Negyvenmillió eladott példánynál jár a PlayStation 4

  • Írta: Shifty
  • 2016. május 26.
  • Bejelentés
Link másolása
A Sony tájékoztatása szerint újabb mérföldkövet ért el a PlayStation 4, amiből a 2013-as megjelenés óta több mint negyvenmillió darabot értékesítettek világszerte. A játékokból eddig közel 271 millió példány talált gazdára.

A Sony megerősítette, hogy a 2013 novemberében boltokba küldött PlayStation 4-ből eddig több mint 40 millió darabot adtak el. A konzolhoz megvásárolható szoftverekből pedig közel 271 milliót értékesítettek.

A tavalyi karácsonyi szezonban 5,7 millió PlayStation 4 fogyott, amivel a Sony januárra elérte a 35,9 millió eladott PlayStation 4-et, így jól látható, hogy alig öt hónap leforgása alatt több mint újabb ötmillió konzolt tudtak eladni. Így akár a Sony korábbi terve is megvalósulhat, miszerint az aktuális pénzügyi esztendő végére további 20 millió eladott PS4-gyel büszkélkedhetnek, ami azt jelentené, hogy jövő év márciusára 60 millió konzol találna gazdára.

Összehasonlításként érdemes megemlíteni, hogy a hét éve piacon lévő PlayStation 3-ból 2013 novemberéig 80 millió darabot adtak el, így a PS4 harmadik évében a tervezett 60 millió egészen elképesztő eredménynek számítana. Elemzők egyébként úgy vélik, hogy a konzol életciklusának a végére a 100 milliót is elérheti, ami a Neo és a PlayStation VR megjelenésével akár könnyedén teljesülhet is.

28.
28.
zozo76hun
#26: bar mikor vehetsz ha akarsz. nem egy nagy vasziszdasz...
27.
27.
NECROSMOKE
#26: Én is pont erre gondoltam :)
26.
26.
Nothing
40000000 PS4 szerte a planétán...
...és egyik sem tudott pont engem megtalálni...? :)
21.
21.
ADMlN
#20: Én sokáig kábellel használtam az XO kontrollert PC-hez, mert csak úgy lehetett. Ilyenkor az aksit is kivettem, így könnyebb volt a kontroller.
Ma már persze wireless adapterrel használom, de el tudom képzelni, hogy ez valakinek nem ér ~7k-t.
20.
20.
zozo76hun
"Arról nem is beszélve, hogy az XO kontrollert is rá lehet dugni a gépre és megy tovább, akár akku nélkül is"

ez igy van. na de ki akar 2016-ban kabellel jatszai. mar ha valaki az akksi reven a 2016-ot emlegette alabb...
18.
18.
ADMlN
#14: Igaz, van az 6 is.
Ami őszintén elég sovány a Play & Charge kit ~30 órájához képest.

#17:
PS4 controller:
- "ingyen": ~6 óra üzemidő

- lemerülés után mindenképp pórázra kell kötni

Xbox One controller:
- 2000-5000Ft (AAA akku): 15-40 óra üzemidő

- 7000Ft (Play & Charge Kit): ~30 óra üzemidő

- lemerülés után akkumulátor cserével továbbra is wireless használható

Sokmindenért lehet szidni az Xbox One-t, de a kontroller az pont nem tartozik közéjük.
Arról nem is beszélve, hogy az XO kontrollert is rá lehet dugni a gépre és megy tovább, akár akku nélkül is
16.
16.
frankdelgado
#8: Mondjuk én a kényelmes cipőt venném fel. A metroszexuàlis nyomik meg sàntuljanak le a trendi cipőjükben. Mint ahogy a hasonlat is sàntit....
15.
15.
zozo76hun
krimi ez a beepitett aksi mania. van toltom meg vagy 4 par enelop akksim. ha nyuzom a gepet akkos is max hetenkent kell cserelni, nem allandoan toltogetni az amugyis gyorsan merulo kontrollert. arrol nem is szolva hogy a sok toltogetes csokkenti az akksi elettartamat, eleg akksit venni ujjat nem egy komplett kontrollert...
14.
14.
delphijos
#9: Én sem nézegetem a konzolt, nem az a lényeg. Viszont ez:

"psen 4 óránként töltesz"

egyszerűen nem igaz. Tök jó megoldás pár enelop elem meg töltő, de ne is túlozzunk.
13.
13.
PaprikaJancsi
#8: Látom nagyon zavar, viszont odáig nem jutott el a tudomány, hogy bemehetsz a boltba, és vehetsz 5000 Ft-ért 2 aksit.
12.
12.
#11: Szemből látom, viszont én játszani szoktam, nem a gépházat vizslatni. :D
11.
11.
KopyAti
#10: Tehát nem látod soha! :-D
10.
10.
#8: Jó szar hasonlat. Megveszed a konzolt, bevágod a tv alá és ennyi. De ezek szerint van aki nézegeti is. A kontroller már téma, azt én is megválogatnám, viszont hogy mi olyan nagy dolog van a külsőben. A gépem is be van állítva az asztal mellé és csak takarításnál húzom arrébb.
9.
9.
#8: Te vennél olyan autót amiben nem lehet aksit cserélni :)Tudod,hogy xboxon hetente egyszer kicseréled 10 másodperc alatt az aksikat míg psen 4 óránként töltesz!!!!!
8.
8.
KeXxX
#4: Nem véletlenül lett ekkora? Milyen lett volna ha egyszer sikerül betenniük a tápot a konzolba? :D xD Meg elemes kontroller.. menj máá.. 2016.. Ma már a dizájn is nagyon sokat számít. Te felvennél egy szarul kinéző ámbár kényelmes cipőt, vagy inkább hordanál egy vadi új modellt ami mondjuk kevésbé kényelmes?
7.
7.
noblem1983
Az a 271 millió játék így elsőre kevésnek tűnik a 40 millió konzolhoz képest. Csak ne adnák itthon ilyen pofátlanul drágán hozzá a játékokat
6.
6.
kamgecam
#4: Hadd pörögjön az a dolga, a 7.1-es fülesemben úgysem hallom! :D
5.
5.
kastorhun
#3: Igen mivel a külső a legfontosabb egy játék konzol esettében.
4.
4.
zozo76hun
#3: nyilvan nem veletlenul lett ekkora dobozba tervezve. terheld meg mind a 2-t es nezd meg melyikben porog a ventilator mint az istennyila...
3.
3.
mindig xes voltam,a ps4 sokkal szimpibb, es nem akkora utazotaska szar mind az xone. erre fogok beruhazni.
2.
2.
Raizen25
Örülök neki , bár ez a Ps4 neo 4K dolog annyira nem szimpatikus de amíg én normál ps4 tulaj nem látom kárát annyira nem bánom. Xo fronton már érdekesebb lesz a 4x gyorsabb stb one modell bevezetése szerintem , aztán majd kiderül
1.
1.
Gykrizsi
Azért jól beálltak az eladások, a ps is már hónapokkal ezelőtt valami 38 és valamennyit írt ki, és csak most érték el a negyvenet. Gondolom az emberek nem szívesen vásárólnak, amig nincs megerősítve a neo, vagy most bár box scorpio.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...