxon91
#68: Szerintem a jelenlegi generációban bőven elég a PC és WiiU.
72.
72.
Caleon
#69: Nincs olyan játékuk, hogy Indigo Projekt. Indigo Prophecy van, de nálunk Fahrenheit néven jelent meg.

Idén már jön több exkluzív is, talán megjön ismét a kedved a konzolodhoz.
71.
71.
hydraxon91
#70: Meg én is várom az új Unchartedet, meg a Final Fantasy 15-öt ami azóta kiderült, hogy valószínűleg jön PC-re is. És persze új God Of War sincs a láthatáron pedig 1-2 kedvenc PS2-es játékaim voltak.
69.
69.
hydraxon91
#64: Heavy Rain-t szeretem, Indigo Project-et szeretem de a Beyond egy ...
68.
68.
Norbiii
A nyílt piac, a bő választék, a verseny szerintem jó! Az jó lenne ha csak Ferrari autó lenne, és nem létezne más autó? Kinek lenne autója, ha csak Ferrari lenne? Nagy valószínűséggel a milliomosnak, és a milliárdosnak...!
Véleményem szerint kell egy erős PC, Ps4, XO, Wii U, és kellenek régebbi játékkonzolok is, ( Ps3, Wii, X360 stb....) hogy minél több ember részese tudjon lenni ennek a nagyszerű világnak, és akinek nincs pénze egy Ps4-re, ő is tudjon mondjuk egy Ps3-al játszani!
64.
64.
Caleon
#63: Érdekes, az enyém nem porosodik.
Persze mit várok, ha gagyizod a Beyond Two Souls-t is. Akkor tényleg minek neked konzol. Quantic Dreams az egyik nagy sztár PS-en, lehet nem szeretni a játékait, de nem elismerni a teljesítményüket szimplán komolytalan.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...