Folytatást kap a Hand of Fate

  • Írta: Shifty
  • 2016. április 6.
  • Bejelentés
Link másolása
A Defiant Development megerősítette, hogy folytatást kap a Hand of Fate. A kártyajáték-brawler hibrid második része Windowsra, Linuxra és Macre készül, és a tervek szerint jövő év elején jelenik meg.

A Hand of Fate második része folytatja az első által lefektetett alapokat, így a játékmenet továbbra is a kártyajátékos paneleket elegyíti majd a bunyós szekvenciákkal. A második részben egy női főhős bőrébe bújunk, a történet pedig az első felvonás után, 100 évvel később játszódik, ahol a főgonosz ezúttal pont az első rész főhőse lesz.

A játékmenet is megváltozik, így a korábbi séma olyan újdonságokkal bővül ki, mint az "éld túl a küzdelmet egy nálad sokkal erősebb ellenféllel szemben", vagy "gyűjts össze megfelelő számú aranyat", esetleg "védj meg egy goblint a bizonyos időközönként felbukkanó támadókkal szemben". Kapunk új eszközöket is, mint például a kétkezes, méretes fegyvereket, illetve most már mindkét kezünkben lehet egy-egy kisebb alkalmatosság is. Emellett kapunk egy térképalapú metajátékot is, ahol a társainkkal együtt kalandozhatunk.

A Hand of Fate első részét több mint 1,9 millióan töltötték le, így nem csoda, hogy a Defiant Development bejelentette a folytatást, ami a tervek szerint 2017 elején jelenik meg, egyelőre csak Windowsra, Linuxra és Macre.

2.
2.
Shannaro
Első részét is szerettem, jó rohadék volt a laposztás.
1.
1.
Ooorky
Mástörrész ápruvsz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...