Ennyi volt: lelőtték a Disney Infinity-sorozatot

  • Írta: fojesz
  • 2016. május 11.
  • Biznisz
A Disney bejelentette, hogy elkaszálja a Disney Infinity-sorozatot, egyúttal pedig kiszáll a konzolos játékfejlesztésből. A saját embereit elküldi, ezentúl csak külsősök segítségével készülnek a Disney-adaptációk.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Disney már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy nem hajlandó többet konzolos játékot fejleszteni, és inkább a mobilokra koncentrálna a jövőben. Ennek a stratégiának esett áldozatául a LucasArts is: a vállalat nem látta értelmét annak, hogy saját fejlesztőkkel dolgozzon, úgy döntött, hogy inkább külsősök készítsenek játékokat a Star Wars alapján, miután licencelték tőle a címet.

A Disney Infinity kivételes esetnek tűnt, azonban mint kiderült, ebből sem lett az évszázad üzlete. A játék a manapság népszerűnek számító toys-to-life zsánerben próbált szerencsét, ez azonban egyre zsúfoltabbá vált az elmúlt időszakban, és az Activision-Warner-Disney hármas közül végül az utóbbi jelentette be először a kapitulálását.

Miután az idei megjelenésről már lemondott a cég, a minap végleg elkaszálták a sorozatot, és vele együtt a játékot fejlesztő Avalanche Software (nem összekeverendő a Just Cause-csapattal!) 300 munkatársától is megváltak. A döntés összesen 147 millió dollárjába fáj majd a Disney-nek, részint azért, mert rajtamaradt egy nagy adag játékfigura az elmúlt időszakból, amiket le kell majd írnia.

Habár a Disney Infinity törlése önmagában még nem indokolná a fejlesztőcsapat bezárását, az üzenet egyértelmű: a cég a jövőben nem készít saját konzoljátékokat, ehelyett a LucasArts esetéhez hasonlóan átáll a licencelésre.

A Disney Infinity a vég előtt még két playsetet fog kapni júniusban, az egyik az Alice Through the Looking Glass, a másik Finding Dory című animációs filmet dolgozza fel.

6.
Heldengeist
Ha már úgyis telefonozni akarnak, portolhatnák a KOTOR 2-t is.
5.
Cipo3
Amiibo-t kihagyta a cikk, pedig erős piaca van Ázsiai területen.
4.
Cipo3
#1: Ez így van. Van otthon a skylander is és Infinity is dögivel, a gyerek csak a skylandert nyúzza infinityvel alig játszik. Pedig látták az avangerst star warst tehát még az is afelé csábítaná őket, de szar volt a játék.

+ a figurák elég pofásak.

- unalmas játékmenet, grafika egy nulla nem üti meg a gyerek ingerküszöbét.
szürke házak szürke utcák, szürke, szürke szürke.
- nincsenek extra játékmenetek arénák, pvp akármi
- pályaépítkezés hatalmas ötlet lenne, ha lenne valami célja, de kevés küldetésfajtát lehet beleépíteni, az építkezés céltalan.
3.
Dreadlox
Vesszen a férgese. Rájöttek hogy mobilon sokkal olcsóbban is le lehet húzni az embereket.
2.
XuChi
#1: Dehogy is adják el olcsóbban, inkább bezúzzák, elégetik, ne hogy már nekünk jó legyen!!
1.
grindcore
Nem a zsúfoltság okozta a vesztüket, hanem az, hogy egy szar volt az egész, a kanyarban sem volt például a Skylandershez képest. Azt viszont megtehették volna, hogy legalább a figurákat kiszórják végkiárusításban nagyságrendekkel olcsóbban :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...