Konzolokon is ijesztget a Five Nights at Freddy's

  • Írta: fojesz
  • 2016. május 10.
  • Teaser
Link másolása
Konkrétumok még nincsenek ugyan, de azt már megerősítette a sorozat atyja, hogy konzolokra is elkészítené az eredeti Five Nights at Freddy's-játékokat. Jelenleg is tárgyal az ügy érdekében.

Olyan gyorsan még senki sem rántott össze egy sorozatot, mint Scott Cawthon, aki másfél év alatt négy epizóddal és egy mellékággal bővítette a Five Nights at Freddy's-szériát. A munkatempója persze finoman szólva is megbosszulta magát, mikor félkészen sikerült boltokba küldeni a szerepjátékos spin-offot, a mi Scottunk mégsem bír magával, már több új projektje is talonban van.

Két héttel ezelőtt még az új játék teaseléséről írtunk, a minap pedig arra is fény derült, hogy Scott szeretné elkészíteni konzolokra az eredeti (tehát a számozott) Five Nights at Freddy's-játékokat. Pontos platformlista még nincs, ráadásul tárgyalni is kell néhány céggel, hogy valóban összejöjjenek a konzolos portok, de az elhatározás már megszületett hősünkben, ez egyértelmű.

10.
10.
Dreadlox
#9: Hidd el most is van ez. Én a G2A-n élek kb. most pl. a BF3-hoz megvettem a Close Quarters DLC-t 320Ft-ért, míg ugyanezt konzolon 4(!!!!) ezer forintért láttam. Szerintem aki konzolon játszik, annak ez kibaszás. Mindenesetre reménykedjünk benne hogy lesz valami nagy zsibvásár ott is :D Sztem amúgy ezeket az akciókat a PSPlus sem üti ki.
9.
9.
#8: És neked is igazad van, rengeteg játék alapból sokkal drágább, steam-en a leárazások esetén 20-at tudsz venni míg konzolon 1-et vagy 2-t. Ez akkor szívás ha valaki tényleg csak 1 platformot használ, 1 konzolt. Viszont régebbi gépet, mint PS3 már érdemes venni ha csak konzolozni akar az ember mert ott viszont hónapról hónapra olyan akciók vannak hogy én már sajnálom hogy vettem PS4-et és előtte eladtam a 3-mat...ugyanis olyan szinten voltak ott akciók tavaly is, hogy 1000 Ft-okért adták a játékokat, de nem Freddy's szarokat hanem a "rendes" AAA címeket vagy a jobb kisebb játékokat :(
8.
8.
Dreadlox
#7: Jogos, bár sajnálom a konzolosokat, hogy egy csomó multiplatform játék náluk túlárazott. Haverom PS3-án a store-t nézegettem kíváncsiságból és majdnem eldobtam a hajam. Értem én eladásokat kell produkálni meg bevételt, de 300%-os az árkülönbség a két platform közt, pedig ezek is digitális címek. Nincs már kártya se CD/DVD. Olyan mintha steam-en vásárolnál. Az már mellékes hogy ez a "gyöngyszemem" mennyibe fog kerülni, mert ha valaki horrorjátékot akar, inkább olyanba invesztáljon bele, ahol látszik hogy fektettek bele energiát és időt.
7.
7.
#1: Ilyen játékok sosem 20k-sak, a Layers of Fear például 16 font (~6300 Ft), de a legtöbb hasonló cím 4000 alatt van, akciókkal meg (akár megjelenéskor) vagy később (Slender asszem 4 font volt) potom 1500-akba kerül, szóval erős túlzás a 20 ezer :)
3.
3.
2.
2.
Dreadlox
El se hiszem hogy ilyen böngészős játékra van kereslet....Mondjuk már meg se lepődök, ha az emberek a 80 dolcsis season pass-t megveszik vaktában....Mondjuk a srác csinálja jól, a sok buta kreténnel eladja a saját ürülékét jópénzért....
1.
1.
dante92
Remélem jön Last-Genre :) Arra még csak-csak beszerezném, de PS4-re kizárt, hogy 20k-t fizessek érte.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...