Rengetegen érdeklődnek a Lionhead után

  • Írta: Shifty
  • 2016. május 11.
  • Pletyka
Link másolása
A Kotaku információi szerint több nagy kiadó is megkereste a Microsoftot, hogy megvennék a Lionheadet és vele a Fable-jogokat is. A redmondiak viszont eddig minden ajánlatot visszautasítottak.

Múlt hónapban hivatalosan is bezárta kapuit a komoly múlttal rendelkező Lionhead Studios, akiknek olyan játékokat köszönhettünk, mint a Black & White- vagy a Fable-sorozat. A stúdió legutóbb épp egy free-to-play, koncepciójában egészen új megközelítésű Fable-epizódon, a Fable Legendsen dolgozott.

A Microsoft végül nem várta meg, hogy befejeződjön a fejlesztés, így márciusban bejelentette, kihúzzák a széket a csapat alól, a Fable Legends fejlesztését pedig parkolópályára teszik. Időközben úgy tűnt, a játék ettől még elkészülhet, de a redmondiak eddig nem kommentálták ezeket a pletykákat.

Talán nem véletlenül. A Kotaku ugyanis most arról írt, hogy megbízható forrásai szerint több nagy kiadó is szeretne lecsapni a stúdióra és természetesen a Fable-jogokra. A magazin úgy tudja, többen már egyértelmű, írásos ajánlatot is tettek, a Microsoft azonban eddig minden újonnan érkezett kérőnek nemet mondott. Pedig a Kotaku forrása úgy tudja, akadt olyan ajánlat is, ami több százmillió dollárra rúgott.

Persze a Microsoft ellenállása is érthető. A Lionhead a Fable nélkül egy félkarú óriás, így ha valamelyik kiadó felvásárolná a csapatot, akkor ahhoz, hogy új Fable-játékot készítsen, licencelnie kellene a jogokat, ami természetesen a redmondiak számára kecsegtetne nagyobb haszonnal.

28.
28.
kastorhun
#27: Sajnos ezt a királykodós megoldást eddig nem igen sok játék használta, pedig van benne potenciál.
27.
27.
kopic
#25: Nem is mondtam, hogy rossz lett, mert 3x vegigvittem, csak azert érezhető, hogy a 2-hoz kepest visszalépés volt. Uralkodói donteseinknek nincs akkora súlya szerintem, mert ha hatalmas a kiesés kincstarban, akkor annyi hogy par ora 5-s szintu lisztsutessel osszeszedt par milla aranyat es abbol megveszel minden nagyobb boltot a legmagasabb adoztatassal oszt kesz.
26.
26.
Dreadlox
25.
25.
Mr.Dead
#23: A harmadik rész jó játék volt. Mondjuk a királyosdi annyira nem volt nagy cucc, de addig a játék eléggé adta, meg jó volt látni, hogy mennyi minden változott a második rész óta. (Bár a második rész mesésebb hangulata nekem jobban átjött, de mindegy)
24.
24.
PaprikaJancsi
#23: A vásárlástól számított négy év. (félreérthető)
23.
23.
kopic
#14: Jo az a 4, 2 evnek is. Meg is latszik a minosegen.
13.
13.
kopic
#6: Bennem is pont ugyanezek fogalmazódtak meg.
Tenyleg nem ertem mi a fszert nem hajlando eladni egy jo studionak a cimet vagy toboroznanak egy teljesen új gárdát.
6.
6.
Gykrizsi
#2: Mert nézd meg mit csináltak 6 év alatt. Semmit. Ez a cég talán régen volt valami, de ma már semmi. Régóta vagyok boxos, és egy cseppet sem bírom őket sajnálni. Azért mert anno voltak valakik, azért nem megbocsátható az, hogy 6 év alatt sikerült csinálni egy gagyi társasjátékot, egy kinect szart és egy olyan remasteredet, ami még szaggatott is. Érdekel egy új, rendes Fable, de lehetőleg hozzáértő kezek között.
5.
5.
Seggeszkexkluzív
Sútyó ezaz Ms ott van nálluk a Conker's jogok is meg a Rare címei Tenchu, ott volt a silicon knights és Eternal Darkness és nem kezdenek vele semmit.
4.
4.
kastorhun
A Battleborn és a Fable Legends eléggé hasonlóak.
Ezt csak úgy megjegyezném.
3.
3.
kastorhun
Nem értem hogy miért nem adják ki az FL-t, nem veszíthetnek rajta semmi.
Az lenne a legjobb ha a Fable 2-t kiadnák végre pc-re, vagy bejelentenének egy igazi fablet.
2.
2.
#1: De akkor mit faszoskodnak vele meg miert zarjak be az azt keszito studiot? Adjak el inkabb, multiplatformkent legalabb en is tolnam :-)
1.
1.
Gykrizsi
Szerintem eszük ágában sincs a Fabletől megválni, így vagy úgy, de folytatni fogják a sorozatot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...