Gearbox: most a Borderlands 3 következik

  • Írta: fojesz
  • 2016. április 24.
  • Bejelentés
Link másolása
A Gearbox hivatalosan is megerősítette, hogy a Battleborn és annak kiegészítői után elkezdődhet a Borderlands 3 fejlesztése. Ennél több konkrétumot viszont nem tudtak mondani a srácok.

A Gearbox a PAX East egyik panelbeszélgetésén erősítette meg, hogy a Battleborn munkálatai után a Borderlands 3 lesz a következő projektje. Ennél több infót persze nem tudtunk meg a játékról, aminek a legfőbb oka, hogy konkrétan nincs is miről beszélni: Randy Pitchford, a csapat vezetője szerint "egyértelmű", hogy lesz folytatás, de "az sem biztos még, hogy Borderlands 3-nak fogják hívni".

Az biztos, hogy a dizájnért Scott Kester (Borderlands, 2, Battleborn), a történetért pedig Mikey Neumann (Brothers in Arms, Borderlands) felel majd - utóbbi elhintette, az már felmerült benne egy ötletelés során, hogy Scooternek lehet egy fia, akit Scoopernek fognak hívni. A fejlesztők azt is megjegyezték, hogy bár a Battleborn így is dugig van Borderlands-easter eggekkel, ezek javarészt a korábbi részekre vonatkoznak. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a játék DLC-iben már a folytatásra is fognak célozgatni, ami minden bizonnyal sok találgatásra ad majd okot a rajongóknak.

Ti mit vártok a Borderlands 3-tól?

11.
11.
PaprikaJancsi
Nagyon várom már, de remélem egy rendes folytatás jön.
10.
10.
Prax
#9: Én sem untam sosem, vagy ládákat keresgéltem, vagy daráltam. Az elsőben volt pár zavaró dolog, a pre-sequelben is érezhető volt az időhúzás néhány helyen, főleg amikor a Dahl roncsra kellett átjutni. A kettő dlc nélkül könnyű volt, bármelyik karakter egy sniperrel a robotok kezeit/lábait ellőtte, egyedül néhány rabid ellenfél volt húzós. Normal fokozat után szinte lehetetlen bármit elütni, csak tolni lehet, és felrobban a jármű idővel :D más nagyon idegesítő nem volt a 2. részben szerintem. A rengeteg dolgot egy óra lenne leírni, hogy miben lett jobb a 2. rész az elsőtől(az utóbbi sem volt rossz, de még nem az igazi).
8.
8.
negyven2
#6: A TTG Borderlandsre +1

És én így hallottam, hogy ami ott megtörtént az része lesz a 3. rész történetének. Az lenne a legjobb ha a TTG mentést is majd importálni lehetne.
6.
6.
Prax
Amit én szeretnék benne látni: legalább rare/unique fegyverekig lehetne cserélni a fegyverek részeit. Gondolok itt legalább egyre, mondjuk bandit tár, vagy hyperion alkatrész, amitől rohadt pontos lesz a fegyver, stb. Lilith meghal/ölhető lesz, jobb esetben Moxxi is.Tiny Tina játszható karakterként megjelenne, Nishát nem írják ki, ha csak npc marad, nekem az is bőven elég (csak opcionális boss volt, unkempt harold +grog nozzle használata előtt sztem a többség el se ment a környékére). Tiny Tina's assault on dragon keep minőségű dlc-k, de legalább Lilith nek legyen vége :D már csak ezzel beérném. Röviden ennyi jut eszembe, akit érdekel a story a Borderlands 2 és az utána lévő rész között, annak erősen ajánlott a Tales from the Borderlands, mivel canon.
4.
4.
kopic
Tobb millio fegyvervariacio maradjon meg, megszokott humor, rengeteg bejárható bolygó (mert ügye 2.resz vege alapján mostmar nemcsak egyetlen planetan leszünk). Ne legyen egyetlen egy gyenge fegyvertipus sem, mert 2-ben assault rifle irdatlan xar volt, a pisztoly pedig overpowered lett. Ja es ütős dlcket !:)
3.
3.
Gykrizsi
1, 2 nagy kedvenc, de pre... Nekem kevés volt. Tesómmal játszottuk végig, de a dlc-ket be se indítottuk már. Kevés volt az újdonság, hamar unalmassá vált.
1.
1.
zsoze
imádtam mind 3részt DLC ket mindendt kitoltam coopban haverral hatalmas élmény. Én azt várom ,hogy ott folytatódjon ahol a 2.rész véget ért és kezdodjon a kalandozás....a cell shaded grafika maradjon persze ez védjegy :) amire kijon addigra összejon egy jo kis gépre is a pénz
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...