David Hayter: a Konami korábban is lecserélt volna

  • Írta: fojesz
  • 2016. március 27.
  • Hír
Link másolása
Nagy felzúdulást váltott ki a Metal Gear Solid-rajongók körében, mikor kiderült, hogy az ötödik felvonásban nem David Hayter adja majd a hangját Big Bossnak, pedig úgy tűnik, a Konami már régóta meg akart szabadulni a színésztől.

És bár abban valószínűleg sokan egyetértenek, hogy Kiefer Sutherland személyében kikezdhetetlen alternatívát talált a kiadó (hiába kellett keveset beszélnie), mindenképpen érdekes, hogy Hayter alatt már régóta rezgett a léc.

A színész a Metal Gear Solid első része óta szinkronizálja a sorozat főhőseit, azonban a Game Informer podcastjében elmondta, már a Metal Gear Solid 3 és a Metal Gear Solid 4 esetében is többszöri meghallgatáson kellett részt vennie, és konkrétan tudott arról, hogy a készítők mást szerettek volna megnyerni a főszerepekre. Az is érdekes, hogy maga Kojima sem volt "ártatlan" a témában, Hayter konkrétan visszahallotta, hogy maga kéri meg az egyik producert, járjon utána, érdekelné-e Kurt Russelt a Metal Gear Solid 4.

Hayter azt is megjegyezte, hogy nem szeretné kipróbálni a Ground Zeroest és a The Phantom Paint, a végigjátszásuk ugyanis 60 órányi megaláztatással érne fel neki. Elmondta, hogy annak idején még csak nem is értesítették arról, hogy lecserélték, ezt az egyik producer árulta el neki, miután véletlenül összefutottak az egyik szinkronstúdióban, és megittak valamit.

Végül Kojima "szabadulása" kapcsán hozzátette: ő különösebben nem rajong dizájnerért, szóval nem érzi úgy, hogy újra együtt kellene dolgozniuk.

12.
12.
Mekee85
Nekem bejött. Sőt bármikor visszamegyek es szorakozom kicsit.
A konami meg probàlkozhat akármivel, nekem vége a szériának és csakazértis jo emlékként kezelem.
Kojimának meg kivánom h valami jot alkosson és legalább olyan aprolékos és preciz legyen.int ahogyan ismerjük
7.
7.
simon 555
Nem az MGS3-hoz akarta Kurt Russelt?
Én úgy olvastam.
Az pedig érthető is lett volna mivel Big Boss nem Solid Snake. Hayter jó volt Solidnak, de BB-nek már az elejétől mást kellett volna.
6.
6.
Thor Vath
Ugyan nem volt szép Kojimától a Kurt Russeles próbálkozás sem, de azt meg tudom érteni, végtére is Snake-et róla mintázta - konkrétan a Menekülés Los Angelesből és menekülés New Yorkból filmekbeli szerepéről.
5.
5.
sinister
Kept you waiting huh? Hayter összeforrt a karakterrel, ez nyilvánvaló. Először én is kiakadtam, de amikor megjelent az MGS V, egyértelművé vált hogy a szinkronhang a legkisebb probléma... Sutherland egyébként több mint jó, a baj a játék többi részével volt/van... Gyenge sztori, unalmas, véget érni nem akaró küldetések, stb... Ha igaz amit Hayter állít, akkor nem lehetett valami szép a búcsú. Sutherland ide vagy oda, nekem is Hayter az igazi.
https://www.youtube.com/watch?v=hgB_y71ukKQ
3.
3.
Seggeszkexkluzív
Ezzel az mgsel csak azt érték el hogy mostmár jobban várom az új Splinter Celt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...